hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elmaradt nyelvvizsgavita

1999. 08. 28.
Szombathely közgyűlése a polgári pártok többségi szavazata alapján nem tűzte napirendjére csütörtökön Szabó Gábornak, a város polgármesterének nyelvvizsgaügyét. Mint ismeretes, a rendőrség közokirat-hamisítás miatt folytat nyomozást a fideszes polgármester ellen, ugyanis egy névtelen levélíró azt állította: a polgármester doktori címének megszerzésekor hamis nyelvvizsga-bizonyítványt nyújtott be. A nyomozásról szóló közlemény augusztus 5-ikén látott napvilágot, az érintett ezután közleményben cáfolta az okirat-hamisítás tényét, azonban a vádakat minden kétséget kizáróan cáfoló dokumentumokat eddig senki sem mutatott.



Szabó Gábor    Fotó: S. L.

A rendőrségi vizsgálat még nem zárult le, ám több városi – ellenzéki – képviselő
azt szorgalmazta, hogy a csütörtöki közgyűlésen a polgármester tisztázza a
helyzetet. Korábban hangoztatott véleményük szerint erre azért volna szükség, mert
a vasi megyeszékhely polgármesteri székét elnyerő politikus, a Fidesz választási
programjának megfelelően az erkölcsös politizálást tűzte zászlajára. Egy ilyen ügy
pedig éppen ezt az állítást vonja kétségbe, a helyi SZDSZ-es képviselők szerint
viszont a vizsgát bizonyító dokumentummal egyszer? lenne cáfolni a vádakat.

Miután a polgári frakció leszavazta az ellenzéki képviselők indítványát, személyeskedésbe
és vádaskodásba torkolló vitává fajult a közgyűlés. Wagner András, a közgyűlés
SZDSZ-frakciójának vezetője az önkormányzati törvény durva megsértésének
tartotta az interpelláció napirendre vételének elutasítását. Ipkovich György, az
MSZP-frakció vezetője szerint Szabó Gábor újra elszalasztotta a lehetőséget, hogy
tisztázza magát. Szabó Gábor arról beszélt, hogy a közgyűlés nem töltheti be az
igazságszolgáltatás szerepét, kijelentette: az ügyről csak a vizsgálat lezárása
után kíván nyilatkozni. HETEK

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!