hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Célkeresztben Medgyessy

2001. 11. 25.
A Medgyessy Péter elleni kampány durvulását jelzi az a "kiszivárogtatás", mely szerint a szocialisták kormányfőjelöltje három évvel ezelőtt befolyással való üzérkedés vétségét követte el. Az ügynek azonban több szépséghibája is van: egyrészt senki nem tett hivatalos feljelentést Medgyessy ellen, másrészt a befolyással való üzérkedést az ügyben érintett fideszes polgármester is cáfolta, harmadsorban pedig kiderült: a szocialista politikus lejáratásához alkalmasnak vélt dokumentumhoz valószínűleg egy betörés során jutottak hozzá a felhasználók.



Medgyessy Péter. Bírja-e a strapát? Fotó: Reuters

Medgyessy Péter és felesége tulajdonában lévő tanácsadó irodát 1998-ban bízta meg a Gresco Rt. azzal: közvetítsen a cég és az V. kerületi önkormányzat képviselői között a Gresham-palota értékesítésének ügyében. A kanadai érdekeltség? Gresco ugyanis luxusszállodát kívánt kialakítani az épületből. Medgyessy cégének feladata a szocialista képviselőkkel való kapcsolatteremtés, stratégiai tanácsadás, illetve véleményezés volt. Az önkormányzat egyöntetűen igennel szavazott az épület eladásáról, így Medgyessy cége felvehette a munkáért járó száz-ezer dollárt. 

Amíg a jobboldal befolyással való üzérkedéssel vádolja Medgyessyt, addig a szocialisták törvényes lobbitevékenységről, illetve más ténylegesen elvégzett munkáról beszélnek. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje hangsúlyozta: tanácsadó cégének munkatársai hónapokig dolgoztak a Gresco számára készített megtérülési számításokon, megvalósíthatósági tanulmányokon, illetve hitelkonstrukciókra vonatkozó javaslatokon – ezért a munkáért kapták a mintegy 30 millió forintnak megfelelő összeget. 

Steiner Pál, az V. kerületi MSZP-frakció vezetőjének nyilatkozata szerint Medgyessy részéről nem találkoztak a befolyásolás szándékával, illetve a szocialisták nem kaptak ellenszolgáltatást az igen szavazatokért. Karsai Károly, a kerület fideszes polgármestere pedig az egyik kereskedelmi televízió híradójában elmondta: lobbizásra nem volt szükség, mert a pártok között teljes volt az egyetértés, ráadásul a szocialisták voksai nélkül is megszavazták volna a palota eladását.

A jobboldali sajtó összehangolt támadásán kívül lapzártánkig senki nem tett feljelentést Medgyessy ellen, ő ugyanakkor jó hírnév megsértéséért személyiségi jogi pert indított a hírt tálaló Demokrata, illetve Magyar Nemzet cím? sajtóorgánumok ellen.

Medgyessy Péter környezetéből származó információink szerint egyébként a kampány alapjául szolgáló dokumentumhoz betörés útján juthattak a felhasználók: az irat egyik példánya ugyanis Kanadában található, a másikat pedig Medgyessy irodájában őrizték, ahová tavaly ismeretlen tettesek hatoltak be, ám semmit nem vittek magukkal. A miniszterelnök-jelölt környezetében arra gyanakszanak, hogy az ismeretlen betörők fényképfelvételeket készítettek az iratról.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!