hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Iskolabiznisz

2011. 08. 19.
Egy nebuló iskolakezdése alapesetben 20 ezer forint körül mozog, melybe „kínai árakon" még a tornacucc és az iskolatáska beleférhet, de az ebédbefizetés már biztosan nem. A legnépszerűbb dekorációnak idén a Verdák és a lovak számítanak a tanszerek világában, csak ezekre átlagosan 3-5 ezer forintot költünk gyerekenként.

Egy háromgyermekes édesanya elmondása szerint szülőtársaihoz hasonlóan a családjának mindig a nyári hónapok kiadásai jelentik a legnagyobb terheket. „Idén már nem is utaz tunk el nyaralni, csak két gyermekünket táboroztattuk, hogy legyen pénzünk a szeptemberi iskolakezdésre, különösen, hogy az egyik gyerkőc most lesz első osztályos - meséli a hölgy, hozzátéve, hogy a tetejébe még két-két hét fizetés nélküli szabadságot is igénybe kellett venniük, hogy párjával felváltva őrizhessék a gyerekeket.

Az iskolakezdést sokan csak családi összefogással tudják megoldani. Akiknek nem tud segíteni a rokonságuk, azok egyes önkormányzatoktól és munkáltatóktól iskolakezdési támogatást is igénybe vehetnek, de a pénzintézetek is szívesen hiteleznek a családoknak. A Somogyi Takarékszövetkezetnél lapunkat úgy tájékoztatták: iskolakezdési hitelakciójuk augusztus 1- jétől szeptember 30-ig tart. Jellemző, hogy a családok az iskolakezdés környékén értesülnek a pontos kiadásokról, és csak azután döntenek a hitelfelvételről. Évek óta mérsékelt azonban az érdeklődés az iskolakezdési hitelakciók iránt, tekintve, hogy az érintett családok amúgy is el vannak adósodva, ha másért nem, a karácsonyi hitelfelvétel miatt, ami az ügyintéző szerint messze a legkeresettebb szezonális hiteltermékük.

A taneszközök és tankönyvek kínálatában óriási ár- és minőségkülönbségek jellemzik a piacot. Magyarországon a nagy áruházláncok és a kínai piacok a fő beszerzési területek, noha a plázák írószerboltjaiban is találhatunk iskolatáskát 1500 forintért vagy kínai színesceruza-készletet 240 forintért - az más kérdés, hogy mindegyik ceruza egyforma színnel fog, azaz sehogy. Hagyományosan a leendő elsősök szüleinek a legdrágább az iskolakezdés, majd ahogy haladunk felfelé a korlétrán, az egyetemi-főiskolai tanulmányok kerülnek a legtöbbe. Becslések szerint egy átlagos magyar egyetemista, illetve főiskolás több mint 70 ezer forintot költ el havonta. Ez az összeg lényegesen nagyobb lehet, ha a hallgató költségtérítéses képzésben vesz részt, illetve ha családjától külön él. A takarékszövetkezet ügyintézője alternatív lehetőségként említette felsőoktatási viszonylatban a diákhitelt, valamint a cafeteriarendszerben a munkáltatók által nyújtható iskolakezdési támogatást. Egy tanköteles korú gyermek iskolakezdését a munkaadók szülőnként maximum 23 400 forinttal támogathatják. Ez az összeg nagyjából megfelel az egy tanulóra jutó idei beiskoláztatási költségeknek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!