Tudom, hogy a népszerűségem meg fog kopni – mondta a kormányfő arra a
hallgatóságtól érkező kérdésre válaszolva, nem tart-e attól, hogy mivel
személyesen jelentette be a kormány intézkedéseit, a közvélemény az ő
személyéhez köti a népszerűtlen döntéseket. A miniszterelnök már hallani véli a
„Gyurcsány elvette, meg a Gyurcsány nem ezt ígérte” kezdetű mondatokat, de –
mint kifejtette – el fogja tudni magyarázni mindenkinek, miért van szükség az
egyensúlyjavító intézkedésekre. Előadásában hangsúlyozta, hogy az
egyensúlyjavító kiigazítások mellett meg kell teremteni a fejlődés feltételeit,
el kell indítani az államreformot, ugyanakkor azt is elismerte, hogy sok kérdés
és dilemma van még az Új egyensúly nevet viselő programban. Megerősítette, hogy
a társadalmi egyensúly és a minimális társadalmi igazságosság nem vérezhet el a
reformok oltárán. Miközben a kormánynak figyelnie kell a befektetetők és a piac
reagálásaira, úgy kell növelnie a bevételeket, hogy „azokkal fizettetünk adót,
akik eddig nem fizettek” – tette hozzá Gyurcsány.
Pünkösd után: a karizmák titkai
Hogyan alakult a Szentlélek ajándékainak megítélése az elmúlt 2 ezer évben »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »
Sávuot: a törvényadás ünnepének eredete
Az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt »