hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pepó vette kalapját
Az első távozó kisgazda miniszter

2000. 06. 17.
"Pepó Pál eddigi tevékenységét megköszöntem, lemondását el kellett fogadnom" – nyilatkozta Torgyán József, az FKgP elnöke csütörtökön a környezetvédelmi miniszter távozására reagálva. A pártelnök Pepó Pál személyes ügyének nevezte a döntést, amelynek hátterében szerinte az "állandó politikai hajsza" állt. A hivatalos bejelentésig nem kívánja nyilvánosságra hozni, kit jelölnek a tárca élére. Torgyán megerősítette ugyanakkor: konzultált Ligetvári Ferenccel, a szarvasi mezőgazdasági főiskola főigazgatójával és Skultéty Sándorral, a környezetvédelmi tárca közigazgatási államtitkárával.

Illés Zoltán, a Fidesz alelnöke, a parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke,
aki többször nyilvánosan konfliktusba került a miniszterrel, a Heteknek elmondta:
szakmai és szakmapolitikai tekintetben maximálisan igyekezett együttműködni Pepó Pállal
a kezdet kezdetétől fogva. A lemondás hátterének okai szerinte szakmai jellegűek.
Mint mondta: "Gondoljunk bele, még a külügyminisztérium is nyíltan bírálta a
jogharmonizáció elmaradását. Torgyán elnök úr a törvényesség és az alkotmányosság
tekintetében csillagos ötösre vizsgázva, rendreutasította Pepó Pált, aki nem tudta,
hogy nem a bizottság felelős a környezetvédelmi miniszternek, hanem fordítva, a
minisztérium felelős a bizottságnak."

Baja Ferenc szocialista politikus, egykori környezetvédelmi miniszter lapunknak úgy értékelte
Pepó távozását: "Régóta mondja mindenki, hogy menthetetlen." Baja szerint az
ellenzék és a civil szervezetek helyesen jártak el azzal, hogy régóta szakmai érvekkel
próbálták bizonyítani: Pepó alkalmatlan volt e tisztre, és minisztersége alatt a környezetvédelem
nagyon nehéz helyzetbe került mind Magyarországon, mind pedig az Európai Unióhoz való
csatlakozáshoz kötődően. Nem tudta teljesíteni azokat az elvárásokat, amelyeket egyébként
annak idején a parlamenti bizottsági meghallgatáson ő ígért meg, ráadásul a
minisztérium szakapparátusában olyan mérv? tisztogatásokat hajtott végre, amelyek
ártottak a tárca színvonalas működésének – tette hozzá Baja Ferenc.

Fellélegezhetnek mindazok, akik a környezet- és természetvédelmet komolyan gondolják
– kommentálta Schmuck Erzsébet, a Magyar Természetvédők Szövetségének elnöke
Pepó Pál környezetvédelmi miniszter lemondását. Szerinte számottevő az ország
lemaradása az uniós környezetvédelmi jogharmonizáció és intézményfejlesztés terén,
s ezt Pepó Pál vezetésével nem lehetett volna behozni. Az MTI körkérdésére hasonlóan
vélekedett Droppa György, a Zöld Demokraták Pártjának társelnöke, Haraszthy László,
az Országos Környezetvédelmi Tanács soros elnöke, valamint Lukács András, a Levegő
Munkacsoport elnöke is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!