Nagy várakozással vetettem magam a mozi foteljába a két és fél órába
gyömöszölt, francia–angol–cseh koprodukcióban készült Piaf-film vetítésén. Ám a
La Mome Piaf, azaz a kis veréb/Verebecske című film kissé elnagyolva és
kíméletesen kezeli a sanzonkirálynő despota jellemét, folytatódik tehát a
mítoszgyártás. Piaf a néző számára egy vagány, időnként spicces, de mégis
aranyos „kismadár”, a rendező kisebb botlásokként prezentálja önpusztító,
szexuálisan velejéig romlott, egoista életét, aki úgy fogyasztotta a férfiakat
és a morfiumot, mint más a kávét. A véget követő, már-már kötelezően elvárt
intellektuális csendben szimpátia és empátia kavarog, holott autentikusabb képet
is kaphattunk volna arról, aki „nem bánt meg semmit sem”.
„Rózsaszínű élet”?
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »
2007. 07. 05. (XI/27)
