hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Milliárdok az időbombára

1999. 04. 24.
"Ez nem katasztrófa, hanem óriási probléma" – mondta az Y2K-probléma kapcsán lapunknak Révész István, a Belügyminisztérium Informatikai Főosztályának vezetője. A BM tavaly november végén indította el azt a projektet, amelynek feladata a milleniumi számítógépes probléma kezelése. Révész az anyagiakról szólva elmondta: "Az első becslések január-február tájékán nagyon nagyok voltak, mindent rossznak láttunk, és olyan tízmilliárdos nagyságrend? költség jött ki. Most, hogy túljutottunk a leltárakon – de a tesztelésen még nem –, ez az összeg nagyban mérséklődött." A jelenlegi helyzetben a költségeket mintegy 5 milliárd forintra lehet becsülni, de a szakértő szerint ez a szám még csökkenhet.

A projekt kiemelten foglalkozik a BM központi hivatalával, a rendőrséggel és a határőrséggel.
A számítógépes hálózatok javítását, cseréjét mind központi, mind pedig megyei
szinten meg kell oldani. Ez a munka csak a rendőrség esetében mintegy 1,6 milliárd
forintba fog kerülni. A költségvetés ezzel szemben csupán 325 millió forintot irányzott
elő erre a célra, és ezért – mint Révész elmondta – a BM-nek és a többi
minisztériumnak egyaránt a saját költségvetéséből kell az ügyet megoldania. "Ez
viszont igen nagy teher, hiszen például a rendőrségnél az elmúlt két és fél évben
amortizációra sem volt pénz" – érzékeltette az állapotot a szakember.

Révész szerint az is érdekes, hogy a közbeszerzésben nyertes cégek – valószínűleg
kihasználva saját helyzetüket – bizonyos konfigurációt kétszer akkora áron adnak
el a BM-nek, mint egy nem közbeszerzési cég. A szakértő szerint lehetséges, hogy "bizonyos
körök" nagyobb anyagi haszon reményében egy kicsit "felfújták" ezt a problémát.

A BM szakemberei már végeztek a leltározással, jelenleg a gépek cseréje, javítása
folyik, ezt követi majd a tesztelés. A munka igen sok – mondta Révész –, de már
így is sok mindennel elkészültek. "Sokáig a szakemberek előtt is rózsaszín ködbe
veszett az ezredforduló meg a dátumváltás, így elég későn fogtak bele a probléma
megoldásába" – emlékeztetett a főosztályvezető, aki mindezek ellenére bizakodó.
Mint mondta: "Október végére eljuthatunk odáig, hogy pontosan tudjuk, mi maradt még
hátra, mire kell ráhajtani, hogy zökkenőmentesen léphessünk át a következő évezredbe".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!