hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Túlélésre programozva - Bear Grylls, a vadon gyermeke

2012. 06. 15.
Ki gondolta volna, hogy egy brit nemesi családba született egyetlen fiúgyermek, aki Anglia legelitebb iskoláiban tanult, felntt korában kalandfilmhs módjára tanítja majd a tévénézket arra, hogyan kell a legveszélyesebb helyzeteket túlélni a vadonban?

Bear Grylls 1974. június 7-én Edward Michael Grylls néven látta meg a napvilágot az írországi Smaragd-szigeten, Lord Michael Grylls és Lady Sarah Grylls fiaként. Extrém sportok iránti szenvedélye apjáról ragadt rá, aki a Konzervatív Párt tagjaként az aktív politizálás gondjai elől, amikor csak tehette, a falmászásba vagy a vitorlázásba menekült. Fiát ötéves korától rendszeresen magával vitte. Ez volt az, ami igazán közel hozta apát és fiát egymáshoz. Grylls apjára egész gyerekkorában példaképként nézett fel. Anyja, Lady Grylls, szintén nagy múltú politikus felmenőkkel rendelkezik: édesanyja, Patricia Ford volt az első észak-írországi női politikus az angol parlament alsóházában.
Négyéves korában családjával Dél-Angliába költöztek, a Wight-szigetre. A később hivatalosan is felvett Bear (azaz „medve”) becenevet nővérétől, Larától kapta. Gryllst már gyerekkora óta körülvette a természet – amikor nyolcéves lett, szülei beíratták a Cub Scout cserkészcsapatba, ahol különböző túlélési technikákat is tanult. Míg egyesek nyolcévesen talán arról álmodoznak, hogy ha felnőnek, rendőrök vagy tűzoltók lesznek, Grylls célja már ekkor a Mount Everest megmászása volt. „Nem sokkal a nyolcadik születésnapom után apától kaptam egy nagy, bekeretezett képet a Mont Everestről. Esténként órákon át bámultam, és próbáltam elképzelni, milyen lehet felérni a csúcsra. Akkor, ott a szobámban megfogant bennem ez az álom: egyszer majd felérek a világ tetejére.”
Az elemi elvégzése után tanulmányait az elit Eton College-ban folytatta. Ekkor kezdett el hegyet mászni, és komoly eredményeket ért el a távol-keleti küzdősportok területén is. Ejtőernyőzni is itt tanult meg.
Az Eton után csatlakozott a SAS-hez, azaz a brit hadsereg különleges alakulatához, ahol egyebek mellett fegyver nélküli harcra, sivatagi és téli hadviselésre, túlélésre, ejtőernyőzésre, hegymászásra képezték ki. Élete legfelemelőbb pillanatai közé sorolja, amikor felvételt nyert a seregbe.
Három éven keresztül szolgált részidőben a SAS-nél, ottani karrierjének egy súlyos baleset vetett véget. 1996-ban Dél-Afrikában a repülő kabinjának ajtaja véletlenül kinyílt, és Grylls 4900 métert zuhant. A hátán lévő ejtőernyő valami miatt nem lépett működésbe, de szerencsére annak táskájára esett, ami részlegesen ugyan megóvta, de így is három nyakcsigolyája tört el. Az elkövetkező 18 hónapot a katonai kórházban töltötte. Annak lehetőségétől, hogy esetleg örökre tolószékhez lesz kötve, Grylls depresszióba süllyedt, és az alkoholba menekült.
Másfél év alatt azonban mégis sikerült felépülnie. Elmondása szerint gyógyulásának folyamatát az gyorsította fel, hogy – bármennyire is lehetetlennek tűnt akkor – végig ott lebegett a szeme előtt az a cél, hogy újra hegyet mászhasson.
„Tudtam, hogy az élet adott nekem egy nagyon drága második esélyt. Az orvosok a kórházban csodagyereknek hívtak. Azt mondták, egy milliméteren múlt, hogy nem szakadt el a gerincvelőm, de újra tudtam járni, és újra hegyet akartam mászni.”
A baleset után végre valóra válthatta gyerekkori álmát, és huszonhárom évesen megmászta a Mount Everestet. Ezzel beírta magát a Rekordok Könyvébe: ő lett a legfiatalabb hegymászó, aki valaha is felért a hegy csúcsára. Élményeit könyvben örökítette meg, amelynek a The Kid Who Climbed Everest (A kölyök, aki megmászta az Everestet) címet adta. Később, harmincöt évesen, ő lett minden idők legfiatalabb cserkészvezetője.
Az Everest után már nem volt megállás: bizonyítási vágya tovább hajtotta. Sorra jöttek a kihívások, amelyekkel újabb és újabb rekordokat döntött. 2000-ben régi csapatával jetskivel kerülte meg az Egyesült Királyságot, és az esemény teljes bevételét jótékony célokra fordította. Ezután elsőként evezte át a fagyos Atlanti-óceánt egy nyitott, felfújható csónakban. 2005-ben újabb, igencsak hajmeresztő mutatvány következett: 7500 méter magasságban költött el harmadmagával egy háromfogásos ebédet egy léggömbről lógva, lábuk alatt az angliai panorámával.
Grylls a Mount Everest megmászásával vonta magára a média figyelmét. A rekord megdöntése után először még csak egy dezodorreklámbeli szereplésre kérték fel, majd 2005-ben előrukkolt első műsorával, egy négyrészes show-val, amelyben tizenegy társával vett részt a francia idegenlégió „rövidített” kiképzésén a Szaharában. 2006-ban pedig berobbant a nagy túlélőshow, az összesen 9 évadot és 72 epizódot megélő Man vs. Wild (itthon A túlélés törvényei címen fut), amely világszerte több mint egymilliárd embert szögezett hetente a tévék elé.
A szériában Grylls Indiana Jones-ot megvető bátorsággal néz farkasszemet a legnagyobb veszélyekkel, ezzel borzolva az izgalmakra éhes nézők sokat bíró idegeit. A műsor lényege a túlélés: legyen szó akár a Costa Rica-i esőerdőről, akár a forró Moab-sivatagról vagy a fagyos Szibériáról, vagy akár egy lakatlan szigetről, Grylls minden körülmények között túlél. Ha kell, krokodillal birkózik; ha nem akad más ennivaló a dzsungelben, úgy fogyasztja a különböző ízeltlábúakat és bogarakat, mint más a hasábburgonyát; vagy épp a saját vizeletét issza egy kígyó lefejtett bőréből. Egy pillanatig sem jelent gondot számára egy darab kötéllel csapdába ejteni egy szarvast, majd elropogtatni annak szemét, ha a helyzet úgy hozza. Hősünkről tehát egy­valamit biztosan el lehet mondani: az embert vagy szórakoztatja amit csinál, vagy felfordul tőle a gyomra. Amikor egyébként egyszer megkérdezték, nem gondolja-e, hogy állatkínzás, amit gyakran művel a műsorban, ő erre azt felelte: az életben maradásért folytatott küzdelemnél ez nem számít.
A sorozat egetverő népszerűségét némileg megingatta az az időközben botránnyá duzzadt hír, miszerint a műsor félrevezeti a közönséget, mert úgy mutatja be Gryllst, mintha egymaga lenne a vadonban, teljesen magára utalva, holott egy egész stáb vigyáz rá a forgatások alatt. A hírt kiszivárogtató Mark Weinert, a show munkatársa olyan kínos kulisszatitkokról rántotta le a leplet, mint például hogy abban a részben, amelyikben Grylls egy medvével hadakozik, valójában csak egy munkatársa öltött magára medvejelmezt. A botrány miatt a Discovery és a Channel 4 elkészítette a műsor újraszerkesztett változatát, amelyből kivágták a túlságosan „műtermies” jeleneteket. Egyes epizódokban ugyanakkor több híresség is feltűnt Grylls oldalán, például a vígjátékairól ismert Will Ferell, és egy másik fiatal színész, Jake Gyllenhaal is.
2012 márciusában azonban a Discovery és a Channel 2 felbontotta a szerződést Gryllsszel. Azóta egy új műsorba fogott bele, amelynek címe Worst Case Scenario (Legrosszabb esetben). Ebben gyakorlati útmutatást ad arról, hogyan éljünk túl olyan mindennaposnak tekinthető baleseteket vagy katasztrófákat, mint például a földrengés vagy egy mérgező gázszivárgás, de szó van „hétköznapiasabb” dolgokról is, mint például hogy mit tegyünk, ha betörnek a házunkba, vagy mit csináljunk, ha beragadunk egy liftbe.
Grylls egész eddigi élete során nagy hangsúlyt helyezett a jótékonyságra és a rászorulók megsegítésére. Fontos expedícióinak és rekordjainak bevételeiből gyakran adományozott különféle alapítványoknak. Ezenkívül ő maga nagykövete a The Prince’s Trust nevű alapítványnak, amely tréningekkel, technikai és anyagi támogatással segíti a fogyatékkal élő fiatalokat. A JoLt Trust alapítvány alelnökeként hozzájárul sérült, csökkent képességű és bántalmazott fiatalok több hónapos kalandtúráihoz. A 2011 februárjában Új-Zélandon bekövetkezett tragikus földrengés után pedig hirdetőfelületeken tűnt fel, ezzel buzdítva a világot az áldozatok megsegítésére. Grylls tulajdonosa a Juice Plus+ franchise-nak, és van saját ruhamárkája is, amely természetesen „túlélő” ruházatot ékesít.
Több könyve is napvilágot látott az évek alatt: a The Kid Who Climbed Everest mellett a Mud, Sweat and Tears (Sár, verejték és könnyek), Living Wild: The Ultimate Guide to Scouting and Fieldcraft (Élet a vadonban: Végső útmutató cserkészethez és a nomád életmódhoz), valamint a Facing the Frozen Ocean (Szemtől szemben a jeges óceánnal) címmel. Legújabb kalandregénye nemrég jelent meg itthon Istenek aranya címen, de az USA-ban már a bestsellerlisták élén jár.
Tévés szereplései miatt talán nem sokan gondolnák, de a magát kereszténynek valló Grylls, amikor épp nem forgat, családjával tölti idejét. Tizenkét éve vette feleségül Sharát, akitől 3 fia született: Jesse, Marmaduke és Huckleberry. Amikor megkérdezték tőle egy interjúban, hogy mi nehezebb számára, a Mount Everest megmászása vagy az apaság, azt mondta, a hegy megmászása jóval nehezebb feladat, ugyanis amit igazán nehezen visel, az az, hogy távol van a fiaitól. Az is kiderült, hogy amikor éppen bárkából lakássá alakított otthonában tartózkodik családjával, előszeretettel készíti ő maga az ebédet.
Grylls nem tartja magát igazi showmannek – az angol Guardiannek elárulta, hogy ő katonaként és hegymászóként kezdett hozzá a műsorhoz, amely meghozta számára az ismertséget, de eredetileg háromszor mondott nemet a producer megkeresésére. „Örülök, hogy nem mondtam nemet negyedszerre is. A műsor életeket mentett már Amerikában, és bátorította a srácokat világszerte, hogy menjenek ki a szabadba, és kövessék az álmaikat. Éveken át olvastam a cikkeket arról, hogy »a SAS-hős meghódítja a következő csúcsokat«. De én nem vagyok ilyen szuperhős.”

Viccek Gryllsről

•ŰAmikor Bear Grylls nászútra ment, vitt magával kulacsot, kést, kovakövet és egy komplett túlél-felszerelést. Egy dolgot hagyott otthon: a feleségét.
•ŰBear Gryllsnek nem probléma túlélni a vadont. A vadonnak nehéz túlélni Bear Gryllst.
•ŰBear Grylls vízzel is tud tüzet gyújtani.
•ŰEgy esetleges atomháborút csak a csótányok és Bear Grylls élnék túl. De a csótányok csak addig élnének, amíg Bear Grylls meg nem enné mindet a fehérjepótlás miatt.
•ŰA nap azért kel mindig keleten, és azért nyugszik mindig nyugaton, hogy Bear Gryllsnek ne kelljen iránytŐt vinnie magával.
•ŰBear Grylls a halakat is vízbe tudja fojtani.
•ŰAz Alpokban Bear Grylls fenyágakból és mohából olyan szálláshelyet épített, amelyet azóta ötcsillagos szállodává minsítettek.
•ŰMint sokan tudják, Bear Grylls egy olyan szigeten él, ahol nincs áram. Amikor mégis szüksége van áramra, kifog a tengerbl két elektromos angolnát, és kapargatni kezdi ket a késével.
•ŰGrylls egyszer kipróbálta a túlélés esélyeit a magyarországi nyugdíjakból is. Kiderült azonban, hogy a magyar kisnyugdíjasnál nincs szívósabb túlél.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!