hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Katonás Kis Újság
Molnár Róbert elítélte saját magát

2000. 10. 07.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) cáfolta, hogy anyagi támogatásban részesítené a kisgazda Kis Újságot, az viszont tény, hogy a kiadói és reklámtevékenységgel foglalkozó Arculat Kft.-n keresztül a honvédelmi ágazattal foglalkozó sajtóanyagokat jelentetett meg a lapban. Tény, hogy az Arculat Kft.-t a kisgazdapárt alapította, ugyanakkor "talány", hogy a kft. miért éppen a 12 ezres példányszámban megjelenő kisgazda pártlapot tartja a leghatékonyabb hirdetési felületnek. Molnár Róbert kisgazda országgyűlési képviselő nagy nyilvánosság előtt etikátlannak nevezte a kisgazda irányítású minisztérium és a Kis Újság között létrejött ügyletet, másnap azonban kiderült: a kft. nevében éppen ő írta alá a szerződést a honvédelmi miniszterrel.

A honvédelmi "bombát" Szokolay Zoltán, a Honvédelmi Minisztérium napokban
menesztett szóvivője "robbantotta", mikor is kijelentette: azért kellett távoznia
három hét után a tárcától, mert helytelenítette, hogy a HM havi 800 ezer forintot
juttat a Kis Újságnak, a kisgazda pártlapnak. A HM nyilatkozata szerint Szokolay "nem
felelt meg a beosztása ellátásához szükséges magas erkölcsi követelményeknek",
ezért felajánlották neki a közös megegyezéssel történő távozást, amit ő el is
fogadott.

A HM azt is hangsúlyozta, hogy Szokolay állításával ellentétben a tárca nem nyújt
anyagi támogatást a Kis Újságnak. Ellenzéki politikusok szerint közvetlenül nem is,
de a kiadói és reklámtevékenységgel foglalkozó Arculat Kft.-n keresztül igen.
Merthogy a minisztérium ezzel a céggel szerződött a honvédelmi ágazattal és a honvédséggel
foglalkozó sajtóanyagok megjelentetése érdekében. Ebben az ügyben a HM és az
Arculat Kft. is úgy nyilatkozott, hogy a szerződésben vállaltak maradéktalanul teljesültek.
A minisztérium megbízásából tevékenykedő

– ugyancsak a kisgazdapárt által alapított – Arculat Kft. a leghatékonyabb hirdetési
felületnek a 12 ezres példányszámban megjelenő kisgazda pártlapot találta. Horváth
Béla kisgazda képviselő, a Kis Újság felelős kiadója lapunknak kifejtette: a lap két
éve indult újra, és egy alapítvány adja ki, de sokkal többet nem tud róla, mivel ő
csupán "protokollból felelős kiadó". Horváthhoz hasonlóan fogalmazott Torgyán József
is. Mint mondta: 1991. június 29-e óta, amióta a kisgazdapárt elnöke, olyan határozat
van érvényben a pártban, hogy ő maga semmiféle gazdasági kérdésbe nem folyik bele.
"Így még egy tízforintos utalványozási jogom sincs, éppen azért, hogy ilyen kérdéseket
senki ne tehessen fel nekem, ugyanis anyagi kérdésekkel nem foglalkozom" – szögezte
le.

Szabó János honvédelmi miniszter az ügy kapcsán újságíróknak elmondta, pontos
kimutatást készíttet arra vonatkozóan, hogy az Arculat Kft. milyen, a szaktárcát a
NATO-csatlakozás kapcsán bemutató cikkeket helyezett el a sajtóban. A miniszter egyébként
úgy látja, nem etikátlan, hogy egy kisgazdapárti minisztérium egy kisgazdapárti céget
bízott meg ilyen feladattal. A kisgazdák közül nem mindenki gondolkodik így. Molnár
Róbert, a párt országgyűlési képviselője például az RTL Klubnak nyilatkozva nem
tartotta etikusnak a HM gyakorlatát. Ez a vélemény már csak azért is érdekes, mivel
Borsowski Tibor, az Arculat Kft. jelenlegi ügyvezető igazgatója úgy tudja, hogy tavaly
a cég nevében Molnár Róbert kisgazda képviselő írta alá a szerződést magával a
honvédelmi miniszterrel. Ezek szerint Molnár a saját gyakorlatát nem tartja etikusnak.
Minderről a kisgazda képviselőt is megkérdeztük, aki az érintettségét firtató kérdésre
szó szerint a következőket válaszolta: "Jó. Köszönöm szépen. Viszonthallásra."

Juhász Ferenc, a honvédelmi bizottság szocialista alelnöke kezdeményezte, hogy a jövő
heti bizottsági ülésen tárgyaljanak az ügyről. Ehhez öt bizottsági tag aláírása
kell, ami után az ellenőrzési albizottság két hetet kaphat a vizsgálódásra. Juhász
a Heteknek nyilatkozva kifejtette: a költségvetés külön keretet biztosít a NATO-val
kapcsolatos hírek, hirdetések finanszírozására, de nem tudni pontosan, hogy a HM ezt
utalta-e át a kisgazda lapnak. A minisztérium sajtófőosztályának ugyanis 150 milliós
költségvetése van, aminek csak egy része a NATO-keret. Annyi azonban biztos – mondta
a képviselő –, hogy a Kis Újság eddig 10,5 millió forintot kapott az Arculat Kft.-n
keresztül a HM-től. Juhász szerint ez több problémát is felvet. Az egyik, hogy ilyen
módon közpénzek jogszerűtlen módon pártcélokra lettek felhasználva, ráadásul
ekkora összegnél a közbeszerzési törvény szerint a HM-nek pályázatot kellett volna
kiírnia a hirdetések megjelentetésére. Szabó János honvédelmi miniszter ezzel
kapcsolatban az Aktuális cím? műsorban elmondta: azért nem írtak ki pályázatot,
mert arra senki sem jelentkezett volna. Juhász Ferenc úgy látja, hogy ezeken túl a
NATO-n belüli szövetségeseink sem veszik jónéven, ha a szervezettel kapcsolatos
hirdetések keretét a minisztérium pártcélokra használja.


Rövid pórázon tartott újságírók

Interjú Sükösd Miklós médiakutatóval

– Mi a véleménye arról, hogy a Honvédelmi Minisztérium havi 800
ezer forinttal támogatja a Kis Újságot?

– Több ok miatt is elfogadhatatlannak tartom. Az egyik az, hogy egy minisztérium
közpénzből a független újságírást aknázza alá: kormányzati vagy állami szervek
PR-cikket íratnak, ugyanakkor nem jelzik, hogy fizetett reklámról van szó. Ez azért vállalhatatlan,
mert a tájékoztatás hitelét csökkenti, és ez a demokrácia deficitjét növeli. A második
ok, ami miatt elfogadhatatlan az az, hogy egy párt vezetése alatt álló minisztérium a
párt lapját támogatja. Ráadásul tragikus az is, hogy egy lap helyet ad ennek, ez
ugyanis egy újságírói értékmérő.

– A minisztérium nyilván akar bizonyos információkat közölni, hirdetni.
Hogyan lehet ezt úgy megcsinálni, hogy ne okozzon problémát?

– Szerintem egy minisztériumnak nem az a feladata, hogy hirdessen vagy PR-cikkeket
írasson, hanem hogy jó PR-t csináljon: érdekes, informatív sajtótájékoztatókat
tartson, gazdag elemzésekkel tájékoztassa a szaksajtót illetve a közvéleményt. A
Pentagon az amerikai sajtóban nem azért ér el remek eredményeket, "jó tálalást",
mert lefizeti az újságírókat vagy a kiadókat, hanem mert érdekes sajtótájékoztatókat
tart, mert hírérték? eseményekről ad számot. Jó dolgokat kell csinálni, és azt jól
kell eladni. Hogyha valaki képtelen jó sztorikat eladni független újságíróknak,
akkor megpróbálja őket megvenni. Ha ez sem sikerül, megveszi a pártlapot. A rövid pórázon
tartott sajtóirányítás nem egyenlő a jó kommunikációs stratégiával.

– Hogyan látja a média helyzetét, mennyire tud, vagy mennyire akar független
lenni az aktuális politikai irányzattól?

– A Magyar Televízióra rendkívül erős kormánypárti túlsúly jellemző, a hírműsorok
esetében elsősorban a Hétre, másodsorban az esti Híradókra. A két országos
kereskedelmi adónál én nem látok pártrokon- vagy pártellenszenvet.

Az újságoknál más a helyzet. Nem beszélhetünk pártkötődésekről, hanem értékirányultságokról.
A Magyar Hírlap liberális lap, de nem állítható, hogy az SZDSZ-hez bármennyire is kötődne.
A Népszabadság baloldalinak nevezhető, de a szocialista párttal kapcsolatban is
nemegyszer hoz igen kritikus anyagokat. A Magyar Nemzet viszont erősen kormánypénzekből
gazdálkodik, ott látok ilyen függést.

Van egy másik kérdés. Ez esetben nem politikai rendszerekről, vagy kormányokról van
szó, hanem a piac kicsinységéről. Egy szerkesztőséget fenntartani ugyanannyiba kerül
Magyarországon, amely 10 milliós ország, mint egy százmilliós országban, ahol
viszont a bevétel többszöröse az itteninek. A kisnyelv? piacokon a sajtótámogatásnak
valamilyen központi, állami formájára, adófizetői támogatásra lenne szükség. Elképzelhető
megoldásnak tartanám egy sajtóalap felállítását, amely ugyanolyan alapon működne,
mint az ORTT műsorszolgáltatási alapja, vagy a művészeti alapítványok, amelyek
nonprofit művészeti tevékenységet finanszíroznak. Nemzeti érdek, hogy sokszín?bb
legyen a sajtópaletta – az más kérdés hogy szélsőséges lapot nem támogatnék.
(S. I.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!