hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megyék helyett régiók

1998. 07. 25.
A megyék helyet előnyösebb lenne, ha régiók szerint osztanák fel közigazgatási szempontból az országot. Természetesen nem azonnal, hanem ésszer? átmenet során – mondta el Horváth Gyula, az MTA Regionalitáskutató Központ főigazgatója Szegeden, a Értelmiség 98 nyári egyetemen. Horváth Gyula a Heteknek elmondta még: "Hazánk 19 megyéje helyett szerencsésebb lenne régiókat létrehozni, mint ahogy az az Európai Unió több tagországában is megtörtént. Elsősorban nem azért lenne erre a megyéknél nagyobb közigazgatási egységekre szükség, mert akkor az Európai Unió 30 milliárd ECU-s regionális fejlesztésekre szánt pénzéből mi is részesednénk, hanem azért, mert az ország számára minden téren kedvező fejlődést és előrehaladást jelentő területfejlesztési, ipari, technológiai, gazdasági folyamatok csak regionális szinten valósíthatóak meg. Egy-egy megye területe, lakossága, erőforrásai ehhez nem elegendőek"– mondta a főigazgató. A kutatók szerint 7 nagy régióra kellene osztani az országot: közép-magyarországira, nyugat-, közép- és dél-dunántúlira, észak- és dél-alföldire, valamint észak-magyarországira. Horváth Gyula a régiók lehetséges központjainak olyan nagyobb városokat nevezett meg, mint például Győr, Pécs, Szeged, Debrecen, Budapest. Hozzátette azonban, hogy mindenekelőtt meg kell majd vizsgálni, mely városok tudnák ellátni az irányításhoz szükséges, megnövekedett funkciókat.(Aszalós Szilvia)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!