hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Százezer hektár vetés ment tönkre
Bűnbánó gabonaégető

1999. 04. 03.
Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerint a tavalyi 5 millió tonnával szemben idén 3,5 millió tonna körül várható a learatott búza, mennyisége. Bár ez a mennyiség a hazai fogyasztást fedezi, azonban a búzakivitelből származó dollárbevétel biztos, hogy elmarad a megszokottól. Míg a korábbi években átlagosan évi 2 millió tonna búza exportjára volt lehetősége az országnak, idén ez nem lesz több félmillió tonnánál.

Zámbó András, a Békés Megyei Agrárkamara munkatársa lapunknak elmondta, hogy
szerinte a várható búzatermés nem fogja meghaladni a 3 millió tonnát. Az árvíz és
a belvíz miatt ennek nagy része gyengébb minőség? takarmánybúza lesz. Bár a tőzsdei
árak – augusztusi határidővel – most 25 ezer forint/tonna körül alakulnak, valószínűleg
ez csökkenni fog, így az étkezési búza tonnánkénti ára 22-24 ezer forint, míg a
takarmánybúzáé 18-20 ezer forint lesz. Több napilapban jelent meg drasztikus kenyérár-emelkedésről
szóló rémhír. Zámbó a következőképpen vélekedik a kérdésről: "A kenyérárakat
ez nem hinném, hogy befolyásolni fogja – bár a pékeknek jó hivatkozási alap –,
hisz a korábbi évek bő termését nagyon sok gazda és termelőszövetkezet betárolta.
Inkább az okozza a gondot – mind a már betárolt, mind az ez után betakarítandó
termés értékesítésénél –, hogy a magyarországi búzaminősítési szabványok
szigorúbbak, mint az EU-ban alkalmazott normák."

Hét megyét sújtott különösen a már hetek óta tartó ár- és belvíz. A
legkritikusabb helyzetben Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés
megyében van. A 100 ezer hektár vízzel elöntött terület 20 százaléka őszi kalászosokkal
bevetett termésterület. Szakemberek egybehangzó állítása szerint ilyen tartós elárasztást
nem bír ki egyetlen egy kalászos sem. Ezeket a vetéseket már csak felszámolni lehet,
és valamilyen tavaszi növénnyel pótolni, amint a víz levonul róluk. Talán azok járnak
a legjobban, akiknek megmaradt a tavalyi termés, nekik ez az év hozza meg a tavaly várt
profitot.

Lapunk megkereste Karsai József battonyai gazdajegyzőt, akit a tavalyi viharsarki gabonaégetéskor
ismerhetett meg az ország. A gabonakérdésre így reagált: "A tavalyi búzaégetés
valóban nem volt jó ómen, de 2 hónap sikertelen demonstráció után nem maradt más
eszköz a kezünkben. A búza a paraszti hagyományok szerint szent dolog, kétségbeesésemben
nyúltam ehhez a végső eszközhöz, nem ismételném meg újra. A magtárakban nem
maradt minőségi kenyérgabona, hiszen igyekezett mindenki túladni rajta a tavaszi munkák
anyagi problémái miatt. Ha lesz kenyéráremelés, az inkább az energiahordozók miatt
lesz" – vélte.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!