hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Brutális közélet

1999. 08. 14.
A múlt hétvégén, vasárnap este brutálisan megverték Budapest XVI. kerületének (Mátyásföld, Rákosszentmihály) szocialista alpolgármesterét. A gazdasági ügyekkel és pályáztatásokkal foglalkozó Asztalos Lajost egy 35 év körüli "nagy darab" férfi, magát rendőrnek adva ki, lakásából kicsalta, és egy vascsővel eltörte a helyi politikus mindkét kezét. Asztalos betegágyán elmondta, hogy fogalma sincs, ki áll a brutális támadás mögött. A pórul járt városatya csütörtökön hagyhatta el a Péterffy Sándor utcai kórház traumatológiai osztályát. Az alpolgármester nem kért rendőri védelmet. A kerületben több feltételezés is napvilágot látott, hogy mi állhatott a támadás hátterében. Egyik szerint a mintegy 90 millió forint érték? közbeszerzési eljárás körüli "bonyodalom" az oka, melynél Asztalos bírálatot fogalmazott meg az illetékes bizottság képviselőinek munkája kapcsán. Mások egy 600 millió forintos csatornázási pályázatot emlegetnek. A helyi politikusok viszont azt állítják: az önkormányzatban semmilyen feszültség nem volt Asztalos körül. A rendőrség vizsgálja a lehetséges indítékokat, a kerület polgármesteri hivatala félmillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek. Érdekes adalék a brutalitáshoz: három éve ugyanebben a kerületben vertek meg egy helyi képviselőt, a támadót nem találták meg.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!