A laborasszisztens petricsészékbe tette a kórboncnok által kivágott mintákat. Gondosan kerülte, hogy az élettelen szemekbe kelljen néznie. Aztán pillantása a halott lábfejére esett, és meglátta a letöredezett élénkpiros lakkot a körmén. „Jóég, ez egy ember” – hasított belé, és megjelent előtte a kép, ahogy a nő a fürdőszobában ülve a körmeit festi. Akkor gondolt először arra, hogy a sejtek, amiket a laborban használtak, egy valóságos személytől származnak.
Nos, igen, a nő, akinek a még mindig élő sejtjeit billiós nagyságrendben adják-veszik a laboratóriumok, és amelyekkel megannyi átütő orvostudományi sikert értek el, hús-vér ember volt, a maga lebilincselő történetével.
Henrietta
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »