hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2004. 09. 24. (VIII/39) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Olajat a tűzre

Az elmúlt héten Kofi Annan ENSZ-főtitkár törvénytelennek nevezte az Irak elleni amerikai katonai fellépést. Egy évvel az iraki háború megkezdése után sokak számára meglepő, hogy az ENSZ és az Európai Unió tagállamai hogyan nézhetik rezzenéstelen arccal, hogy Irakban egyre emelkedik a halálos áldozatok száma – egyre több az iraki áldozat, s eddig ezer amerikai katona vesztette életét. Azaz sokan felteszik a kérdést: a vádaskodás helyett miért nem segít az ENSZ? És miért téma még mindig, egy évvel a háború megkezdése után a háború legitimitása? Az Irak elleni háború mára történelmi ténnyé vált – nem azon kellene inkább gondolkodni, hogy hogyan járulhatnánk hozzá a jelenleg még igencsak bizonytalan iraki demokráciához, amelyet 2005 januárjára az egész világ érdekében meg kell valósítani? – kérdezik sokan. 

Újabb atomfenyegetés Ázsiában

Bush elnök és legközelebbi tanácsadói a közelmúltban arra utaló hírszerzési jelentéseket kaptak, hogy Észak-Korea előkészületeket tesz első atomfegyverének kísérleti robbantására. Amerikai hírszerzési illetékesek véleménye azonban megoszlik az észak-koreai lépések jelentőségéről – hasonlóképpen nem voltak egy véleményen annak idején az állítólagos iraki tömegpusztító fegyverek bizonyítékairól sem. 

Neonáci menetelés

A hétvégén megtartott német tartományi választások a német és az európai közvélemény óriási megdöbbenésére Brandenburgban és Szászországban két szélsőjobboldali párt, az NPD és a DVU váratlan előretörését hozták. Bár a politológusok és a közvélemény-kutatók előrejelzései már utaltak erre, az eredmények mégis sokkolóak. Különösen az a tény, hogy a két párt elsősorban a keletnémet fiatalok szavazatainak köszönheti választási sikereit.

Kerry utólag jobban csinálná

Alig hat héttel az elnökválasztások előtt úgy tűnik, John Kerry végső és minden eddiginél hevesebb támadást indított riválisa, George W. Bush ellen. A demokraták elnökjelöltje, kihasználva az Irakban az elmúlt hetekben kialakult kritikus helyzetet, elsősorban Bush külpolitikáját vette célba, de ezúttal saját elképzeléseit is konkrétan ismertette. Az elemzők szerint Kerry tervei kétségkívül jól hangzanak, de valójában nem realisztikusak, sőt nem is újszerűek, mivel megvalósításukkal a Bush-kormány már maga is próbálkozott. 

Belföld

Gyurcsány jön

A héten Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt tájékoztatta Mádl Ferenc köztársasági elnököt a Sándor-palotában az új kormányprogramról, illetve "határozott igennel" felelt az államfő azon kérdésére, hogy ha őt jelöli kormányfőnek, elvállalja-e. A menetrend a következő: az államfő szeptember 27-én tesz javaslatot a miniszterelnök személyére, szeptember 29-én vitatja meg a parlament a kormányprogramot, s még aznap – vélhetően esete – szavaz róla, és egyúttal a miniszterelnök személyéről is dönt. Az új – vagy a "régi", hiszen vélhetően nem sok kormánytagot "cserél le" az új kormányfő – miniszterek a bizottsági meghallgatásukat követően október 4-én teszik le hivatali esküjüket.

Vita a tőkésosztályról

Az elmúlt napokban a szocialisták "előbányászták" az agrárminisztérium dokumentumai közül, hogy Orbán Viktor volt miniszterelnök feleségének cége – férje hivatali ideje alatt – jelentős állami támogatást kapott. A agrárminiszter állítja: Lévai Anikó által negyedrészben tulajdonolt Szárhely-dűlő–Sárazsadony– Tokaj–Hegyalja Kft. ugyanolyan jogcímen jutott összesen 41 millió 475 ezer forinthoz az államkasszából, mint a szabaddemokrata Wekler Ferenc érdekeltségébe tartozó cégek. 

Eltűnhetünk a térképről

Magyarország uniós viszonylatban is egyedülálló demográfiai kríziséről, a bevándorlás helyzetéről, az öregedő Európa és a "túlnépesedő" fejlődő világ viszonyáról rendezett a héten nagyszabású nemzetközi konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Demográfiai Bizottsága. 

Magyar imázs

Újabb visszajelzés érkezett Magyarországnak arról a nem megkerülhető tényről, amely szerint nyugat-európai sógoraink némileg másképpen látják népünket, mint mi magunk. Hódító útjára indult ugyanis egy The Image of Europe (Európa képmása) cím? kiállítás holland művészek szervezésében.

Bagóra vett törvény

– Jó napot kívánok. Balázs Vera tiszti főorvos vagyok. Kérem a személyi adataikat – zavarta meg az országgyűlési képviselők és az újságíró beszélgetését egy hirtelen feltűnt hölgy a Parlament folyosóján. – De hát mit követtünk el? – kérdezték csodálkozva. – Önök tiltott helyen dohányoznak! – jött a válasz.

Hit és értékek

Izrael és az engesztelés napja

A keresztény teológia legizgalmasabb és legtöbb vitát gerjesztő ágazata a huszadik század vége felé az izraelológia lett, ami a tradicionális bibliaértelmezéssel szemben olyan új szempontokat tárt fel, amelyek szükségessé teszik a hagyományos keresztény–zsidó viszony újraértelmezését. A hagyományos keresztény felfogás szerint Izraelt bűnei – és leginkább Jézus megfeszítése miatt – Isten véglegesen elvetette üdvtervéből, és helyére az egyházat állította.

HÁTTÉR

Putyin válasza

Szeptember 15-én különleges híradás szakította meg az orosz tévéműsorokat. Putyin elnök rendkívüli kormányülést hívott össze, melyre meghívást kaptak az elnöki adminisztráció képviselői, a fegyveres erők vezetői, a hivatali és végrehajtó hatalom vezetői a FÁK összes tagállamából – beleértve Csecsenföldet is. Az elnök által bejelentett reformokról Nyugaton azonnal vita kezdődött, és voltak, akik egyenesen egy új, szovjet típusú diktatúra nyitányát vélték bennük felfedezni.

Pénzt vagy életet?

Bár korábbi hírek szerint a rendőrség emberölés alapos gyanúja miatt indított eljárást a biztonsági őr ellen, aki hétfőn lelőtt egy bankrablót a gazdagréti OTP-fiókban, szerdán kiderült: mégsem gyanúsítottként, hanem tanúként hallgatják ki a férfit. Az alábbiakban arra keressük a választ, jogszer? volt-e az őr mindeddig példátlanul szigorú fellépése, vagy hibázott, amikor egy vagyon elleni bűncselekményre egy élet kioltásával reagált. 

Megelőző csapás a Kaukázusra?

"Oroszország kész megelőző csapást mérni a terroristák bázisaira a világ bármely térségében" – jelentette ki Jurij Balujevszkij orosz vezérkari főnök néhány nappal a beszlani túsztragédia után. Az orosz tábornok kijelentése nemcsak visszatetszést, hanem meghökkenést és félelmet váltott ki a volt szovjet tagköztársaságokban, és a világ minden táján – közölte egyidejűleg az angol Reuters és a német AFP hírügynökség.

Bevezetik a kétkulcsos adótáblát

Az átlagjövedelműek számára valószínűleg nem jelent érvágást az adókedvezmények 100 ezer forintos maximalizálása, hiszen esetükben nem képződik annyi adó, amelyből ennél több kedvezményt tudnának visszaigényelni – fejtette ki a Hetek kérdésére Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője. Hozzátette, a 100 ezer forintos limit nem érinti a családi, a lakáshitel, és a fogyatékosság jogán járó adókedvezményeket. Lendvai elmondta: jövőre használt lakások vásárlására is felhasználható lesz a szocpol, és marad a lakáshitel után járó 120 ezer forintos adó-visszaigénylési keret.

Az egyezkedés folytatódik

"Közeledtek az álláspontok" – konstatálta Draskovics Tibor pénzügyminiszter a bankadóvita jelenlegi állását. A bomba köztudottan múlt héten robbant, amikor a szaktárca képviselője bejelentette: 2005-től a bankok, lízingcégek és brókercégek – hivatalosan fogalmazva a pénzügyi intézmények és befektetési szolgáltatók – társasági adója 16 százalékról 24 százalékra emelkedik. A felek lapzártánkig még nem jutottak egyezségre.

A Mol és az OTP a világranglistán

Az amerikai Forbes magazin szerint Mol- és OTP-részvényeket vásárolni a világ 400 legjobb befektetése közé tartozik. A pénzügyi magazin az úgynevezett A-listát az idén már hatodik alkalommal állította össze. Külön érdekesség, hogy az EU-hoz idén csatlakozott tíz ország közül csak Magyarország cégei szerepelnek a világ legjobbjai között.

Tony Blair: Nagy gáz van

Mi jelenthet nagyobb fenyegetést lakóhelyünk, a Földbolygó számára egy esetleges atomháborúnál vagy a nemzetközi terrorszervezetek által vezényelt támadásoknál? A Pentagon kutatói szerint a válasz az ipari országok által okozott globális környezetszennyezés miatt fellépő felmelegedés. A bolygónkat sújtó esetleges katasztrófára nem kell száz évet várni, unokáink, sőt gyermekeink életében is bekövetkezhet – hívta fel a figyelmet Tony Blair brit miniszterelnök drámai hangú beszédében. Jövőre Nagy-Britannia lesz a fejlett ipari országokat és Oroszországot tömörítő G8 csoport és az Európai Unió elnöke. Tony Blair ezt a pozíciót arra szeretné felhasználni, hogy felébressze szövetségeseit arra a már-már közhelynek tűnő, sokszor kommunikált tényre, hogy a Föld egy globális ökológiai katasztrófa előtt áll, amennyiben az ipari termelés széndioxid-kibocsátása nem csökken radikálisan. Számos új technológia áll rendelkezésre a túléléshez, csak az a kérdés, hogy alkalmazásuk még időben megtörténik-e.

Krízismenedzsment és kríziskommunikáció

Budapest, 2004. október 5-e ismét egy kiváló nap a hírszerzésre. Az Üzleti hírszerzés- és elhárítás- konferenciasorozat keretében a legközelebb a krízismenedzsment kerül fókuszba. Sajnálatos módon a napi híradások – például az észak-oszétiai tragédia, vagy a XI. kerületi OTP-fiókban történt halálos kimenetel? bankrablás is – megerősítik a téma fontosságát. Látható, hogy napjainkban a személyes és a gazdasági szféra is súlyosan fenyegetett lett. Ez a helyzet a politika mellett a gazdasági élet szereplőit is arra kényszeríti, hogy átgondolják az intézményeket, illetve a vállalatokat potenciálisan vagy valóságosan érintő konfliktus- és válsághelyzeteket, és megoldásokat találjanak azok megelőzésére, kezelésére. 

Zuhantak a banki részvények

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed keddi ülésén 25 bázisponttal 1,75 százalékra emelte irányadó kamatlábát, folytatva a mérsékelt szigorítás politikáját. A héten napvilágot látott makroadatok egyébként kedvező tendenciákat mutattak. A vállalati eredmények közül az Oracle, valamint a pénzügyi szektort erősítő Goldman Sachs és a Lehman Brothers jó eredményről adott számot. A szektorok közül jól teljesített az olajipar, miután az olajár négyhetes csúcsra jutott a Mexikói-öböl térségében tomboló hurrikánok okozta várható termeléskiesés miatt. 

KÁVÉSZÜNET

Jövőre három Ferrari indulhat három McLaren ellen

A Ford jövőre kiszáll mindenféle autósportból, és eladja tuningcégét, a Jaguar, a Jordan és a Minardi motorjait gyártó Cosworth-t is. Ennek eredményeképpen a Jaguar megszűnik, a Jordan, mivel nincs 2005-re szerződése a Cosworth-szel, valószínűleg a csőd szélére kerül. A Minardinak viszont megállapodása van a következő idényre is, így szinte biztosan a Forma-1-ben marad. Így két csapat esne ki. Bernie Ecclestone viszont a tizenhat autós mezőnyt megengedhetetlenül kevésnek tartja, így azt tervezi, hogy a legerősebb istállók három kocsit indíthatnának.

Mi lesz veled Real Madrid?

A Real Madridot a világ legnépszerűbb klubjai között tartják számon. Ami nem meglepő, hisz a több mint százéves klub mindig is nagy neveket foglalkoztatott. Di Stéfano mellett itt futballozott egy másik világsztár Puskás Ferenc is. Ennek az eredménye meg is volt, a spanyolországi "lilák" mindig is a legkorszer?bb (és persze legeredményesebb) játékot mutatták be. Annál meglepőbb volt, hogy az utóbbi időben a játékuk, enyhén szólva hagyott némi kívánnivalót maga után.

NBA: veteránokkal erősített a Hawks

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban, az Atlanta Hawks csapata megszerezte a Georgia Tech két játékosát, Kenny Andersont és Jon Barryt. Anderson karrierje során átlagban 13 pontot, 6.2 asszisztot és 3.1 lepattanót szerzett, 1994-ben meghívót kapott az All-Star gálára is. Barry a 2003–2004-es idényt a Denver Nuggets együttesénél töltötte, s 57 mérkőzésen 6.2 pont, 2.6 assziszt és 1.0 labdaszerzés volt a mérlege.

Nem várt siker

Egy amerikai baseballrajongó összesen 25 ezer dollárt (mintegy 5.5 millió forintot) költött arra, hogy kibéreljen egy teljes szektort az október elején sorra kerülő, három egymást követő Los Angeles Dodgers–San Francisco Giants mérkőzés közül kettőre. A leleményes üzletember abban reménykedett, hogy Barry Bonds, a vendégek élő legendája valamelyik összecsapáson megszerzi a jubileumi, 700. hazafutását (home-run). Ezért a huszonnyolc éves Michael Mahan 6458 belépőt váltott a találkozókra, ugyanis úgy kalkulálta , hogy a negyvenéves Bonds éppen abba a szektorba fogja ütni a történelmi jelentőség? labdát. A bankár foglalkozású fanatikus rajongó több mint fél évvel ezelőtt határozta el magát erre a lépésére, ám pechjére Bonds azóta sziporkázott, jelenleg éppen 699 home-runnal büszkélkedhet, és még 12-szer lép pályára a Los Angeles-i sorozatig. Így szinte biztosan kijelenthető, hogy nem a Dodgers-stadionban éri el a fantasztikus rekordot. A csalódott szurkoló már meg is kezdte a jegyek árusítását – persze áron alul –, amelyből több mint háromezer gazdára is talált.

Kaposvár, a virágváros

Az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyének (Entente Florale) díjkiosztó gáláját a franciaországi Aixles-Bainsben rendezték szeptember 10-én. Magyarország 15. alkalommal vett részt a versenyen, amelyen 11 ország mintegy 25 ezer települése vetélkedett egymással. Idén a 2003-as Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny két somogyi győztese, Kaposvár és Balatonszárszó képviselte hazánkat. A rendkívül rangos nemzetközi megmérettetésen Kaposvár arany fokozatot kapott, azaz európai "virágbajnok" lett, míg Szárszó a falvak kategóriájában ezüst minősítéssel büszkélkedhet. Szita Károly, Kaposvár polgármestere nem titkolt örömmel nyilatkozott lapunknak a sikeres szereplésről. 

Terminál a mozikban

Kelet-európainak lenni kaland és kockázat egyidejűleg. Amerikainak lenni is az, csak kicsit másképp. A két világot leleményesen szembesíti egymással A terminál cím? legújabb filmjében Steven Spielberg jó barátja Tom Hanks segítségével. 

Babakocsis tüntetők

Budapest közlekedési csomópontjainak akadálymentesítéséért tüntettek hétfőn babakocsis édesanyák és kerekes székes mozgáskorlátozott emberek. A Tenni Akarunk a Világunkért – Anyák Szövetsége (TAVASZ) és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) képviselői petíciót adtak át a főváros polgármester-helyettesének. A fővárosi önkormányzatot 2010-es határidej? törvény kötelezi, hogy akadálymentessé tegye a tömegközlekedést. Ennek nem tett eleget a nemrég felújított, illetve a 4-es metróhoz épített aluljárók esetében sem. A BKV-járművek zöme szintén nem megfelelő. Az illetékesek megígérték az akadálymentesítés mielőbbi megvalósítását.

Cicamos d ás

Negyven fokon és hatvan percen keresztül öblögették mosógépben azt a másfél éves cirmost, aki nagy adag szerencséjének köszönhetően mégiscsak túlélte a korán sem hétköznapi eseménysorozatot. Az angliai "illetőség?" cicus csupán egy meleg és viszonylag nyugodalmas pihenőhelyre vágyott, hogy kedvére szundikálhasson, ezért mászott a szomszéd dugig töltött mosógépébe, a tisztításra váró ruhadarabok közé. Azzal viszont nem kalkulált, hogy tulajdonosai előbb – utóbb el is indítják majd a gépet. A program lejárta után a macskát gazdái haladéktalanul kórházba szállították. A hírek szerint a mosógép fogságából szabadult állat nem tudott rögtön járni, ám dorombolni annál inkább. Hmmh … Technika és természet harmóniája?

DUMA PLÁZA

Nem kell zsebszámológép, úgy is tudom hány zsebem van. (graffity)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!