Anna, a lány: Az angoltanár már három hónapja miép-es propagandát folytat az angolórán. Egyszer például behozott egy Nagy-Magyarország térképet, és csak röhögött az egész dolgon, ahogy mutogatta, hogy itt lesznek a zsidó gettók, itt meg a cigány gettók. Lehet, hogy angolból nem tudnánk leérettségizni, de Csurka életrajzából biztosan. Állandóan ez a téma. Mondjuk öt percet angoloztunk, a többi negyven percben pedig ez folyt. Szerintem ez is hozzájárult ahhoz, hogy az osztályban kialakult egy öt-hat fős csapat, akik egyre nyíltabban gyűlölködnek. Végül már az órákon is bekiabálták, hogy zsidó, büdös zsidó, de a tanárok úgy tettek, mintha nem történt volna semmi.
Az édesanya: A fizikatanár szkinhed testvérnek hívja ezeket a fiúkat, és az a szomorú, hogy ezt komolyan is mondja. Esténként szoktunk beszélgetni Annával, és utólag értem, hogy miért kérdezte rendszeresen, hogy anya, mi a baj a zsidókkal, miért bántják őket. Szeptember óta kérdezgette. Mi azért egy kicsit büszkék voltunk arra, hogy van egy zsidó vonal a családban, ez pozitív dologként élt bennünk. És Anna megütközve kérdezgette, hogy mi rosszat csináltak a zsidók.
Anna: Már hónapok óta mentek a bekiabálások, amikor az egyik szünetben egy osztálytársammal beszélgettem. Kérdeztem, hogy sváb származású-e, mondta, hogy nem. Akkor odajött egy másik osztálytársam, és megkérdezte, hogy az lesz a következő, Anna, hogy lezsidózod? Mondtam, hogy én is zsidó vagyok, dehogy fogom lezsidózni. És akkor infantilis módon elléptek mellőlem. Aztán az ebédlőben azon kezdtek el hülyéskedni, hogy ha zsidó, akkor kéne valami zsidó nevet adni neki. Mondtam, hogy az Anna is héber név, tehát nem kell, és erre az egyik osztálytársam azt kérdezte, hogy te még büszke is vagy, hogy zsidó vagy? Én mondtam, hogy igen. De ideges lettem, mert nem értettem a szituációt, és azt már kiabálva mondtam, hogy igen, büszke vagyok. Ezután az osztálytársam elmondta mindenkinek, hogy az Anna zsidó. Ebből lehetett poénokat faragni, kifigurázni. Van egy osztály bohóca típusú gyerek, és ő lerajzolt engem, és odaírta egy kis buborékba, hogy zsidó, és még büszke is rá.
Az édesanya: Volt rajta egy horogkereszt is, meg egy "büdös zsidó" szöveg is.
Sz. F.: Anna, mit váltott ki belőled ez az eset?
Anna: Megpróbáltam közömbös maradni, mintha nem történt volna semmi. Van egy osztálytársam, akit jobban megviselt, sokszor mondta nekem, hogy miért tűröm.
Sz. F.: Ezután szóltál a tanároknak?
Anna: Nem szóltam, hanem rá egy hétre beszéltem apával.
Az édesapa: Ez volt az, amire azt mondtam, hogy nem tűröm tovább. Nem bosszút akartam, mert tizenhat-tizenhét éves gyerekekről van szó, hanem úgy gondoltam, hogy ha beszélek az igazgatóval, és a tantestület elé kerül a dolog, akkor ezen lehet változtatni. Az igazgató halvány fehér lett, amikor elmondtuk neki, láthatóan felháborodott, de aztán szépen el is múlt a dolog.
Az édesanya: Amikor másodszor beszéltünk az igazgatóval, azt mondta, hogy már beszélt az angol- és a fizikatanárral. Csodálkoztunk, mert mi nem neveztük meg az első beszélgetésünkkor, hogy ki az a két tanár, aki politikai propagandát folytat az órákon, az igazgató mégis tudta.
Az édesapa: Ezután pedig az Endre, ennek a zsidózó csapatnak a vezére az Anna egyik barátnőjén keresztül megüzente, hogy mi biztosan azért tiltakozunk, mert kommunisták vagyunk. Én nem voltam kommunista, még úttörőnek se kellettem, most meg ilyenekkel etetnek. És mindez taknyos kölykökön keresztül kezdődik, és gyűrűzik tovább, mert amióta újra felhívtam az igazgatót, és megmondtam, hogy kiveszem a gyereket az iskolából, már provokálnak is.
Az édesanya: Három példányban kapjuk a Magyar Fórumot, valaki minden héten bedob három darabot a postaládánkba, de csak nekünk, direkt végignéztem a többi postaládát is. És az egész környéket telefújták MIÉP-emblémával, lehet látni itt a kapunk előtt is, és megüzenték, hogy ez miattunk van.
Az édesapa: Engem igazából az érdekel, hogy tantestületileg nem állítják le a dolgot, hanem elkenik, hogy tutyimutyi módon áll hozzá az igazgató, hogy két olyan tanár van, aki az órát rendszeresen arra használja, hogy MIÉP-propagandát folytat. Én sváb vagyok, és nem gondoltam volna, hogy nekem azért félteni kell a gyerekemet, mert a családon belül zsidó vér is van. Nem tudom, hogy milyen világ köszön ránk, ha hagyjuk.
Nem azért dadogok, mert nem tudok folyamatosan beszélni, hanem mert nagyon felháborít a dolog. Én a gyerekemet megmenekítettem, de ha leírja, hogy melyik iskolában történt mindez, akkor az érintettek azt mondanák, bizonyítsuk be. És akkor meg kellene nevezni Anna barátnőit, akik tanúsíthatnának mindent. De a lányoknak a szülei nincsenek abban a helyzetben, hogy kivegyék a gyerekeiket az iskolából.
Az igazgató: Csak megalapozott és körüljárt esetekben lehet kemény döntéseket hozni. Milyen alapon indíthatok fegyelmi eljárást? Az a feltétele, hogy írásbeli bejelentés érkezzen. Az édesapa többször hangsúlyozta, hogy azért jöttek, hogy a figyelmemet felhívják erre a dologra. Úgy érzem, hogy ehhez viszonyítva megtettem a lépéseket. Két értekezletet is tartottam a tantestületnek.
Bementem az osztályba is, és elmondtam, hogy milyen jelzés érkezett hozzám. Azt, hogy olyan jelleg? indoka volt a szülőknek a gyermek elvitelénél, hogy bizonyos dolgok kellemetlenül érintették a kislánynak a hangulatát az osztályban, és ezért felhívom a gyerekek figyelmét, hogy ilyen jelleg? magatartást az intézményben nem tűrünk el. Utána még arról volt szó, hogy hál\' istennek ez a jelenség annyira ritka az iskolában, hogy én úgy éreztem, és ebben is egyeztünk meg a gyerekekkel, hogy én szeretnék visszamenni hozzájuk, és nem nyomozgatva és egymás ellen uszítva, de mondják el, hogy tulajdonképpen mi is történt, mit értettek ebből ők, mennyire célzatos volt ez, vagy mennyire csak egy esetlegesen nem kellően meggondolt gyerekes viselkedés következménye, ezeket beszéljük meg. És így megbeszélve, hangsúlyozom, nem kibeszélve, hanem megbeszélve, esetlegesen a jövőben tudok nekik abban segíteni, hogy az egymás közti súrlódásokat elkerüljék.
Amikor én beszéltem a gyerekekkel, nyomatékosan felhívtam a figyelmet, hogy nem az a célom, hogy őket egymás ellen kijátsszuk, hogy mindenki elkezdje mondogatni, hogy a másik ekkor meg akkor mit mondott, hanem annak a légkörnek, hangulatnak az alapjait feltárni, illetve tisztázni, hogy tényleg így érzik-e ők, ez valóban így alakult-e, hogy jöhetett egyáltalán létre. És a jövőben hogy lehet messzemenőkig megelőzni.
Nem állíthatom, hogy semmilyen kijelentés nem hangzott el az órán, mert nem vagyok ott. De azt, hogy itt rendszeresen ilyen jelleg? propaganda folyna, ezt én nem tudom elhinni. Ezzel a térképpel kapcsolatban a konkrétum nem így hangzott el, hanem a szülők azt mondták, hogy a negyvenvalahányas törvényeknél ott jelölték ki a térképen, tehát nem azt, hogy majd ha hatalomra kerül a MIÉP, hanem hogy hogy volt ez a világháború idején. Persze ez sem angolórára való.
2002. 03. 29. (VI/13)
