hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nincs jelentősége a sorrendnek
Interjú Kuncze Gáborral, a Szabad Demokraták Szövetségének elnökével.

2002. 10. 21.
– Az Európai Unió vezetői egy tízes csoportba soroltak bennünket az elmúlt hetekben olyan országokkal, mint például Meciar Szlovákiája. Történt ez annak ellenére, hogy korábban a csatlakozásra váró országok közül Magyarországot a leginkább felkészült államként tartották számon. Mi a véleménye ezzel az új rangsorral, besorolással kapcsolatban? Nem sértő ez a számunkra? – Úgy érzem, nincs jelentősége a sorrendnek. Számomra az a megnyugtató, hogy továbbra is az elsők között vagyunk az átalakuló országok között. Soha ilyen jó minősítést az országjelentésben még nem kaptunk. A fontos az, hogy haszonélvezői legyünk ennek, és nem számít, hogy hányadiknak rangsorolnak az esélyesek között.



Kuncze Gábor az SzdSz kampányzáróján Fotó: Vörös Sz.

– Mégis, Ön szerint minek tudható be ez a hirtelen váltás? Mi értékelődtünk le, vagy a többi ország jött fel hozzánk képest?

– Semmiképpen nem értékelődtünk le, mert az unió jelentése – hangsúlyozom – rendkívül pozitív Magyarországgal kapcsolatban. A többi csatlakozásra váró ország meg nem értékelődött fel valószínűleg, hanem egy politikai döntést hozott az unió arról, hogy azon tíz ország esetében, ahol a tárgyalások lezárására remény van, ezt a lehetőséget mindnyájuknak egyszerre biztosítja, és nem aprózza el.

– Az MSZP és az SZDSZ között az utóbbi napokban komoly feszültség alakult ki a főpolgármester-jelöltekkel kapcsolatban. Vége lesz ennek az időszaknak a választásokkal, vagy utána is ez a feszültség fogja jellemezni a két párt kapcsolatát?

– A két párt vezetése mindenesetre érzékelhetően törekedett arra, hogy ez a konfliktus ne éleződjön, és ne hasson vissza a koalíciós együttműködésre. Hozzáteszem, hogy azt én a szocialisták felelősségének látom, ha Budapesten elmérgesedik a viszony. Demszky Gábor esélyei jók, ezeket nem lehet elrontani. Természetesen mindent megtettünk a magunk részéről, hogy ez a feszültség minimálisra csökkenjen, mert ez mindkettőnk érdeke. 

– Országos szinten mi jellemzi a két párt viszonyát, hiszen nem minden településen felhőtlen a kapcsolatuk?

– Természetesen vannak olyan települések, ahol helyben is van konfliktus, de ezt úgy kell értékelni, hogy egy egészséges választási küzdelem folyik. Ne felejtsük el, hogy a két párt különböző értékrendet képvisel. A koalíció az együtt kormányzásra létrehozott szerződés, amely nem az egymás soraiba való beépülést jelenti. Vannak olyan települések, ahol a két párt egymás ellen is indít jelöltet, és van olyan település is, ahol a Fidesz és az MSZP indít közösen szabad demokrata polgármester ellen jelöltet. Az elmúlt két hónapban végigjártam az ország hetven százalékát, és azt érzékelem, hogy nagyon nagy tétje van minden párt számára a közelgő választásoknak. Ez a nagy tét érthető módon olykor indulatokat is, meggondolatlan kijelentéseket is felszínre hoz. 

– A kormány első száznapja után a Magyar Szocialista Párt bejelentette, teljesítette a 13+1 pontból álló választási ígéretét. Ugyanakkor Önök, az SZDSZ nem tehette meg ezt, mert a kampányának leghangzatosabb ígéretei nem tudtak megvalósulni. Gondolok itt az egészségügy reformjára vagy az Önök által ígért jelentős adócsökkentésre.

– Az SZDSZ néhány pontot kiemelt a kampányában. Ilyen volt az egészségügy teljes rendbetétele, illetve a diplomás minimálbér, valamint az adócsökkentés. A fentiekből kettőben sikert könyveltünk el, míg az adócsökkentést részben tudtuk megvalósítani. Senki nem vádolhat azzal bennünket, hogy nem tartjuk be az ígéreteinket. Az SZDSZ ragaszkodik ahhoz, hogy a kormány négy éves ciklusa alatt valósuljon meg minden ígérete. Sőt, A korszakváltás programja címet viselő dokumentum tizenöt éves kitekintéssel készült. A kormány első száznapos sikereiben ugyanakkora rész illet bennünket, mint koalíciós partnerünket.

– A jelenlegi ellenzék vezetői azt állítják, hogy az SZDSZ tulajdonképpen csak egy árnyék a kormányban, míg mások szerint az SZDSZ ténylegesen nem négy, hanem hét minisztériumot irányít. Ön szerint mi az SZDSZ mai súlya a magyar belpolitikában?

– Egyrészt sajnos kisebb a súlya annál, mint amilyennek én ezt látni szeretném. Másrészt nagyon fontos szerepe van, mert azt a nézetet, amelyet az SZDSZ megjelenít a magyar politikában – a liberalizmust –, ma nem képviseli senki. Ezért mindenképpen erősíteni kell a támogatottságunkat. Egyszerűen hiányozna a szabadelvűség a magyar politikai palettáról, ha az SZDSZ nem lenne jelen. A választókat arról kell meggyőzni, hogy ez fontos. Persze ez nagyban rajtunk múlik, a mi politizálásunkon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!