hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2009. 05. 08.
Ügynök-ügyek: álságos kormányzati hozzáállás„Magyarországon bármilyen állást betölthetnek volt ügynökök" - jelentette ki Ungváry Krisztián történész az ATV Reggeli Jam című műsorában annak kapcsán, hogy a III/II-es múltú Kivágó Ivánné vette át az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György helyét a fővárosi MSZP-frakcióban. A Kende-bizottság tagja szerint álságos dolog a kormányzat részéről arra hivatkozni, hogy nincs társadalmi vita az ügynökkérdésről, amikor az ezzel kapcsolatos cikkek címoldalon szerepelnek a lapokban.

A szocialisták és a tévéostrom
Semjén Zsolt egy gyöngyösi fórumon kérdésekre válaszolva elmondta: „A tévészékház ostroma is meg volt szervezve szocialista részről, egy provokáció volt, zavaros helyzetet akartak létrehozni, hogy szükségállapotot lehessen kihirdetni és el lehessen halasztani a választásokat".        A KDNP elnöke szerint a kormány érdeke az is, hogy etnikai konfliktusok legyenek, mert ezzel el lehet fedni a szociális csődöt.

FBI-nyomozók a roma-gyilkosok nyomában
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is segítséget nyújt a magyar rendőrségnek a sorozatos romagyilkosságok felderítéséhez. Az FBI nyomozóinak közreműködésével tovább szűkülhet az „elkövetői profil", többek között a pszichológiai személyiségjegyek alapján.

Tadic: Flores ölte meg a két magyart
Mario Tadic, a Rózsa-Flores Eduardo-vezette állítólagos terroristacsoport egyik tagja azt gyanítja, hogy a bolíviai hatóságok által körözött Dudog Gábor és Gáspár Dániel már nincs életben, mert Flores végzett velük. Tadic azzal is megvádolta Rózsa-Florest, hogy elvette az útlevelet társaitól, nehogy meg tudjanak szökni.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!