hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Feszültségoldás
Interjú Markó Bélával, az RMDSZ elnökével

2002. 01. 06.
– A státustörvény bevezetése feszült helyzetet teremtett a román–magyar viszonyban. Önök szerint jogosak voltak-e a román félnek a törvénnyel szembeni aggályai?– Mindkét oldalról rendkívül eltúlozták ennek a törvénynek a jelentőségét. Romániában az utóbbi időben ez a vita már-már politikai hisztériává fokozódott. Az én véleményem szerint a törvény eredeti formájában sem sértette a román érdekeket.– Milyen helyzetet teremt a román politikai életben a most aláírt román–magyar egyetértési dokumentum?– Ez az egyezmény feloldotta a feszültségeket és jótékony hatással volt az országon belül a románok és magyarok viszonyában. Mi ezt elsőrendűen fontos érdeknek tekintettük, ezért is támogattuk az egyezség megkötését. A két ország viszonyában ugyanilyen hozadéka lesz ennek a megállapodásnak.  A státustörvény megszavazása óta annyira feszültté vált a román kormánypárttal a kapcsolatunk, hogy nem is nagyon beszélhettünk volna arról, hogy meghosszabbítjuk az együttműködést. A december 22-én aláírt egyezmény feloldotta ezeket a feszültségeket. Ez nem azt jelenti, hogy automatikusan meg fogjuk hosszabbítani a kormány külső támogatásáról kötött együttműködést, jelen pillanatban azonban újra megvan ennek a politikai környezete. Az együttműködést akkor hosszabbítjuk meg, ha megfelelő feltételeket tudunk kialakítani. – Mi a véleménye a státustörvény munkavállalási részének kiterjesztéséről?– Ennek a törvénynek elsősorban a szülőföldön maradáshoz kell hozzájárulnia, központi kérdése vagy leglényegesebb rendelkezése semmiképpen sem a munkavállalással kapcsolatos, ezért az RMDSZ egyetért a kompromisszummal. Én megmondom őszintén – bár nekem nehéz ebbe beleszólnom –, nem hiszem, hogy ez a magyarországi munkaerőpiacot felborítaná. Egy idénymunka lehetőség, amit eddig feketemunkával végeztek, legfeljebb oda fog vezetni, hogy a feketemunka egy része "kifehérül". A megkötött egyezséget helyesnek tartjuk, mert ez az erdélyi magyarságnak rendkívül sokat segített, hiszen egy ideig úgy nézett ki, hogy Romániában nem lesz lehetséges a státustörvény alkalmazása.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!