Az országot 2002 óta kormányzó baloldali politikai pártok döntéshozói most
azzal hitegetik a választópolgárokat, hogy az elkövetkezendő hetekben meg tudják
oldani azokat a problémákat, amiket évek óta nem tudtak megoldani, és kezelni
tudják azt a válságot, amit láthatóan március óta nem tudnak kezelni. A
politikát többé-kevésbé elfogulatlanul szemlélőket már az megdöbbentette idén
tavasszal, hogy az akkori kormánypártok egyáltalán nem készítettek a
népszavazást követő helyzetre forgatókönyvet. Az előre kidolgozott stratégia
helyett a számukra katasztrofális eredményre irracionális és maguk által is
kontrollálatlan kapkodásba kezdtek, amelynek eredményeként felbomlott a
kormánykoalíció és a rendszerváltást követően először kisebbségi kormány jött
létre.
A kisebbségben maradt szocialisták első reakciói mintha megkönnyebbülésről
szóltak volna, sőt, szinte felszabadulva nyilatkozták, hogy mióta kisebbségbe
került a kormány, több törvényt fogadott el, mint előtte. Ez az öröm és
optimizmus körülbelül annyira volt megalapozott, mint amennyire a hegyen lefelé
száguldó autó vezetőjének öröme, aki boldogan közli utasaival, hogy mivel
elromlott a fék, még gyorsabban tudnak haladni.
A kormányfő és környezete láthatóan nem tudta, mit tesz, amikor rövid távú
túlélési céljaitól vezéreltetve úgy ment bele a koalíció felbontásába, hogy
fogalma sem volt arról, hogy mit fog tenni ősszel a költségvetéssel, vagyis
hogyan fog kormányozni kisebbségben. Az eseményekből úgy tűnik, hogy a kormány
perspektívája két hétre korlátozódik, a kormányzás lényege, „éljük túl a
következő két hetet”. Az ország helyzete azonban ennél többet kívánna.
Forgatókönyvek
2008. 09. 12. (XII/37)
