hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mr. Örökkévalóság
Egy titokzatos „ausztrálikum”

2010. 12. 10.
A 2000. év hajnalán milliók kísérték figyelemmel a média segítségével, hogyan ünnepli Sydney városa a 21. század beköszöntét. A külföldiek értetlenül nézték, amint a pompás tűzijáték végén a Harbour hídon egyszercsak hatalmas betűkkel megjelent az „Eternity” felirat, ami magyarul annyit tesz: örökkévalóság. Aztán az olimpia megnyitóján újra felbukkant ez a különös szó. De mi köze Sydney-nek az örökkévalósághoz?

1930 és 1956 között, mire Sydney polgárai reggelente nekivágtak a munkába vezető útnak, egy titokzatos „fantom” már végigjárta a várost, és rajta hagyta a keze nyomát a járdákon, valamint a forgalmas vasútállomások peronján. Ott ékeskedett sok helyütt a cirkalmas krétafelirat: „Eternity”. A jelenséget hosszú időn keresztül misztérium övezte, senki nem tudta, honnan, kitől jön folyamatosan ez az egyszavas üzenet. Hamarosan a főbb napilapok is találgatni kezdték, ki lehet a forrás. A jelenség hamarosan szinte hozzánőtt a város mindennapi életéhez, még az utcaseprők is érintetlenül hagyták a cirkalmas feliratot, aminek szerzőjét már mindenki csak „Mr. Eternity”-ként emlegette.
A nagy érdeklődés ellenére, a „fantom” kilétét huszonöt éven át homály fedte, mígnem 1956-ban a Burton utcai baptista gyülekezet egyik lelkésze rajtakapta templomuk takarítóját, amint az épp a járdára kanyarította egyszavas „prédikációját”. „Hát Ön lenne Mr. Eternity?” – kérdezte a lelkész. „Én vagyok a tettes, uram” – felelte a takarító. Hamarosan a Sunday Telegraph című újság interjút is közölt a titokzatos figurával, aki nem volt más, mint Arthur Stace.
De ki is volt ez az Arthur Stace? Saját bevallása szerint egy „csirkefogó, utcagyerek, háborús sebesült, alkoholista és csavargó”. Mások szerint Sydney legtermékenyebb „írója”, noha nem adott ki egyetlen könyvet sem, és még a saját nevét is alig tudta hibátlanul leírni.
Annyi bizonyos: az 1884-ben született Stace nem sok lehetőséget kapott az élettől a boldoguláshoz. Alkoholista szülők ötödik gyermekeként látta meg a napvilágot Sydney egyik nyomornegyedében. Nővérei bordélyházat üzemeltettek. Amint egy későbbi interjújában elmondta: mind a szülei, mind a testvérei alkoholistaként és lezüllött emberekként haltak meg.
Mivel szüleire nem nagyon számíthatott, a kis Arthur lopásból és kukázásból tartotta fenn magát, és különböző törvénytelen cselekedetekbe is belekeveredett. Tizenkét éves korában állami gondozott lett. Iskolát többnyire csak kívülről látott, viszont a börtönök belsejével már tizenöt éves korában „megismerkedett”. Mire az első világháború elkezdődött, ő is elindult az alkoholizmus útján.
Végül jelentkezett katonának, és 1917-ben Franciaországban hordágyvivőként szolgált. Megsebesült, amikor egy gránát a közelében robbant fel, majd súlyos mellhártyagyulladást kapott. Angliába küldték lábadozni, ahonnan 1919 februárjában tért vissza Sydney-be a háború után. Itt újra az alkohol felé fordult, ami csak növelte fizikai, illetve pszichés problémáit, és gyakran került bíróság elé is. Amikor 1930-ban felmerült a veszélye, hogy börtönbe kerül, váratlan fordulat hozta meg a kitörést az ördögi körből.
Amikor a gazdasági világválság Sydney-t is elérte, az élelemszerzés egyre nehézkesebbé vált a könyöradományokból élő Arthur Stace számára. Egy nap aztán arra lett figyelmes, hogy kisebbfajta tömeg tódul a Burton utcai baptista gyülekezet felé, ahol ingyenes ételosztást hirdettek. A megjelenteknek az ételért cserébe végig kellett hallgatniuk a tüzes prédikátor, John Ridley tiszteletes üzenetét. „Bárcsak végigkiabálhatnám Sydney utcáin azt a szót, hogy örökkévalóság” – kiáltotta a prédikátor, és még jó néhányszor elismételte ezt a szót.
Stace későbbi visszaemlékezésében elmondta: éles volt a kontraszt a rendezett külsejű házigazdák és az ingyen ételosztásra érkező tömeg között. „Kik ezek?” – kérdezte Stace a mellette ülőtől. „Gondolom, keresztények” – hangzott a válasz. „Ember, nézz rájuk, és nézz miránk! Nekem is kell az, ami nekik megvan” – fakadt ki Stace, aki aztán más emberként hagyta el a gyülekezetet, mint ahogyan bement. A következő hetekben felhagyott az alkoholizmussal, és rendes munkát is keresett magának. „Ahogy visszanyertem az önbecsülésemet, az emberektől is több tiszteletet kezdtem kapni.”
Az örökkévalóságról szóló prédikáció azonban más változást is hozott az életébe, amire így emlékezett vissza: „A prédikátor egyre csak azt a szót kiabálta, hogy »örökkévalóság, örökkévalóság«. Ahogy mentem kifelé, szavai visszhangoztak a fejemben. Hirtelen elkezdtem sírni, és erőteljes késztetést éreztem Istentől, hogy írjam le ezt a szót. Volt nálam egy kréta, úgyhogy lehajoltam, és leírtam, hogy „Eternity”. A vicces ebben az, hogy előtte még a saját nevemet is alig tudtam leírni. Nem nagyon jártam iskolába, úgyhogy ha fizettek volna, sem tudtam volna magamtól lebetűzni ezt a szót, hogy örökkévalóság. De ahogy elkezdtem írni, magától jött, szép, ékes betűkkel. A mai napig nem értem én sem, hogyan lehet ez, de ez az egyetlen szó, amit hibátlanul, szépen le tudok írni. Azt hiszem, ez az egy szó egy egész üzenetet hordoz, és arra készteti az embereket, hogy megálljanak és elgondolkodjanak.”
Stace, aki 1942-ben meg is házasodott, ettől kezdve mindennap hajnali négykor felkelt, imádkozott egy órát, majd reggeli után nekivágott Sydney utcáinak, hogy közölje a világgal üzenetét. Küldetését olyannyira komolyan vette, hogy a tőle telhető legszebben fel is öltözött hozzá: rendszerint öltönyben, nyakkendőben, filckalapban indult útnak. A rendőrök többször kis híján letartóztatták, de mint elmondta: „Nagyon jók voltak hozzám. Tudtam, hogy nem szabad összefirkálni a járdákat, de mondtam nekik, hogy nekem erre magasabb helyről van utasításom.” Naponta legalább ötvenszer írta fel a szót a város különböző pontjain.
Délelőtt 10-kor Stace már újra otthon volt, majd ebéd után jótékonysági szervezetek munkájában segédkezett. Gyakran látták hajléktalanokkal beszélgetni, sőt szombatonként még a városháza mellett prédikált is, hogy megossza a reménység üzenetét másokkal. Emellett pedig takarítóként dolgozott. 1967-ben stroke-ban hunyt el, de hogy összegyűjtött pénzét ne kelljen temetésre fordítani, hanem azt is eladakozhassa, testét odaajándékozta a Sydney Egyetemnek kísérletek céljára. Földi maradványait így csak két évvel később temették el, sírkövén ott díszeleg a „Mr. Eternity” felirat.
Arthur Stace történetéről azóta dokumentum- és játékfilm, valamint opera is készült, többen pedig folklorisztikus dalokban énekelték meg az életét. Személye inspirálta a canberrai Nemzeti Múzeum „Eternity” galériájának ötletét, amely az ausztrálok életét, a „nemzet lelkivilágát” hivatott bemutatni, de témája volt már a Victoria Múzeumnak is. A Sydney Városi Tanács védjegyként jegyeztette be az „Eternity” szó Stace által leírt formáját, és Sydney több pontján „Eternity” plakettekkel emlékeztek meg Arthur Stace-ről. Halála évfordulóján, 1997-ben pedig Sydney megtelt „Eternity” feliratú zászlókkal.
Amikor a New South Wales-i Állami Könyvtár kiállítást rendezett Sydney legkülönösebb polgárainak tiszteletére, Arthur Stace is kiemelt helyett kapott közöttük. Ő volt az a tipikus „kisember”, akit nem az ajándéka tett naggyá, hanem egy egyszerű ügy iránti szilárd elkötelezettsége. „Hétköznapi ember volt, akinek nehéz sors jutott, mégis képes volt értelmet szerezni az életének, és szerepet játszani egy nagyváros életében, valamint lelkiismeretében.”

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!