hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Focipolitika
Pártos gólok

2000. 02. 19.
Jótékonysági Labdarúgó Gálát rendeznek február 19-én a debreceni Hodos Imre Városi Sportcsarnokban leukémiás és daganatos gyermekek megsegítésére. A szervezők megkeresésére a Hit Gyülekezete helyi közössége sem zárkózott el a rendezvény támogatásától, sőt egy csapatot is kiállított a gálára. Az eseményt megelőző negyedik napon azonban Győri Gyula, a debreceni önkormányzat fideszes képviselője a szervezőkön keresztül arra szólította fel a Hites csapatot, hogy változtassa meg a nevét, mert a Városi Honatyák elnevezés? tömörülés ilyen kondíciók mellett nem vállalja a megmérettetést. Mivel a megszólított csapat semmilyen hajlandóságot nem mutatott a "magyarosításra", váratlanul kiderült, hogy jelenlétük nemcsak a város eleit aggasztja, ezért haladéktalanul jelezték a szervezőknek, hogy az Újságíró Válogatott és a Fradi-öregfiúk szintén súlyos vereségtől tartanak. A helyzet anynyira komolynak bizonyult, hogy már – ha kimondatlanul is – a gála lebonyolítása vált kétségessé. A választás elé állított szervezők dacolva a hatalmi szóval a Hites csapat mellett voksoltak, mondván: nemcsak szimpatikusabban viselkedtek, hanem – szemben a Honatyákkal – tekintélyes összeggel támogatták a beteg gyerekeket. A helyi képviselőket azonban nem olyan fából faragták…, így a csorbát a média útján köszörülték ki oly módon, hogy a sajtót és a rádiót a Hit Gyülekezete visszalépéséről értesítették. Miután a gála ily módon sikeresen "megmenekült", az érintett felekezetnek felkínálták az adomány visszafizetését, melyet ők kategorikusan elutasítottak, mivel elmondásuk szerint az összeggel nem az önkormányzatot, hanem a rászoruló gyerekeket kívánták támogatni.(Sz. Z.)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!