hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tovább fogy a kisgazda frakció

2001. 09. 30.
Interjú Pallag Lászlóval, az FKgP alelnökévely 



Pallag László. "Le akarnak szalámizni bennünket" Fotó: V. Sz.

– Hogyan lehet egy kívülállónak elmagyarázni, hogy mi is zajlik most a kisgazda frakcióban?

– Ez nemcsak a frakció belső ügye, hanem arról van szó, hogy lábbal tiporják a demokráciát. Az Alkotmánybíróság éppen a MIÉP kapcsán 1998-ban úgy foglalt állást, hogy a pártnak kell hogy legyen frakciója. Azaz: a pártnak van frakciója, nem a frakciónak pártja. Ami most zajlik, annak az a célja, hogy az FKgP-t felszalámizzák és bedarálják. 

– Ön az FKgP-t belülről ismeri. Mi volt az a fordulópont a kisgazda frakció életében, amikor elindult a "romlás"? 

– Korábban ezek az emberek "nyalták-falták" Torgyán Józsefet, miközben mi, vidéki képviselők csak nagyon nehezen tudtunk közelébe férkőzni, mivel úgy körülvették őt. Most pedig arra is képesek, hogy meghamisítsák a frakciószabályzatot Torgyán József és mások kizárása érdekében. A frakció ugyanis korábban eldöntötte, hogy személyi kérdésekben ragaszkodik a kétharmadhoz, minden más kérdésben lehet 50 százalék plusz 1 fő a szavazási arány. A kizárások esetén viszont ezzel a döntéssel ellentétesen viselkedtek. Viszszatérve a kérdésére: az első problémát ott látom, hogy az olajügyek kapcsán nem lett volna szabad megengedni, hogy a bizottság eredmény nélkül zárja munkáját. Ekkor sajnos a kormányválság elkerülése végett a kisgazda frakció nagy része megszavazta az olajbizottság lezárását is. 

A másik hiba az volt, amikor Székely Zoltán vonatkozásában a frakció hozzájárult ahhoz, hogy egy vizsgálóbizottság elnökét (a közbeszerzéseket ellenőrző bizottság elnöke volt Székely – szerk.) nagyon ügyes büntetőjogi csűrcsavarral, egyszerűen előzetesbe vigyék. Ez koncepciózus lépés volt, ugyanis a közbeszerzések területén legalább olyan mérv? visszaélések történtek, mint az olajügyekben. A korrupció elleni fellépést így akadályozta meg a kormánykoalíció, miközben most arra történik kísérlet, hogy a kisgazdapártot a legkorruptabb pártként mutassák be. 

– Ön szerint politikai értelemben létezik most kormánykoalíció vagy sem? 

– Hát azzal, hogy azt az embert is "kirakták" a frakcióból, aki a Fidesszel annak idején megállapodott és 82 embert visszaléptetett, tulajdonképpen az FKgP-t is "kirakták" a koalícióból. A többség amúgy nincs meg.

– Gondolom mindezek hátterében kell lennie valaminek…

– A Fővárosi Bíróság megsemmisítette azokat a döntéseket, melyekkel Torgyán Józseféket kirakták a frakcióból. Majd a fővárosi főügyész perújrafelvételt kezdeményezett ebben az ügyben, és mindazt kihagyta az indoklásból, amit 98-ban az alkotmánybíróság a MIÉP frakcióalakításával kapcsolatosan leírt. Be van darálva a bíróság, be van darálva az ügyészség, be van darálva a rendőrség. Megy a kézi vezérlés, mivel "fogják" a vezetőket azzal, hogyha nem hajtják végre a kéréseiket, akkor leváltják őket, vagy nem kapnak pénzt.

– Nem erre gondoltam, hanem arra, hogy a kisgazda frakción belül van valami oka a történteknek? 

– Megvan mindenkinek a maga kis titka, amivel szépen meg lehet fogni az embereket. Ugyanis úgy nem tud működni a demokrácia, hogy vagy titkosszolgálati vonalon, vagy gazdasági vonalon keresztül befenyítik az "embereket", illetve valamilyen visszaélését tetten érve irányítanak egyeseket. Az egyik kisgazda képviselő a hírek szerint ittasan karambolozott, és azzal van "megfogva", hogy még büntetőeljárást se kezdeményeztek ellene, pedig esetében tettenérés történt. Mást a családján keresztül igyekeznek befolyásolni, de van, akinek korrupciógyanús ügye van. 

– Igen erősen fogalmaz.

– Erényövet nem akar ránk tenni a Fidesz? Azt hiszi, hogy mindenkivel meg tudja csinálni azt, amit a saját frakciójában, hogy nem mer senki megszólalni? Hát a végén kisül, hogy nem Torgyán József a diktátor, hanem az, akivel szembe nem lehet kritikai vélemény adott esetben, egy kormányzati munkát illetően megfogalmazni. 

– Önök, ha ennyi mindent tudnak, akkor bizonyára készülnek ellencsapásra, esetleg ezeknek az ügyeknek a nyilvánosságra hozatalára. Egyáltalán van mozgásterük?

– Az embereknek elmondjuk, hogy miről van szó. Vidéken nem kell különösebben elmagyarázni az embereknek, hogy mi van, mert látják, érzik ezeket a dolgokat. Egyébként nagyon kicsi a mozgásterünk, mert annyira ki van forgatva a Ház működése, az ügyrendi bizottság munkája, hogy gyakorlatilag frakcióelnökség működtetése nélkül, többségi döntések nélkül, egyszemélyi bejelentés alapján azt csinálnak, amit akarnak. És ezt Áder János elfogadja. Miért? Mert ez nekik jó. Miért? Mert ők állnak a háttérben. A kereszténydemokratákat bedarálták hasonló módon az előző ciklus végén, az MDF gyakorlatilag megszűnt. Már elindult a MIÉP-en belül is a belső bomlasztás.

– Én azt hittem, hogy Csurka István erős pártvezető.

– A parlamenti folyosókon elhangzottak alapján nem. 

– Nem tart attól, hogy magukra sütik, hogy az MSZP-vel kollaborálnak, hiszen sok mindent ők is hasonlóan fogalmaznak meg? 

– Miért? Amikor a hatpárti egyeztetés alapján a parlament döntött kérdésekben az előző ciklusban, akkor se mondták azt, hogy MSZP-befolyás alá kerültünk. Ez a demokrácia. És ha tudomásul kell venni, hogy az MSZP is parlamenti párt, a demokrácia része, akkor tudomásul kell venni azt is, hogy nekik is lehet véleményük. Hiába akarnak velük összehozni, nem tudnak, mert nem tartozunk az MSZP-hez, mi teljesen ellentétesek vagyunk velük.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!