hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Roma Sajtóközpont
Kecskeméti romavita

1998. 06. 20.
Érdemi eredmény nélkül zárult az egyeztető tanácskozás a kecskeméti polgármesteri hivatalban a város vezetői és a Roma Polgárjogi Alapítvány, valamint a Phralipe Független Cigányszervezet képviselői között. A Polgárjogi Alapítvány által felvázolt koncepció megtárgyalását ígérte Katona László, Kecskemét polgármestere, de határidőt és újabb találkozót nem jelölt meg. A tanácskozás a Kecskeméten felépülő cigányvárosrész tervét vitatta meg. Mint ismeretes, Gaál István, az Építők \'89 Kft. ügyvezető igazgatója néhány hónapja azzal a tervvel állt elő, hogy a kecskeméti börtön mellett lévő telekre 160, egyenként 40 négyzetméter alapterület? sorházlakást építene a város három cigánytelepén barakklakásokban élő romák számára. Az építkezés során a szociálpolitikai kedvezmény, azaz a köznyelvben szocpolként élő támogatás mellett a város hozzájárulását is várnák, illetve a romák által felvett kölcsönöket is igénybe vennék. A vállalkozó az építés fejében megkapná a cigánytelepek helyét. Horváth Aladár, az RPA elnöke ismertette felméréseik eredményét. Kiderült: a romák nagy részének nincs annyi gyereke, hogy igénybe vehetné a szociálpolitikai kedvezményt. Az alapítvány szerint az összeköltözésre váró romák között komoly ellentétek vannak, ez veszélyeztetné a későbbi békét az újonnan felépített városrészben, és a kiszemelt terület maximum negyven lakás felépítésére alkalmas.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!