hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nagyobb kárpótlást javasol az SZDSZ

1999. 03. 20.
Az SZDSZ-frakció nevében Fodor Gábor, Hack Péter és Iványi Gábor képviselők törvényjavaslatot nyújtottak be az országgyűlésnek, amelynek értelmében 2002. december 31-ig egyszeri, 300 ezer forintos kárpótlásban részesülnének a második világháború alatt vagy után deportáltak, illetve munkatáborba hurcoltak és hozzátartozóik.

A szabaddemokraták méltánytalanul alacsonynak és diszkriminatívnak tartják a
jelenleg folyósított 30 ezer forintos kárpótlási összeget, amelyet – értesüléseik
szerint – tömegesen küldenek vissza az érintettek a Miniszterelnöki Hivatalba.

Az Alkotmánybíróság korábbi döntésében megállapította, hogy az új kárpótlási
öszszeg nem térhet el lényegesen az 1992-es kárpótlás során a kárpótoltak számára
meghatározott 1 millió forinttól, ugyanakkor a jogalkotó figyelemmel lehet az ország
teherbíró képességére.

A tervezet – éppen az ország teherbíró képességére tekintettel – az érintettek
viszonylag nagy számára is figyelemmel 300 ezer forintban állapítaná meg a kárpótlás
összegét. A kárpótlásra a javaslat szerint három lépcsőben kerülne sor. Akik az
idén töltik be hetvenedik életévüket, azok 2000-ig, a 65 évesek 2001-ig, a többiek
2002 végéig kapnák meg a 300 ezer forintot. A képviselők ezen felül javasolják,
hogy a kárpótlás örökölhető legyen. (Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!