Marx forradalmi lelkesedésében nem vette figyelembe az alsóbb néprétegeknek a felsőbb osztályokba való törekvését, és nem tudatosult – talán a maga korában nem is tudatosulhatott – benne annak a lehetősége, hogy a leghangosabb elégedetlenkedőknek mindig ki lehet nyitni egy csapóajtót, amelyen keresztül bejuthatnak a kiváltságosok közé, s ez elejét veheti a lázongásnak. Ami ugyan nem fordul elő gyakrabban, mint a szerencsejátékok életformaváltáshoz szükséges mértékű nyereménye. De mivel tagadhatatlanul megtörténik, elegendő alapot nyújt arra, hogy a modern társadalom individualizálódott tagjai kétségbeesésükben tömegesen kapkodjanak a szerencsés véletlen tünékeny lidércei után.
Az önzetlen áldozatvállalás letűnt hőskorszaka nem tér vissza, amikor puritán népvezérek álltak az elégedetlen tömegek élére. Az emberek már nem a társadalmat akarják megváltoztatni, hanem a saját életüket. Ha kevés van, többet akarnak, ha többjük van, még többet. Nemes célokra hivatkoznak, de ezt azért nem kell feltétlenül elhinni nekik. A történelemben a szabadság harcias szószólóiból, ha hatalomra kerültek, nemegyszer kényelmes despoták lettek. Nietzsche szerint ez azért van, mert szívük mélyén soha nem is akartak egyebet.
Demokratikus dinasztiák?
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »