hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ötvenmilliós hajóút
Esztergomi vizit

2001. 07. 21.
A Szent Korona Testület korábbi döntése értelmében a Szent Koronát a "millennium tiszteletére" augusztus 15-én Esztergomba szállítják a Nagyboldogasszony-napi szentmisére. A "koronás" szentmisét és ünnepséget Paskai László Esztergom–Budapesti Főegyházmegye érseke kezdeményezte, ehhez járult hozzá a múlt hónap közepén a Szent Korona Testület. 

"Egészen rendkívüli esemény, hogy Nagyboldogasszony ünnepére a Szent Korona eljut Esztergomba. Nemzeti önazonosságunk tudatához hozzátartozik az, hogy ezer évvel ezelőtt Esztergomból indult el a magyar keresztény államiság" – mondta Paskai még korábban a döntés megszületése kapcsán, utalva arra, hogy ezer évvel ezelőtt Szent István megkoronázása Esztergomban történt. 

A millenniumi kormánybiztos hivatalának tervei szerint a Szent Koronát augusztus 15-én hajnalban az Országházból – az őrzésére szolgáló szerkezethez hasonló védőeszközben – a Hunyadi hajó fedélzetén szállítják majd Esztergomba. A szentmise, majd az "állami és egyházi" ünnepség után a korona délután négyig megtekinthető az esztergomi bazilikában, majd visszaszállítják Budapestre. A korona őrzését a köztársasági őrezred végzi majd, a feldíszített szállítóhajót pedig a határőrség, a honvédség és a rendőrség autói kísérik. 

Kováts Flórián, a Magyar Millennium Kormánybiztosi Hivatalának vezetője a költségekről szólva lapunknak elmondta: a hivatalnak erre külön kerete nincs, a Szent Korona Testület határozata szerint minden résztvevő és közreműködő félnek, tehát a rendőrségnek és a határőrségnek ugyanúgy, mint a katolikus egyháznak saját keretet kell biztosítania saját költségeinek fedezésére. Kováts szerint a korona egynapos oda-vissza útja "viszonylag kis költséggel jár, az erre fordítandó összeg együttesen 50 millió forint körül lehet".

A 15-ei ünnepség a millenniumi év egyik utolsó nagyobb eseménye lesz, a 2000. január 1-jétől tartó ünnepségsorozat ugyanis most, augusztus 

20-án véget ér. A millenniumi év költségeiről szólva Kováts elmondta: az 5,29 milliárd forintos keretből három év alatt mintegy 1300 pályamunkát (emlékművek, monográfiák, múzeumi kiállítások) finanszíroztak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!