hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A szervek útja

2006. 06. 27.
Molnár Lajos menesztette a Hungarotransplant Kht. vezetőjét, miniszteri biztost nevezett ki, s a tárca feljelentést is tett az ORFK-n. A napokban kirobbant botrány szerint indokolatlanul, sőt szabálytalanul kerültek külföldre magyar donorokból származó szervek. Az emberi szervek nemzeti kincsnek számítanak, ezért ezek felhasználását szigorú törvények szabályozzák.

Magyarországon mindenki potenciális szervdonornak számít. Ha betegségből,
balesetből kifolyólag valaki az agyhalál állapotába jut, szerveit felhasználják,
és olyanok kapják meg akik, akár évek óta donorra várnak. Ez alól csak az
kivétel, aki még életében nyilatkozatot tesz: nem járul hozzá a
transzplantációhoz. A szervek azonban, ha nem kellenek itthon, külföldön
kerülnek felhasználásra.

Az egészségügyi tárca májusban vizsgálatot rendelt el ebben az ügyben, amely
megállapította, hogy Hungarotransplant Kht Ausztriába és Németországba
csempészett ki szerveket, miután itthon nem használták fel. Mivel a szervek
nemzeti kincsnek számítanak, a kivitelt szigorú törvények szabályozzák. A
májusban elrendelt vizsgálat adminisztratív szabálytalanságokat tárt fel,
illetve bizonyítottnak tekinti, hogy néhány esetben az operációkat külföldi
orvoscsoportok végezték el. A kht. volt vezetője szerint mindez a minisztérium
tudtával és jóváhagyásával történt.

„A feljelentésben nincs szó anyagi érdekről, és főleg nem szervkereskedelemről”
– nyilatkozta egy minisztériumi forrásunk. Szerinte csupán arról van szó, hogy
új seprű jól seper, vagyis ez az ügy jónak tűnt az új miniszter közéleti
belépőjéhez.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!