hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A csaták folytódnak
Torgyánnál a lista és a kasszakulcs

2001. 06. 02.
Kétséges a Torgyán-ellenes kisgazdák politikai jövője, hiszen mindaddig, míg Torgyán a párt elnöke, a hivatalos választási listát is csak ő adhatja le. Boros Imre miniszter szerint amennyiben a választásokig nem sikerül Torgyán Józsefet a pártelnöki posztjáról leváltani, akkor a Fidesznek kellene segítenie a Torgyánnal összetűzésbe került kisgazda prominenseken. Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető kitért azon kérdés elől, hogy miként állít listát az FKgP, Lányi Zsolt pedig első körben teljesen önálló arculatú FKgP-t szeretne. 



Áder János az Országgyűlés elnöke a függetlenek között jelölte ki Torgyán József helyét. A kisgazda elnök lemondásra szólította fel a házelnököt Fotó: MTI

Annak ellenére, hogy Torgyán Józsefet a függetlenek közé ültették a parlamentben – ahol nem élhet egyik legerősebb fegyverével, a felszólalás különféle módozataival – még mindig maradt mozgástere. Egyrészt a pártot ő irányítja, ő adhatja majd le a hivatalos választási listát, így kérdéses, hogy kisgazda ellenfelei milyen párt színeiben képzelik – pontosabban képzelhetik – el jövőjüket. Másrészt a pártkasszával ő rendelkezik, így érdemi kisgazda kampányra is neki lesz pénze, ráadásul a kisgazda szavazók a Torgyántól elfordult politikusokat a párt árulóinak fogják tekinteni – tájékoztatták lapunkat Torgyánhoz h? kisgazda források. 

Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető – aki szembefordult Torgyán Józseffel – a listáról csak annyit kívánt mondani: "Ez olyan távoli, hogy ebbe most ne menjünk bele!"

Torgyán kizárását ennyiben értékelte: "A frakcióvezetőnek az a szerepe, hogy a frakció többségének döntését közli a Ház elnökével, én ezt tettem. Tehát volt egy szavazás, amely valamit kimondott, amely egyébként még arra is kötelezett, hogy ezt még aznap közöljem a Házzal, de e nélkül is ezt tettem volna."

Lányi Zsolt független képviselő is elismeri, hogy momentán Torgyán József állítja össze a listát, úgy ahogy akarja. Lányi reakciója minderre a következő volt: "Ha a bíróság úgy döntene, hogy a reformvonal lehetőséget kapna – az én vezetésemmel akár –, akkor 2002-re úgy fel tudunk készülni, hogy a látens szavazóbázisunk egy részét meg tudjuk nyerni, és hat-hét százalékon meg tudunk kapaszkodni." 

Az egykori alelnök úgy véli, amennyiben a Legfelsőbb Bíróság nem enged a "társadalmi nyomásnak és a jogos elvárásnak, hogy a tagság is beleszólhasson abba, hogy egy pártot ki vezessen, akkor Torgyán hullámsírba viszi a pártot, mert biztos, hogy nem hív össze nagyválasztmányt 2002-ig".

Lányi szerint a miniszterek által életre hívott Kisgazda Miniszterek Tanácsa - amelyben sokan egy a Fideszbe beolvasztott MKDSZ-hez hasonló kezdeményezést látnak – "nem viszi előre a dolgokat".

Boros Imre phare-miniszter fontos lépésnek tartja a házelnök döntését, mellyel Torgyánt a jogerős bírósági döntés ellenére is függetlennek nyilvánította. Boros a Heteknek kijelentette: "Torgyán eltávolítása a frakcióból a jelenlegi politikai működőképesség stabilizálásának irányába hatott, a folyamat azonban még nem fejeződött be, mert a pártból való kiiktatása, illetve a visszavonulása még nem következett be." A miniszter bizakodva tekint a választásokra, és emlékeztetett a 94-es eseményekre: "Akkor hosszú harangzúgással temették a kisgazdapártot, hogy nemhogy listája nem lesz, de a parlament közelébe nem jut. Ezzel szemben volt listája is, úgy emlékszem, egy körzetben képviselőt is sikerült állítania, és a listán huszonöt-huszonhat fő bejutott a parlamentbe, és kilenc százalék körüli eredményt ért el."

Boros szerint, ha a párt vezetése megnyugtató kezekbe kerül, akkor nincs gond, mert a jelölés szabályai világosak. A megyei elnökségek – melyeket közben szintén meg lehet újítani – jogosultak javaslatot tenni, és a párt elnöksége – mint legutóbb is történt – ezeket a javaslatokat mérlegeli, és a körzetekben a legjobb jelölteket kiválasztja. A párt elnöksége megbízásából végül a pártelnök vagy a főtitkár jelöli ezeket az embereket a választáson. A Torgyánnal szembefordult kisgazda képviselőkről szólva Boros csak annyit mondott: "Magamról tudok beszélni. Én 98 előtt is keményen azon dolgoztam, hogy ez a koalíció összejöjjön. Sok szempontból volt összeboronálni való, de ezt eredményesen csináltuk, erős ráhatásom volt arra, hogy a második körben visszaléptettünk nyolcvanegynéhány képviselőt, és ezzel talán négy-öt mandátummal kevesebbünk lett, de a koalíciós partnereknek harminccal több. Így aztán sikerült a koalíciót összehozni. Ugyanezt kell csinálni 2002-ben is. Az alapvetően kívánatos modell az lenne, hogy a kisgazdapárt teljes fronton tudjon indulni." Ha a párt ügyei rendbe jönnek, akkor a miniszternek nincs kétsége az öt százalék elérésében, sőt túlszárnyalásában. "Ez a legjobb modell, mert ebben az esetben a kisgazda lista is hoz képviselőket, és a koalíció erősebb. Ha valamilyen oknál fogva ez nem sikerül, akkor nyilvánvalóan a nagy koalíciós partnerrel kell valamilyen megállapodásra jutni."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!