hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mérgek a testünkben
97 ezer kemikáliáról nem tudjuk, mennyire ártalmas

2006. 09. 20.
Mindenütt ott vannak, bennünk is. Belélegezzük, megesszük, bőrünkön keresztül felszívjuk őket, miközben nem tudni, milyen hatással vannak az egészségünkre. A vegyi anyagok – merthogy azokról van szó – gyártása és felhasználása világszerte liberálisan szabályozott ipari tevékenység. Az Európai Unióban mégis elfogadásra kerülhet egy eddiginél jóval szigorúbb vegyianyag-törvény. Ennek egyik kampányarca Olajos Péter, az MDF európai parlamenti képviselője.

A REACH névvel jelölt, mintegy ezer-ötszáz oldalas uniós törvény előkészítése
1998-ban kezdődött, miután egészségügyi szakemberek sokadszorra hívták fel a
figyelmet arra, hogy többek között az allergiás és a rákos megbetegedések
számának növekedését a mesterséges vegyipari anyagok okozhatják. A feltételezést
ugyan csak néhány esetben sikerült tudományosan bizonyítani – így tiltották be
korábban például a DDT nevű rovarirtó szert is –, ám ennek legfőbb oka az lehet,
hogy a gyártók általában hétpecsétes titokként őrzik kemikáliáik összetételét.
1981-ben már született egy uniós törvény, miszerint kötelező a vegyipari anyagok
regisztrációja és tesztelése, ám a kötelezettség a jogszabály bevezetése előtt
kifejlesztett vegyületekre nem terjedt ki. Márpedig a leggyakrabban használt,
mintegy 100 ezer kemikália közül 97 ezer még 1981 előtt került bevezetésre.
Vagyis döntő többségük összetételéről, hatásáról semmilyen ismerettel nem
rendelkezünk.

A mesterséges vegyi anyagok mindenütt ott lehetnek: halkonzervekben,
textíliákban, számítógép-alkatrészekben, teflonedényekben vagy akár
gyermekjátékokban is. Az uniós szigorítás mellett kampányoló nemzetközi
környezetvédő szervezet, a WWF tavaly tizenkét országban egy-egy önként
jelentkező családban végzett vérvizsgálatot. Az eredmény elgondolkodtató: a
keresett vegyi anyag közül összesen hetvenhármat találtak meg a vérmintákban, és
egyetlen vizsgált személy sem volt „negatív”.

„Akkor kerültek belém, amikor a házamat festettem” – ezt már Olajos Péter, az
MDF európai parlamenti képviselője meséli a törvénytervezet népszerűsítését
szolgáló angol nyelvű kampányfilmben. Mint a politikus lapunknak elmondta, az
elfogadásra váró törvény értelmében egy finnországi laboratóriumban minden
forgalomban lévő vegyi anyagot megvizsgálnának, és az ártalmasakat betiltanák. A
törvény várhatóan érzékenyen érinti majd az unión belül harmadik legnagyobb
ipari ágazatnak számító, 1,7 millió embert foglalkoztató vegyipart, azonban –
mutatott rá Olajos Péter – az emberi egészség és a környezet védelme még anyagi
szempontból is megtérülő befektetés. „Becslések szerint a REACH a bevezetését
követő 10-15 évben mintegy négy-öt milliárd euró pluszköltséget jelent majd a
vegyipar számára, miközben az egészségügyi és környezetvédelmi megtakarítások
akár az ötvenmilliárd eurót is elérhetik a következő harminc évben. Várhatóan
csökkeni fog egyebek mellett az allergiás, légzőszervi vagy a bőrbetegségek
száma, valamint a vizek, a levegő és a talaj szennyezettsége is” – fejtette ki
az EP-képviselő, aki egyben a környezetvédelmi bizottság tagja is.

Magyarországon a törvény kétezer céget érint majd, amelyek összesen
kétezermilliárd forintos árbevételt érnek el évente. A vállalatokat arra
köteleznék, hogy a veszélyesnek bizonyuló kemikáliákat egy ártalmatlan
vegyülettel helyettesítsék. Jelenleg nálunk is ugyanaz a törvény van érvényben,
mint az unió többi tagállamában. Ebből kifolyólag a hazai áruházak polcain lehet
ugyan találni olyan termékeket, amelyek egészség- és környezetbarát összetevőket
tartalmaznak (ezek gyakran drágábbak is) –, a többi áruról viszont legtöbbször
nem tudni, hogy pontosan milyen vegyi anyagok felhasználásával készült. A
kozmetikumokra vonatkozóan egyébként már létezik egy szigorú uniós jogszabály,
így ott nagyobb a fogyasztók biztonsága.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!