hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A nagy leleplezés
Lebuktak a Fidesz irányított provokátorai

2006. 09. 20.
Szándékosan, nem spontán utazó provokátorok követik a miniszterelnököt minden nyilvános rendezvényére – állítja Juhász Ferenc. Az MSZP alelnöke videókkal, fényképekkel igazolta, amit eddig a Fidesz csak miniszterelnöki paranoiának nevezett. Az utcai politizálás kétélű fegyver, könnyedén visszafele sülhet el. Ahogyan tavasszal sem használt az ellenzéknek, úgy most sem biztos, hogy hasznos lesz – állítják a politológusok.



Fotók: Vörös Szilárd

A szocialisták önkormányzati kampánya szeptember elején indult, melybe a
miniszterelnök Tatán és Tatabányán kapcsolódott be. Az utcai „spontán”
elégedetlenkedők először itt hallatták hangjukat, de a helybéli MSZP már jelezte
a Köztársaság tériek felé: a tüntetők derékhadát polgári körösök, helyi
Fidesz-aktivisták alkották. Ezt követően Hiller István, az MSZP elnöke a
szervezett „spontán” tüntetésektől való elhatárolódásra szólította fel a
Fideszt. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője reakciójában nemes
egyszerűséggel lehazugozta a szocialista politikust, és paranoiásnak nevezte a
miniszterelnököt. Miután a Fideszben tudatosult, hogy a szocialisták nyomoznak a
beordibálók után – még a leleplező sajtótájékoztató előtt két órával –, a párt
alelnöke sietve közleményt adott ki, melyben cáfolta, hogy ők irányítanák
Gyurcsány Ferenc kampánygyűléseinek megzavarását. „A Fidesz nem szervez
semmilyen provokációt, nincsen bizonyos központ, ahol Orbán Viktor és Kövér
László gombnyomásokkal irányít. Ilyet paranoiás, üldözési mániában szenvedő
emberek szoktak gondolni – mondta budapesti sajtótájékoztatóján Varga Mihály
(képünkön), a Fidesz önkormányzati választásokért felelős alelnöke a szocialista
vádakra reagálva.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!