hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tanácsrendszer vagy önigazgatás
Alakul az új önkormányzati törvény

2011. 05. 26.
Ésszerűsítést mond a Fidesz, államosítást kiált az ellenzék. Így foglalható össze az önkor­mány­zati rendszer átalakítását célzó kormányzati törekvés, melynek lényege, hogy kistelepülések önálló hivatalai megszűnnének, és sorstársaik­kal összefogva lennének kénytelenek boldogulni a jövőben, nagyobb állami kontroll alatt. A terv a magyar települések háromnegyedét érinti.

Az új önkormányzati törvény negyvennégy oldalas vitaanyagát Tállai András államtitkár mutatta be két hete, és adta tovább az érdekképviseleteknek és a fővárosi kerületeknek. A dokumentum alapvetése, hogy az önkormányzati rendszer alulfinanszírozottságának primer oka az az ezermilliárd forint mínusz, amit az első és a második Orbán-kormány között vettek ki a települések zsebéből a szocialisták. A vitaanyagból úgy tűnik, ők felelnek azért is, hogy nem működött az önkéntes társulások ötlete, melynek kiváltására azonban nekik sincs jobb ötletük, mint ugyanez állami bábáskodással. És az állam további segítséget nyújtana a településeknek abban, hogy korábbi feladataik kényszerű terhétől megválhassanak: elég, ha fejlesztik, rendezik és üzemeltetik a települést, odafigyelnek az oktatási intézmények épületeire, a helyi adókra, a közfoglalkoztatásra, valamint a helyi sport- és kulturális ügyekre. Amelyik település erre sem képes, ott mi értelme önálló polgármesteri hivatalnak? Társuljanak a községek, és egyesített hivatal vigye az ügyeiket. Minden kétezer főnél kisebb település így járna a koncepció értelmében, vagyis a magyar településszerkezet háromnegyede érintett. Nekik ettől még lehet választott képviselő-testületük polgármesterrel, de hivatal helyett csak egy pár fős helyi iroda működne mellettük. Az alapvető körzetközponti feladatokat a körülbelül kétszáz kialakított járás székhelytelepülése látná el (középiskola, bíróság, rendőrség, tűzoltóság, okmányiroda, járási kormányhivatal).

A két legnagyobb települési összefogás vezetője úgy látja, hogy ha a tervek akadálytalanul megvalósulnak - márpedig kétharmad birtokában általában meg szoktak valósulni -, akkor ismét beköszönt az ötvenes évek tanácsrendszerének időszaka. Az akkori politika közös tanácsokba kényszerítette az úgynevezett sorvadásra ítélt településeket, melyeken gyakorlatilag megszűnt az élet.

Wekler Ferenc szerint ez további leszakadást jelent a tele­pülésszerkezetből fakadóan országos viszonylatban is leg­hátrányosabb helyzetű térségek számára. A Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetségének (KÖSZ) első embere ennek ellenére lát reményt arra, hogy az államtitkárság megfontolja észrevételeiket, bár - mint mondja - úgyis minden a Fidesz-frakción múlik, ahol viszont túlnyomórészt városi polgármesterek ülnek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!