hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tévé-függőség

1998. 12. 12.
Magyarországon a lakosság nyolcvan százaléka gondolja úgy, hogy a média valamilyen szinten manipulálja a közvéleményt. Viszont az is igaz, hogy mintegy harminc százalékuk szerint még a politikai híreknél sem fontos, hogy milyen forrásból származik a hír, azaz a lakosság ekkora rétege még kísérletet sem tesz a források beazonosítására. Legalábbis ez állapítható meg egy közelmúltban elvégzett közvélemény-kutatás eredményeiből.

A kutatást az amerikai érdekeltség? Noguchi & Peters Communications és a Zeusz
Tanácsadó Kft. végezte 1100 polgár megkérdezésével. A szakértők vizsgálták többek
között a legjellemzőbb médiafogyasztási szokásokat és előítéleteket, az egyes társadalmi
csoportok "hírérzékenységét", továbbá azt, hogy mi jelent ma hírt az emberek
számára. "Meglepő, hogy a magyar hírfogyasztók negyven százalékának hírforrást
jelentenek a barátok és az ismerősök és ezeket az információkat gyakran úgy
kezelik, mintha valamelyik tévé híradója közvetítette volna őket" – állapította
meg például a Zeusz Kft. egyik vezetője a témában tartott sajtótájékoztatón.

Egyébként a megkérdezettek döntő többsége a televíziót tartja a leghitelesebb,
legfontosabb és a leggyorsabb hírforrásnak. Arra a kérdésre pedig, hogy melyik
csatorna hírműsorait részesítik előnyben a tévénézők, a szakértők válasza a következő:
a felnőtt lakosság kétharmada ahány tévéhíradót elér a kapcsolgatással, annyit
meg is néz.

Az elemzők kitértek annak a vizsgálatára is, hogy mennyire esik egybe a média és a közvélemény
által fontosnak tartott hírek listája. Az eredmény szerint a médiumok csak ötven-hetven
százalékban hozzák le kiemelt hírként azokat az eseményeket, amelyeket a közvélemény
fontosnak tart. Ezt jól érzékelteti az a példa, hogy míg a média kiemelten kezelte
Orbán Viktor és Bill Clinton találkozását a Fehér Házban, addig a megkérdezettek
szerint ez csak a huszonötödik legfontosabb hír volt az elmúlt hónapban. A felmérésből
továbbá az is kitetszik, hogy meglepő módon a bűnügyi tudósításokat, valamint a külföldi
híreket a nők jobban figyelemmel kísérik, mint a férfiak, akik inkább a tudomány és
a kultúra területén mutatnak nagyobb érdeklődést. Érdekes, hogy minél idősebb
valaki, annál inkább érdeklik a belföldi hírek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!