hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rövid pórázon a párt
Egy a tábor, árpádsávos a zászló

2006. 12. 05.
Soha nem látott mértékű hatalom összpontosul a tizenhat éve a Fideszt vezető Orbán Viktor kezében, miután ellenszavazat nélkül „az ország főpolgármesterévé” választotta pártja. Áttételesen mintegy 737 milliárd forint felett diszponál évente az a testület, melyet Orbán javaslatára hoztak létre, majd az élére neveztek ki. Meglepő, hogy az önkormányzati választások óta tartó sikerszériában több karakteres Fidesz-politikus, például Kósa Lajos, Rogán Antal és Pokorni Zoltán vonult vissza „birtokára”. Közben olyan problémák terhelik a párt életét, mint az SS-ruhába öltözött önkormányzati képviselő, az egymást mószeroló kereszténydemokraták és import kisgazdák, valamint a frakcióüléseket szétbeszélő exfórumosok. A kérdés: képes lesz-e Orbán ezt a konglomerátumot egybetartani?



Fotók: Németh Tamás

Több fideszes vélemény szerint addig mindenképpen igen, ameddig Gyurcsány az
MSZP vezetője. Az ellenzéki pártban is többen gondolják úgy, hogy nagyon
„egymásra” talált e két szereplő: akarva-akaratlanul megerősítik a másik
pozicíóját.

Gyurcsány kormányzati tevékenységének, különösen őszödi beszédének hatására
Orbán újra rendkívül megerősödött a pártjában. Az önkormányzati választások
előtt még az is előfordult, hogy fideszes politikusok a nyilvánosságban burkolt,
míg magánbeszélgetésekben éles kritikát fogalmaztak meg a Fideszt tizenhat éve
vezető Orbánnal kapcsolatban.
A párt szombati kongresszusán viszont – talán éppen ennek hatására – tovább
centralizálódott a Fidesz, a szálak Orbán Viktor kezében futnak össze. A
küldöttgyűlésen kézfelemeléssel megszavazták a párt alapszabályának módosítását,
ennek értelmében új testület alakul a szövetségben: az Önkormányzati Képviselők
Fóruma (ÖKF) – élén a párt elnökével. Az ÖKF felépítése egyszerű: a legfelső
szinten Orbán Viktor áll, alatta találjuk az összes Fidesz által támogatott
polgármestert és önkormányzati képviselőt. Regionális szinten pártigazgatók
diktálnak, a trükk itt – és a választókerületi önkormányzati gyűlések élén
található pártigazgatóknál is – az, hogy őket is Orbán Viktor nevezi ki.

737 milliárd

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!