hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pártpreferenciák február végéig

2000. 03. 04.
A laikus számára kissé ellentmondásosnak tűnhet a különbözőség a közvélemény-kutató intézetek utóbbi hónapban kiadott pártpreferencia-grafikonjai közt. Egyesek stagnáló állapotokat jeleznek, mások kisebb fordulatokat mutatnak. Általánosságban azonban elmondható, hogy az utóbbi hónapokban nem történt komoly átrendeződés.

Vezet az MSZP, mögötte fejhosszal van lemaradva a Fidesz. A kisgazdák megőrizték
harmadik helyüket, maguk mögött tudva az SZDSZ-t és az MDF-et. A nagy kormánypárt
indexe stabilnak tűnik, hiszen hosszú hónapok óta tizenkilenc és huszonkét
százalék körül mozog. A szocialisták grafikonja átlagát tekintve szintén stabil,
de jóval nagyobb ingadozáson ment keresztül, huszonöt és harminc százalék között.

A Gallup, a Tárki és a Medián kutatóintézet felmérései alapján a két nagy
rivális párt népszerűsége közti különbség némileg csökkent az utóbbi
hónapokban. A Marketing Centrum és a Sonda Ipsos azonban az MSZP és a Fidesz további
távolodását jelezte. A különböző intézetek felmérései – a
mintahiba-százalékokat leszámítva is – különbségeket mutatnak.

Fischer György, a Magyar Gallup Intézet kutatási igazgatója lapunknak elmondta, hogy a
különféle intézetek által nyilvánosságra hozott kimutatásokban jelentkező
különbségek ellenére valódi eltérésekről nem beszélhetünk, hiszen általában
nincsen a kimutatások közt két-három százaléknál nagyobb differencia. "Nem kell
politikai akaratot sejteni ott, ahol nincsen. Két-három százaléknyi különbség nem
különbség, hiszen ez jócskán belefér az elfogadott hibaszázalékba, ami abból
fakad, hogy a választókból vett mintacsoportokat kérdezzük meg, és nem az összes
választópolgárt. Ha 3,2 százaléknál nagyobb eltérést látunk, akkor elkezdhetjük
kutatni a szakmai okokat" – mondta.

Závecz Tibor, a Szonda Ipsos kutatási igazgatója lapunknak elemezte a nagyobb
különbségek lehetséges okait. Elmondta, a megkérdezetteket úgy válogatják ki, hogy
a lehető legteljesebben lefedjék a lakosság valós összetételét. A kérdezésnél
igyekeznek szimulálni egy igazi szavazást. Szavazócédula-szer? listát kap a
kérdezett, amin a pártok ábécésorrendben vannak felsorolva.

Mindazáltal többféle kérdezési módszer van. A Tárki a választások óta
ajánlólista nélkül kérdezi meg az alanyait. A Szondánál érdekes módon
felbukkantak már-már feledésbe merült pártok is, míg a Tárkinál még az MDF is
eltűnt pár hónapra.

"A megkérdezés módjának valóban lehet jelentősége, hiszen a médiában többet
szereplő pártoknak, politikusoknak a lista nélküli, nyitott kérdés esetén több
esélyük van, a kevesebbet vagy egyáltalán nem szereplőknek pedig arányosan kisebb az
esélyük arra, hogy szavazatot kapjanak. Amiről több szó van, az inkább eszébe jut
az embereknek" – mondta Závecz. A nyitott kérdésfeltevésnél ezért több is a
"nem tudom" válasz.

Závecz továbbá kifejtette, hogy a Fidesztől februárban valóban elmozdultak
szavazatok az MDF és az FKgP felé. "Van valami mozgás, ami minden felmérésben
kimutatható. Az MDF kiemelkedett a láthatatlanságból, de szó sincs valódi
átrendeződésről" – tette hozzá.

A parlamenti pártok népszerűségi mutatói a teljes lakosság körében

Adatfelvétel

időpontja
Intézet   Fidesz   MSZP   FKgP   SZDSZ   MDF   MIÉP   Válaszhiány  
II. 4-14.   Tárki Századvég   22   23   4   4   ?   2   43  
II. 17-21.   Marketing Centrum   21   30   6   5   2   2   31  
II. 18-22.   Medián   20   26   6   4   2   2   37  
II. 14-24.   Szonda Ipsos   20   26   6   3   3   2   35  

Forrás: MEDIÁN intézet

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!