Ennek a – nemcsak hazánkban és régiónkban, hanem kisebb-nagyobb mértékben másutt is tapasztalható – etikai érzéketlenségnek, tágabb értelemben értékvesztésnek az oka, hogy a társadalom az egyén elidegenedésének „helye” lett, amit a szociológiának egyre nehezebben meghaladható tényként kell tudomásul vennie.
Megoldhatatlan problémának mutatkozik, hogy a közösségi lét normái egyre idegenebbek az egyén számára. Már nem az individuum a maga akaratából és igényei szerint alkot közösséget, hanem a társadalom – rosszabb esetben az állam – teremti meg az egyént, akinek nincs más lehetősége, minthogy tudomásul vegye a tőle független körülményeket, és minden erejével igyekezzen integrálódni a számára idegen és vele nem egyszer ellenséges környezetbe. S mivel az integrálódás egyre nagyobb nehézségekbe ütközik, ezért gyakorta találkozhatunk az elemi együttélést veszélyeztető, szélsőséges magatartásformákkal.
„Az őrült majom”
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »