hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Golyózápor a kiskunhalasi ügyészségen
Hősies gondnok előzte meg a tragédiát

2016. 03. 29.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség gondnokának lélekjelenlétén és fegyverismeretén múlt, hogy nem járt sikerrel az a merénylő, aki szerdán reggel azzal a szándékkal érkezett az épületbe, hogy „kinyírja” a helyi vezető ügyészt. Az akciófilmekbe illő jelenet 42 éves negatív főszereplőjét szűkebb pátriájában erőszakos emberként ismerték, fenyegetés, zsarolás fűződik a nevéhez – és korábban többször is fogadkozott, hogy géppisztolyával rak majd rendet egy bírósági ügyben.

A kiskunhalasi ügyészségen legalább hárman megjegyezhetik 2016. március 16-át mint az „újjászületésük” napját. B. János ugyanis ezen a napon egy papírdobozba csomagolt Kalasnyikov gépkarabéllyal érkezett az intézménybe, hogy elégtételt vegyen vélt sérelmei miatt. A biztonsági kapunál a vezető ügyészt kereste, majd mikor azt a választ kapta, hogy várnia kell, elővette a fegyvert, és az őt feltartóztatni próbáló – egyébként fegyvertelen – biztonsági őrt túszként fogta maga elé. Azt követelte tőle, hogy vezesse Téglás Péterhez, akit „ki fog nyírni”, mint ahogy mindenki mást is az épületben. Az ott tartózkodók szerencséjére a biztonsági fülké­ben ülő gondnok utánuk ment, hátulról rávetette magát a merénylőre, és próbálta kicsavarni a fegyvert a kezéből. A halasinfo.hu városi hírportál információja szerint közben B. János négy-öt sorozatot is leadott a fegyverrel, teljesen véletlenszerűen: nemcsak a falakban maradtak golyónyomok, hanem ajtókat is átlőtt – a véletlenen múlt, hogy senki nem sérült meg.
Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék elnökének beszámolójából – amit a hirös.hu közölt – az is kiderül, hogy a férfiak percekig dulakodtak, közben pedig az emeletről legurultak a földszintre. Az elnök szerint a gondnok lélekjelenlétén múlt, hogy nem történt tragédia. A negyvenes éveiben járó férfi katonaviselt ember, a kilencvenes évek elején volt katona, ismerte a fegyvert, és tudta, hogy kell kitárazni és hatástalanítani – ez sikerült is neki. Bicskei Ferenc elmondta: a történtek után több mint két órával érkezett a helyszínre, de az épületben lévők még akkor is halálfélelemben voltak. A támadás idején „mindenki elbarikádozta magát, ahol tudta, asztal alá, szekrény mögé, volt olyan iroda, ahol annyira nem volt bútor, hogy egyszerűen összeálltak hárman, és beálltak a sarokba. Sokkot kaptak. Nehéz szóhoz jutni, mert az ember ilyet csak a filmekben lát… Rossz belegondolni, jóval több töltény volt nála, mint ahány dolgozó volt az épületben” – nyilatkozta.  
B. János – akit emberölés előkészülete, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette, valamint kényszerítés bűntette gyanújával vettek őrizetbe – nem először került összeütközésbe a törvénnyel erőszakos bűncselekmények miatt. Szűkebb pátriájában, Kiskunmajsán arra is élénken emlékeznek még, amikor az egyik helyi vállalkozót zsarolta meg: több tízmillió forintot követelt tőle, sikertelenül. Végül kommandósok csaptak le rá – akkor előzetes letartóztatásba is került.
Egy másik vállalkozót – akinél munkát vállalt, de elbocsátották – a munkaügyi bíróságon perelte be, és vagyonosodási vizsgálatot is igyekezett kieszközölni ellene, majd pedig a családját, sőt az ügyben szereplő tanúkat is fenyegette.
Sokak szerint akkor is „bosszúra készült”, amikor 2012-ben a kezei között felrobbant egy csőbomba a saját fészerében. Az esetről tudósító Bács-Kiskun megyei hírportál, a baon.hu akkor azt írta: „a gerince miatt leszázalékolt B. Jánost többen különc természetű embernek ismerték a környéken, akivel hamar vitába lehetett keveredni”.
A férfinek az utóbbi időben szinte rögeszméjévé vált, hogy az egyik bírósági ügyét eltussolta a „korrupt” vezető ügyész (Téglás Péter) és az eljáró bíró. Ezzel a „sztorival” a helyi és térségbeli sajtóorgánumokat is végigházalta – eredmény nélkül –, és a Facebookon rendszeresen vádaskodott. Egy ízben arról írt, hogy az egyik bírósági tárgyaláson hangfelvételt készített, de a hanganyag nem egyezett azzal a jegyzőkönyvvel, amit később kézhez kapott. Emiatt feljelentést tett, ám szerinte ezt az ügyet is „elkenték”.
A mostani merényletről hírt adó majsa.info hírportál egyik olvasója a cikkhez írt kommentjében azt állítja, B. neki már nem egyszer kilátásba helyezte, hogy elégtételt fog venni. „Nekem többször is elmesélte a sztoriját, miszerint egy vállalkozó átverte, majd ki akarta csinálni, mire ő feljelentette az ügyészségen, de szerinte az ügyészt lefizették, ezért majd ő rendet rak a géppisztolyával. Magamban csak nevettem, hogy egy újabb »hangember«, de mint kiderült, tévedtem. Kemény dolog” – írta az ismerős.  
Az eset nemcsak azt a kérdést veti fel, hogy miként „pattanhat el a húr” valakinél annyira, hogy fegyverrel „szolgáltasson magának igazságot”, hanem azt is, hogy egy kisváros melletti tanyán élő férfi miként szerezhet magának egy Kalasnyikovot. A választ segíthet megtalálni a B. tanyáján szerda délután megkezdett rendőrségi kutatás – amelyhez a helyszínre szállították a férfi idős édesanyját, Ilonka nénit is. Hogy mire jutnak, nem tudni, de a térségben mindenki abban reménykedik, hogy B. János hosszú-hosszú évek múltán szabadulhat csak a rácsok mögül.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!