A laborasszisztens petricsészékbe tette a kórboncnok által kivágott mintákat. Gondosan kerülte, hogy az élettelen szemekbe kelljen néznie. Aztán pillantása a halott lábfejére esett, és meglátta a letöredezett élénkpiros lakkot a körmén. „Jóég, ez egy ember” – hasított belé, és megjelent előtte a kép, ahogy a nő a fürdőszobában ülve a körmeit festi. Akkor gondolt először arra, hogy a sejtek, amiket a laborban használtak, egy valóságos személytől származnak.
Nos, igen, a nő, akinek a még mindig élő sejtjeit billiós nagyságrendben adják-veszik a laboratóriumok, és amelyekkel megannyi átütő orvostudományi sikert értek el, hús-vér ember volt, a maga lebilincselő történetével.
Henrietta
2017. 06.30. (XXI/26)
