Mit gondol, mi lehet az együttes titka?
– Nem tudom. Ez nem egy verbális dolog. Hatalmas energia van azokban az emberekben, ami megsokszorozódik, amikor együtt játszanak. Olyan kisugárzásuk van, amit nem lehet megtanulni. Ez nem egy szakmai dolog, inkább egy adottság, amivel jól gazdálkodtak, és most idős korukra még inkább beérett. Lehet jobban gitározni, dobolni vagy énekelni, de náluk nem ez a lényeg. Még mindig hitelesek.
De mégis, mi az üzenetük?
– Más semmi, csak a zene és az ember szeretete. Ez volt a hatvanas évek kulturális üzenete. Ez a két dolog kiegészíti egymást, igényes muzsikával, szöveggel és egy káprázatos előadással. Mi más kellene még? A rockzene nem intellektuális dolog. Természetes és magától értetődő, ez a legnagyobb erénye.
Köztudott, hogy jócskán szívtak magukba keleti mágiát a füvekkel és drogokkal együtt. Menynyire vált a kábítószer a zenéjük részévé?
– A hatvanas évek végén a „kábítószeres világ” az egész zenei világot inspirálta. Ezt nem lehet letagadni. Akkor mindenki szívott vagy LSD-zett. A Beatles, Jimi Hendrix, Tom Jones vagy Elvis Presley. Csak azért nem volt ez olyan köztudott, mert nem voltak a rendőrség vagy a társadalom bizonyos rétegeinek a céltáblái. De sokáig ezt nem lehetett csinálni. Előbb-utóbb le kellett állni.
Miért volt érdemes, és miért érdemes ma is Rolling Stones-rajongónak lenni?
– Azért, mert a Rolling Stones a rock-kultúra egyik emblematikus zenekara. Minden művészetnek megvan a saját korszaka, amikor a legprogresszívebb tud lenni. Ez a görög drámánál vagy az olasz operánál is így volt. A rockzenénél is, amely mára elvesztette azt a lázadó erejét, lázító hatását és jelentőségét, ami a hatvanas évek végén jellemezte. Mára egy sikeres műfaj lett, amelyik elszórakoztatja az embereket. Keith Richards mondta a hatvanas évek végén, hogy gitárral nem lehet forradalmat csinálni. A negyvenöt éves pályafutásuk tele van értékkel, rengeteg alkotói munkával és válsággal, szemben azokkal, akik csak tánczenét vagy jó, hallgatható zenét játszottak, és nem próbáltak a világ dolgaira válaszolni.
Ön szerint mennyire nyitott a magyar társadalom 2007-ben a Rolling Stones életszemléletére, zenéjére?
– A Rolling Stones Magyarországon messze nem olyan sikeres, mint amilyen sikeres mondjuk Csehországban vagy Lengyelországban, ahol a művészeti életnek teljesen mások a jellemzői. Nálunk jelen pillanatban nem a művészeti haladás vagy progresszió időszakát éljük. A különösebb gondolatiságot vagy zenei mélységet nélkülöző műfajnak van a legnagyobb sikere. A Rolling Stones mint a „világ kulturális örökségének” része érkezik Magyarországra, bemutatva negyvenöt éves pályafutásuk esszenciáját. De Magyarországon ennek különösebb indukáló ereje nem lesz. Itt járt Bob Dylan, kétszer is. Ő a világ egyik legnagyobb művésze; mindössze ezernyolcszázan voltak jelen a koncertjén.
„Hűséges vagyok, hát nevetséges, az ismeretlen szövetséges” – írta. Ez azt jelenti, hogy még sosem találkozott velük?
– De találkoztam velük, igaz, ez csak egy formai jellegű dolog volt. Kezet fogtunk, és átadtam a könyvet, amit írtam, és egy lemezt – az ő dalaikból összeállított lemezt. Nem hinném, hogy tizenkét év elteltével emlékeznek rá, de nem is ez volt a cél. Úgy gondoltam, hogy tiszteletemet kell tenni. A fenti idézet önmagáért beszél.
2007. 07. 19. (XI/29)
