„Az üzletek vasárnapi zárva tartása a munkavállalók védelméről szól. A törvénytervezet célja egy mondatban: egy közös pihenőnapot szeretnénk a családoknak”, mondta hétfőn, napirend előtti felszólalásában Harrach Péter. A KDNP frakcióvezetője hozzátette: pártja javaslata hosszú egyeztetéseken ment keresztül, baloldali elkötelezettségű szakszervezetekkel is tárgyaltak. A folytatásból úgy tűnik, talán csak saját kormányukkal nem tárgyaltak: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ugyanis másnap az mondta, számára meglepetést keltett az ötlet „újra felmelegítése”. Varga arra utalt, hogy a KDNP három évvel ezelőtt már próbálkozott az üzletek bezáratásával. Ami egyébként a 400 négyzetméternél nagyobb üzletekre vonatkozna, ezért sokan azonnal a kormány közeli CBA bolthálózat támogatását látják benne, hiszen a CBA üzletei jellemzően kisebbek, így ezek nyitva tarthatnának.
Mások viszont arra tippeltek, hogy a plázák és hipermarketek zárva tartásával a KDNP valójában a templomok felé próbálná terelni a program nélkül maradó tömegeket – ez az érvelés azonban nem lelhető fel a kereszténydemokratáknál.
Rétvári Bence KDNP-s államtitkár arra hivatkozott, hogy az uniós tagállamok felében van hasonló szabályozás, ráadásul az alaptörvény is védi a pihenőnap intézményét.