hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mit tud Matolcsy?
Orbán ragaszkodik gazdasági miniszteréhez

2011. 12. 01.
Bár a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) jelentette be, hogy Magyarország újra tárgyalóasztalhoz ül ez IMF-fel és az EU-val, de meglepetésre mégsem a tárcavezető folytatja a tárgyalásokat, hanem Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.

A döntés mögött forrásaink szerint nem Matolcsy bukása, hanem az  IMF-delegáció azon kérése áll, hogy mással szeretnének tárgyalni, mivel Orbán Viktor miniszterelnök bizalma töretlennek tűnik a tárcavezetőben. Sőt, a héten Lázár János frakcióvezető (kissé ironikus hanghordozással) 110 százalékos frakcióbeli támogatottságról beszélt Matolcsy esetében, ami azért érdekes, mert ugyanő múlt héten ugyanebben a kérdésben „csak" százszázalékos bizalomról beszélt. Tehát egy hét plusz tíz százalékot hozott Matolcsynak.

Az erős támogatottság azért érdekes, mert jobboldali körökben - szigorúan magánbeszélgetésekben - nem hallani pozitív értékelést Matolcsy kapcsán. Beszéltünk olyan, a kormányzati döntésekre jó rálátással bíró személlyel, aki egy Járai Zsigmond exjegybankelnöktől származó idézettel értékelte a gazdasági miniszter tevékenységét. Állítólag Járai szokta mondogatni, hogy a Kádár-rendszerben kétfajta közgazdász létezett, a ködevő és a hasbeszélő. Kormánypárti forrásunk szerint Matolcsy e kettő ötvözete. Voltak olyan jobboldali személyek, akik ennél vadabb és sértőbb hasonlattal fejezték ki azt, hogy sem a Fidesz-frakcióban, sem a jobboldali holdudvarban nem nevezhető 110 százalékosnak a Matolcsy iránti „hangulati" bizalom. Ennek ellenére igazat mondott Lázár: mivel Matolcsyn keresztül sokan Orbán Viktort is támadták, ezért a miniszterelnök számára elvi kérdés, hogy úgymond nem engedi magát zsarolni. Hiába az elkötelezett jobboldali közgazdászok (Chikán Attila, Mellár Tamás, vagy Heim Péter) baráti, féltő bírálata, frakcióbeli politikusok elbizonytalanodása, Matolcsy pozíciója inkább politikai, mintsem szakmai kérdés. Informátoraink legfeljebb azt tudják elképzelni, hogy egy közeli kormányátalakításkor a minisztériumok feladatkörét átszabva vennének el fontos területeket Matolcsytól, de a „rangját és címét" meghagynák.

Hogyan lett Matolcsy megkerülhetetlen? Emiatt van sok jobboldali közgazdásznak lelkiismeret-furdalása. „Meggyőztük Viktort, hogy jó az alacsony hiány, az adósság csökkentése, a szociális segély helyett a munka preferálása és a többi. Orbánnak van némi érzéke is a közgazdasághoz" - magyarázta egy közgazdász lapunknak, aki szerint a tévedés az volt, hogy azt gondolták: Matolcsy György csak jelképes gazdasági vezető lesz, aki a kormány „saleseseként", „értékesítőjeként" a gazdaságpolitikai „blablákkal" traktálja a közvéleményt. Azonban az érdemi döntéselőkészítéseket gazdasági ügyekben Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Kármán András, az NGM államtitkára (aki korábban az MNB elismert közgazdásza volt) végzik majd. Mindkettőnek volt respektje a magyar közgazdászok között. Kármán azonban másfél év után feladta, idén szeptemberben kérte a felmentését, ismerői szerint „10 évet öregedett és láncdohányos lett" a minisztere mellett. Az „idegbajt" az okozta, hogy Matolcsy állítólag nem erőlteti a komoly és pontos számításokat, klasszikus közgazdaságtant, hanem inkább víziókban bízik, amit megspékel antikapitalista elméletekkel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!