Fotó: Archiv
A Szentszéki megállapodás tavaly ősszel lezárult felülvizsgálata több fontos
területen is módosítási javaslatot tárt a kormány elé, majd a kultusztárcán
belül megkezdődött az egyházfinanszírozási rendszer áttekintése. Ezzel
összefüggésben hamarosan egyeztetések kezdődnek a megfelelő kormányszervekkel,
illetve az érintett egyházakkal – tájékoztatta lapunkat az OKM. Gyurcsány Ferenc
miniszterelnök már kinevezte a kormányzati delegáció tagjait, melynek vezetését
Hiller István oktatási és kulturális miniszter fogja ellátni. Érdekesség, hogy a
nemzetközi tárgyalás vatikáni oldalán Schanda Balázst is a delegáltak között
találjuk, aki az Orbán-kormány idején még a magyar egyházügyi államtitkárság
főosztályvezetője volt, és a korábbi, sikertelen egyházügyi törvénymódosítási
kísérlet szakmai koordinátora.
„Szükség van azokra a pontosító tárgyalásokra, amelyek a tíz évvel ezelőtti
keretszámokat és megoldásokat aktualizálják” – mondta el a Heteknek Tamás Pál
szociológus, a vatikáni szerződést vizsgáló bizottság vezetője, aki úgy érzi:
kormányzati részről mindenképpen gesztus értékű, hogy a 2007-es költségvetésben
olyan egyházi támogatások is bent maradtak, amelyeknek kifizetésére semmilyen
kötelezettsége nincs az államnak. A személyi jövedelemadó egy százalékának
felajánlásait ugyanis 12 milliárd adóforinttal nagyobb összeggel egészíti ki az
állam az egyházak irányába. Magyarán az MSZP–
SZDSZ-kormány az elmúlt években bőségesen túlteljesítette a vatikáni szerződést.
Gusztos Péter szabaddemokrata képviselő szerint is ez a „túlfizetés” kell
jelentse a tárgyalások egyik alapját, hiszen a magyar állam jelentős többletet
vállal az egyházfinanszírozásban.
„A kormányzati magatartás nem feltétlenül akkor helyes ebben az ügyben, ha olcsó
gesztusokkal megpróbáljuk megvásárolni a történelmi egyházak – az egyébként
baloldali liberális kormány által megvásárolhatatlan – rokonszenvét, hanem
akkor, ha elvi alapon közelítve a problémához átnézzük, melyek azok a pontok a
vatikáni szerződésben, amelyek adott esetben igazságtalan és méltánytalan
helyzeteket eredményeznek a bejegyzett magyarországi egyházak között” –
fogalmazott meglepő élességgel Gusztos, hozzátéve: ebben a vonatkozásban egy
igen határozott véleménykülönbség van a két kormányzó párt között. Az SZDSZ
szerint ugyanis nem a legkisebb ellenállás felé haladva, hanem az érintett
egyházakkal való tárgyalás keretében, de a megállapodás felülvizsgálatával kell
kezelni ezeket a méltánytalanságokat.