hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Jobbik ütheti el a Fideszt a kétharmadtól

2010. 03. 20.
Amennyiben a Jobbiknak sikerülne egy középpárti státuszban megerősödnie, tehát körülbelül 20 százalékot elérnie, és az MSZP is 20 százalék felett teljesítene, akkor a Fidesznek nem lenne esélye a parlamenti kétharmad megszerzésére.

A Szonda Ipsos legfrissebb kutatása szerint legalább 400-500 ezer, legfeljebb 900 ezer választó szavaz majd a Jobbikra áprilisban. Závecz Tibor kutatási igazgató az ATV Jam című műsorában elmondta: mintegy félmillió választópolgár van, aki még nem tudja, hogy a Fideszre vagy a Jobbikra adja le szavazatát. Ezeknek egy része (mintegy 200 ezer fő) a Jobbik, másik része (300 ezer fő) pedig a Fidesz radikálisabb szimpatizánsaiból áll. Ha ez a félmillió jelenleg bizonytalan szavazó a Jobbikra voksol, az – mint fogalmazott – könnyen a Fidesz kétharmadába kerülhet.
23 százalékos MSZP, 20 százalékos Jobbik és 48 százalékos Fidesz esetében – még ha mind a 176 egyéni körzetben nyer is – a Fidesz nem jut kétharmados többséghez a parlamentben – mondta lapunknak László Róbert, a Political Capital választási szakértője. Hozzátette: a közvélemény-kutatásokból csak óvatosan lehet a Jobbik tényleges támogatottságára következtetni. Nem kizárható, hogy a párt eléri a 20 százalékot. Ha a példához képest gyengébben teljesítenek a Fidesz ellenfelei, úgy lesz egyre több esélye a kétharmadra. Ha mondjuk két százalékponttal kevesebb jut a Jobbiknak (18) és ugyanennyivel több a Fidesznek (50), akkor már úgy is meglehet a kétharmad, ha három egyéni mandátumot elbuknak.
Ha a Fidesznek önállóan mégsem lesz meg a kétharmados többsége, az sem jelenti automatikusan azt, hogy hosszútávon együtt fog működni akár az MSZP-vel, akár a Jobbikkal, inkább alkalmi együttműködésekre lehet számítani – folytatta László Róbert. Elképzelhető, hogy bizonyos kétharmados törvényeknél a Fidesz megtalálja a közös nevezőt a Jobbikkal, ez azonban nem fog stratégiai együttműködést jelenteni. Inkább arra lehet számítani, hogy a Jobbik nagyon kemény ellenfele lesz a Fidesznek, főként az első hónapokban. Az elemző szerint ez fordítva is igaz: a Fidesz célja a Jobbik ellehetetlenítése lesz, hiszen a korábbi leereszkedő nyilatkozatok után ma már komoly politikai ellenfélnek tekintik a radikális pártot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!