hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Politikai bosszú a bizottságban
Elutasított ombudsman

1999. 05. 22.
Az Országgyűlés Alkotmány- és Igazságügyi Bizottsága tizenkét igen, négy nem és tíz tartózkodás mellett elutasította az adatvédelmi biztos elmúlt évi beszámolóját. Első ízben fordult elő, hogy az Országgyűlés valamely bizottsága elutasította egy országgyűlési biztos beszámolóját. Lapunknak nyilatkozó ellenzéki képviselők a kormánypártok politikai bosszújának tartják az esetet.

A testület ülésén a kormánypárti képviselők átpolitizáltsággal és törvénysértéssel
vádolták az adatvédelmi biztost. Pokol Béla a bizottság kisgazda elnöke kifogásolta,
hogy Majtényi László már a törvényben rögzített 30 napos határidő előtt többször
a nyilvánossághoz fordult a felderített jogsértések miatt. A kormánypárti honatyák
kifogásolták, hogy az ombdusman egyes állami intézményeket, így például az adórendőrséget
"különös figyelemmel" kíván vizsgálni.

Hack Péter szabaddemokrata képviselő szerint a kormánypárti nyilatkozatok mögött
politikai elfogultság van. Elmondása alapján a bíráló honatyák nem valós, szakmai
kifogások miatt támadták a biztost, hanem azért, mert Majtényi László több ajánlásával
a kormány lépéseit kifogásolta.

Majtényi visszautasította a bírálatokat. Cáfolta, hogy megsértette volna a rá
vonatkozó törvényeket. Különösnek tartotta, hogy kormánypárti képviselők válaszának
meghallgatása előtt már kijelentették, hogy a beszámolót nem fogják elfogadni, esélyt
sem adva arra, hogy az érvek meggyőzzék őket. Majtényi visszautasította azt is, hogy
a 30 napos határidő be nem tartásával jogellenesen cselekedett volna, ugyanis az
információszabadságra vonatkozó törvény lehetőséget ad arra, hogy a törvénysértésekről
hamarabb nyilatkozzon, sőt, akkor járt volna el törvénytelenül, ha a jelentésében
szereplő közérdek? adatokat nem hozta volna nyilvánosságra. Az ombudsman szerint
arra is a törvény kötelezi, hogy a jogszabályok tervezeteiről véleményt nyilvánítson.

A Heteknek nyilatkozva Hack Péter szabaddemokrata képviselő elmondta, szerinte a kormánypártok
kicsinyes politikai bosszújáról van szó. A kormánypártok, amikor azt várják az
ombudsmantól, hogy "ne politizáljon", ez alatt azt értik, "ne kritizálja a kormányt".
Hack szerint a szégyenletes színjáték része a kormánypártok "egészpályás letámadásának",
amellyel meg akarnak félemlíteni és félre akarnak söpörni mindenkit, aki nem ért
velük egyet, vagy kritikai hangot mer használni. Pokol Béla a Hetek kérdésére nem kívánt
nyilatkozni a kormánypártok döntésének okáról.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!