hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Püspökségi főigazgatót küld harcba a Fidesz Botka ellen
Váratlan váltóállítás

2014. 07. 24.
Meglepő eredménnyel zárult a jobboldal polgármester-jelölése Szegeden: a biztos befutónak látszó, a helyi politikában évek óta meghatározó szerepet játszó városi Fidesz-elnök, Gyimesi László helyett az önmagát „civilként” aposztrofáló püspökségi főigazgató, Kothencz János lett a befutó. A helyi jelöltállítási procedúrából korábban győztesen kikerült, a szegedi Fidesz egyöntetű támogatását élvező és polgármesteri kampányát a június eleji bejelentéskor azonnal el is indító Gyimesi félreállítása vihart kavart a helyi pártszervezetben. Ennek jeleként a szegedi Fideszből senki sem ment el a július 3-ai sajtótájékoztatóra, ahol így a pártszövetség KDNP-s prominenseire hárult az új jelölt bemutatásának feladata.

Július elejéig viszonylagos csendben zajlottak az őszi önkormányzati választások előkészületei Szegeden. A baloldal – az MSZP vezetésével, az Együtt-PM és a DK támogatásával – gyorsan tető alá hozta a megállapodást, elkerülve a lehetőségét annak a keserves kínlódásnak, amelynek a miskolci jelöltállítás kapcsán tanúi lehetünk. Ezzel egyidejűleg a jobboldal is megnevezte jelöltjét Gyimesi László városi Fidesz-elnök személyében, aki egy június 5-ei sajtótájékoztatón a Fidesz–KDNP hivatalos polgármester-jelöltjeként állt a sajtó munkatársai elé, s bár megjegyezte, hogy az Országos Elnökség mondja ki a végső szót, kétséget sem hagyott a jelölés véglegessége felől. Ezért is ért mindenkit váratlanul a július 3-ai rögtönzött sajtótájékoztató, amelyen a helyi fideszes politikusok távollétében, ellenben a KDNP-s potentátok, többek közt Kalmár Ferenc megyei elnök részvételével jelentették be, hogy a jobboldal polgármester-jelöltje immáron nem Gyimesi, hanem a Szeged-Csanádi egyházmegye gyermekvédelmi főigazgatója, Kothencz János.
Kothencz „civilként” mutatkozott be a sajtónak, akit „meglepett a jelölés, de a nagyobbik kormánypárt döntését lehetőségként értékeli”. Lehetséges, hogy a jelölt sokak számára valóban „új ember”-nek tűnik, a helyi közéletet kicsit is ismerőknek azonban semmiképpen sem lehet az, hisz a most 41 éves Kothencz több fontos pozíciót birtokolt már az elmúlt másfél évtizedben. A szüleit hamar elveszítő és 3 hónapos korában állami gondozásba kerülő, egyházi nevelésben részesülő és legfőbb gyermekkori támaszának egy plébánost tekintő, eredetileg teológus végzettségű és később pedagógiai, majd szociológiai diplomát is szerző friss polgármesterjelölt korábbi tevékenysége valóban elsősorban a Szeged-Csanádi püspökséghez köthető. A gyermekvédelem egyházi kézbe kerülése, tehát 2011 óta ő a gyermekvédelmi főigazgató, valamint a több megyében tevékenykedő Ágota Alapítvány alapítója és vezetője. Ugyanakkor gyengíti a „civil” jelzőt az a tény, hogy tagja volt az utolsó szegedi fideszes polgármester, Bartha László csapatának, aki mellett ifjúsági referensként dolgozott. 2011-től pedig a megyei kormányhivatal első emberének, B. Nagy Lászlónak volt tanácsadója. Ezzel a múlttal Kothencz nehezen nevezhető civilnek. És pláne nem tekinthető annak, ha felidézzük a 2010-es önkormányzati választások emlékét, amikor is egy panelkörzetben elindulva szoros versenyben kikapott a baloldali jelölttől, egy mozgássérült politikustól.
A „civilség” ilyen mértékű hangsúlyozása nyilván része a jobboldali jelölt politikai programjának. Mintha a bibliai Dávid és Góliát sztorit szeretné megidézni a kampány során a politikai ellenfelénél termetre is jóval alacsonyabb, szegény sorból származó, az elesettekért küzdő egykori állami gondozott Kothencz. Aki elmondása szerint az egyházmegye gyermekvédelmi főigazgatójaként egy kilencedik emeleti panellakásban élve tisztában van az árvák, hátrányos helyzetű családok és nehéz körülmények közt élő idős emberek helyzetével. Aki szívügyének tekinti a lakótelepeken élők sorsát, és hosszú évek óta azért küzd, hogy életkörülményeiket, vagy ahogy mondani szokta: „az ajtó mögött lévő valóságot” elviselhetőbbé tegye.
Több, a helyi ügyekre rálátó forrásunk ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a „civil” jelöltek korábban nem hozták meg a várva várt sikert a Fidesznek. 2002-ben Balogh Elemér jogászprofesszor, jelenlegi alkotmánybíró, 2006-ban Oláh János szegedi médiavállalkozó, 2010-ben pedig a bankszektorból érkező B. Nagy László, későbbi kormánymegbízott, jelenlegi országgyűlési képviselő volt Botka kihívója, de egyikük sem tudta megszorítani az MSZP-s politikust.
Visszatérve a jelölés anomáliáira, hogy pontosan melyik pártfórumon született meg a helyiek jelölését felülíró döntés, nehéz megmondani. A hvg.hu szegedi helyzetet elemző írása szerint a döntés átment az Önkormányzati Választásokat Ellenőrző Bizottságon, sőt, valószínűleg a választmányon is, azt végül az elnökség „fúrhatta meg”. Városi mendemondák szerint maga Orbán Viktor játszotta ebben a főszerepet, aki július legelején Szerbia felöl hazaérkezve megállt Szegeden, ahol Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi püspök vendégeként megtekintette az aznap esti világbajnoki mérkőzést. Ekkor véglegesíthették a polgármester-jelöltséget is.
Szeged ugyanis régóta „vörös posztó” Orbán Viktor szemében. Nem csoda, hisz nem sok babér termett itt a jobboldal számára az elmúlt évtizedben. Botka László 2002 óta vezeti a Tisza parti várost. Az utóbbi ország­gyűlési és önkormányzati választásokon ért el ugyan részsikereket a jobboldal, a háborút azonban Botkáék nyerték. Idén tavasszal a két egyéni képviselői mandátumból csak egyet tudott megnyerni a Fidesz, miután a korábbi polgármesteri kabinetfőnök, Szabó Sándor legyőzte a négy éve egyéni man­dátumot szerző korábbi kenuvilágbajnokot, a fideszes Bohács Zsoltot. A legutóbbi, egyébként országosan elsöprő jobboldali győzelmet hozó 2010-es önkormányzati választásokon pedig Botka stabilan nyerte a polgármester-választást, a Fidesz csak az egyetlen jobbikos jelölt támogatásával tudta biztosítani a közgyűlési többséget.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!