hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az erdélyi magyar politika az Orbán–Tőkés szakítás után
Egy csodálatos barátság vége

2015. 06. 05.
Tőkés László „nem érti Orbán Viktor nemzetpolitikáját”, pedig a Fidesz és a püspök által csak erdélyi MSZP-nek nevezett RMDSZ közeledése nem új jelenség. A tavalyi romániai elnökválasztáson a magyar miniszterelnök látványosan az RMDSZ mellé állt a korábban Tőkés hívei által fideszes hátszéllel létrehozott Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltjével szemben. Ám a szakítás még csak nem is ekkor következett be – a folyamat 2011-ben indult, amikor is Orbán Viktor keresni kezdte az RMDSZ vezetőivel a kapcsolatot.

„Már én magam sem értem Orbán Viktor miniszterelnök nemzetpolitikáját” – jelentette ki május elején Budapesten Tőkés László. A Magyar Nemzet tudósítása szerint a Fidesz EP-képviselője erről Borbély Zsolt Attila Negyed évszázad erdélyi magyar politikatörténete: 1989–2014 című könyvének bemutatóján beszélt. A napilap tudósítása szerint Tőkés meglehetősen szkeptikusan nyilatkozott Budapest és a határon túl élő magyar közösségek viszonyáról, főként ami a magyar kormány szerinte követhetetlen, átláthatatlan nemzetpolitikai intézkedéseit illeti.

Kinek a jelöltje volt?

A tudósítást olvasva felmerül a kérdés, hogy ha Tőkés László nem érti Orbán Viktor határon túli magyarokkal kapcsolatos terveit, akkor kicsoda érthetné, hiszen a volt királyhágómelléki püspök 2014-ben a Fidesz listájáról került be az Európai Parlamentbe, Orbán Viktor személyes kérésére. A Heteknek név nélkül nyilatkozó egyik EP-képviselő szerint a helyzet ennél picit árnyaltabb. Ő úgy emlékszik, hogy amikor a miniszterelnök a Fidesz-vezérkarral ismertette a párt EP-listájának összetételét, Tőkéssel kapcsolatban megjegyezte, hogy a volt püspök kifejezetten a KDNP kérésére került a lista harmadik helyére, ami – a KDNP és Tőkés viszonyát ismerve – legalábbis meglepő kijelentés volt.  
Tőkés nem akarta észrevenni, hogy az uniós állás, és főleg az abból kapott fizetés egyféle végkielégítés a számára, és ezzel az Orbán–Tőkés politikai és személyes kapcsolatnak is vége van – így hangzik egy markáns KDNP-s álláspont a szakításról. Kétségtelen: az, hogy 2014-ben a Fidesz saját listáján indította a 2009-ben még Romániából, az RMDSZ-szel közös listáról az EP-be jutott Tőkést, nagyvonalú gesztus volt, különös tekintettel arra, hogy az újabb mandátum biztosította a volt püspöknek, hogy 63. születésnapja (azaz idén április elseje) után az Európai Parlamentből menjen nyugdíjba.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!