hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csak reformokkal érdemes

2010. 09. 24.
A jegybank eszközállománya egyszerűen elégtelen, hogy kezelje a válság bajait; az állami intézmény­rendszerből 1000 milliárdot lehet úgy kihúzni, hogy ne romoljon az ellátás színvonala, Magyarország pedig az erőviszonyok átalakulása miatt már jóval kevésbé függ az IMF-től, ugyanis bármikor mehet Kínához – interjú a költségvetésről és a gazdaságról Mellár Tamással, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatójával.

Azt írta Hamecz István közgazdász a Heti Válaszban, hogy 2010-ben a 3,8; 2011-ben pedig a 3 százalékos hiány többé-kevésbé tartható. Ennek tükrében is tartja magát ahhoz, hogy reformok kellenek, különben veszélybe kerülhet a költségvetés?
– Azt mondom, hogy az idei hiány tartható lesz nagy reformok nélkül is. 2010-ben az látszik, hogy volt egy 400 milliárdos lyuk, amit felerészben a bankadóból fedez a kormány, a másik felére pedig elegendő a költségvetési tartalék. A nagy kérdés az, hogyan zárnak az önkormányzatok, milyen hiányt produkálnak az állami vállalatok, és ezt hogyan finanszírozza az állam. Elképzelhető, hogy még bizonyos intézkedésekre szükség lesz, hogy a 3,8 százalékos hiányt pontosan tartani lehessen.
Megszorításokra gondol?
– Valamilyen kiadáscsökkentésre, zárolásra. De reformértékű intézkedéseket már nem lehet idén bevezetni, technikailag sem férnének bele az időbe.
És jövőre?
– Két forgatókönyv képzelhető el. Az egyik azt mondja, hogy amennyiben lesznek jelentős adócsökkentések, akkor szükségessé válik a kiadási oldal csökkentése – ezt csak reformokkal lehet és érdemes végrehajtani, fűnyírószerű megoldásokat nem szabad alkalmazni. Ez a reform egyébként ésszerűsítést, racionalizálást jelent, míg az ellátás színvonala nem csökken. Az állami szférában ugyanis borzasztó nagy hatékonysági tartalékok vannak – tipikusan ilyen terület például a bürokrácia.
Amire arányaiban 800 milliárd forinttal költ többet a magyar állam, mint hasonló nagyságú országok. De meg tudja a kormány úgy spórolni ezt a summát, hogy nem kell tömegesen elbocsátania a közszféra dolgozóit?
– Nem lehet megúszni. Az más kérdés, hogy az államnak ezzel párhuzamosan közmunkaprogramokat kellene indítani, és így felszívni a felszabaduló munkaerőt. De a lényeg az, hogy a közigazgatás átalakítása sziszifuszi munka, nem lehet hasra ütéssel megszüntetni a háttérintézményeket, hanem alaposan át kell nézni a rendszert. De ahogy Járay Zsigmond, a volt pénzügyminiszter szokta mondani, 1000 milliárdot lehet úgy kihúzni az állami rendszerből, hogy ne romoljon az ellátás színvonala.
Térjünk vissza a forgatókönyvekre.
– A másik forgatókönyv szerint, hogyha a kormány csak az idén elindított társaságiadó-csökkentést hajtja végre, de a személyi jövedelemadóhoz (szja) nem nyúl, akkor automatikusan tartható a 3 százalékos hiánycél, hiszen nominálisan 6-7 százalékkal nőnek a költségvetés bevételei, azaz mintegy 1-1,5 százalékkal csökken a hiány. Ám ha az szja-t csökkenteni akarja a kormány, akkor csak 3-4 százalékkal nőnek az adóbevételek, így viszont nem lehet megúszni a reformokat.
Ön a költségvetés bevételeinek növekedéséről beszél, de épp a Századvég Gazdaságkutató állapította meg, hogy Magyarország exportpartnereinek GDP-je a vártnál lassabban növekszik, azaz várhatóan a mi exportból származó bevételeink sem ugranak meg, holott a magyar gazdaságot épp az export pörgette. Akkor hogy tartható az ön által jósolt növekedés?
– Szerintem megoldható – az ázsiai gazdaság kisugárzó hatásának köszönhetően. Ázsia ugyanis tartja a növekedési ütemet, így jövőre is felszívja a német exportot, amiből Magyarország német beszállítóként profitálhat. De nemcsak közvetetten, hanem közvetlenül is exportálhatunk jövőre Ázsia országaiba. És nagyon fontos, hogy nemcsak a külső, de a belső kereslet élénkülése is jelenthet növekedési potenciált. Az utóbbi két évben ugyanis a belső kereslet egyre csak csökkent, így még mindig jelentősen a potenciális kibocsátási szint alatt vagyunk, tehát rövid távon az infláció megugrásának veszélye nélkül lehetne pezsdíteni a belső keresletet.
A jelek szerint hosszú távon is erre alapozna a kormány. De honnan lehet erre költségvetési forrást, eszközt találni?
– Ilyesmit könnyen lehet találni. De nem ez a lényeg, mert ez nem járható út, ugyanis ha arra rendezkedünk be, hogy keresleti oldalról serkentjük a gazdasági növekedést, akkor oda jutunk, mint 2002 és 2008 között. Azt gondolom, hogy ha nagyjából stabilizálódik a forint árfolyama, és a devizahitelesek problémáit kezelni tudjuk, akkor a lakossági jövedelmek szépen, ütemesen 2-3 százalékos mértékben emelkedhetnek, így a kormányzati kiadásokat sem kell nagyon növelni, a gazdaság pedig ráállhat egy 3-3,5 százalékos növekedési pályára a következő hat-nyolc esztendőben.
Ha már növekedés, Oszkó Péter azt állítja, hogy a gazdasági növekedést jövőre 1 százalékkal veti vissza a 200 milliárdos bank-adó. Tévedne a volt pénzügyminiszter?
– Amit Oszkó Péter mond, többé-kevésbé megfelel a Költségvetési Tanács véleményének, miszerint a bankadó 200 milliárdjából 80-at az ügyfelekre háríthatnak át a pénzintézetek, plusz a a gazdasági növekedés visszafogása, ami újabb 50 milliárdos veszteség. Én azonban markánsan más állásponton vagyok: mi úgy számoltuk, hogy a 200 milliárd kivetett adóból 170 milliárdot valóban be is lehet szedni. Ezt arra alapozzuk, hogy az utóbbi években a bankszektor nem játszott jelentősebb szerepet a vállalati szektor finanszírozásában, különösen igaz ez a kis- és középvállalkozásokra. Azaz a hitelezés szűkítése nem fogja jelentősen vissza a gazdaságot. De azzal is számolunk, hogy az állam kellő forrást biztosít a magángazdaságnak. Annál is inkább, mert szükség van egy hangsúlyeltolódásra, miszerint a gazdaságnak ne csak a külföldi, de a hazai tőke is motorja legyen.
Ezt értem, de honnan szerez pénzt az állam?
– Ezt a bankadó típusú dolgot én kiterjeszteném a nagy piaci erőfölénnyel rendelkező vállalatokra is, így a teherviselés is egyenlőbb lenne, és a bankszektor nem érezné úgy, hogy negatívan megkülönböztetik.
Milyen vállalatokra gondol?
– Ahol nincs igazi piaci verseny – például az energiaszektorban. Így amikor az erőfölény megszűnik, akkor a különadót is el lehetne törölni, mert hiszünk abban, hogy a valódi piac, a valódi konkurencia kikényszeríti a hatékonyságot. De összességében az a kérdés, hogy mennyi exportunk lesz, illetve miként tudja lendületbe hozni a kormány a hagyományos húzóágazatokat, például az építőipart.
De a lakás- és irodapiac befagyott, a sztrádaépítések befejeződtek, nagy állami megrendelés az utóbbi egy évben a pécsi Európa Kulturális Fővárosa projekt beruházásain kívül nem volt. Mivel pörgethetné az építőipart a kabinet?
– Ha a válságnak vége lesz, az építőipar mint konjunktúraágazat újra elöl járhat. Mert nemcsak a válság lehetetlenítette el a beruházásokat, hanem az is, hogy a projektek rossz konstrukcióban, PPP-ben készültek, így az ár legalább 3-3,5-szerese volt a valós költségeknek. Ezt át lehet alakítani, és kellenek központi beruházások is. Az Új Széchenyi Tervben például kiemelt irány a lakásépítés. Ha olyan konstrukciókat indítanánk el, ami például a fiatalok lakáshoz jutását segítené, akkor tényleg nagyobb teljesítményre lehet képes az építőipar.
Ami a Széchenyi Tervet illeti: az elsőről azt mondták, hogy gyakorlatilag az uniós pénzek becsatornázására hozták létre, és a másodikról is ugyanezt állítják. Csakhogy közben a kormány már számos uniós nagyberuházás felülvizsgálatát meghirdette, mondván, hogy felesleges, és nincs pénz az önrészre. Mi lesz a második Széchenyi Tervből, ha nem futja önrészre?
– Hivatalosan azt hallottam, hogy azokhoz a pénzekhez, amelyekről már döntöttek, nem fog hozzányúlni a kormány.
De még az uniós források 30-40 százalékát nem hívtuk le. Azokkal mi lesz?
– Szerintem inkább 30 százalék. Azt biztosan lehet tudni, hogy ezeket az uniós pénzeket be akarják csatornázni a Széchenyi Tervbe. Azt gondolom, elég világos, hogy ehhez mennyit kell hozzátennie a magyar államnak, valószínűleg így kalkulált a kormányzat. Eddig egyébként hibás gyakorlat alapján költötték az uniós pénzeket – közvetlenül jóléti jellegű beruházásokra használták fel őket.
Azaz szépítsük ki a főteret?
– Pontosan, meg ravatalozót. És mondok egy másik példát, ami nagyon felháborít. A baranyai kis falvakban vettek kisbuszokat, amelyek mindennap elindulnak, és beviszik a nyugdíjasokat az orvoshoz vagy a Tescóba. Ettől persze boldogok és hálásak a polgármesternek, de ez nagyon messze van attól, amit érdemi vidékfejlesztésnek tekinthetünk. Az első lépésnek nem a renoválásnak kellene lenni, hanem az infra­struktúra- és vállalkozásfejlesztésnek, és munkahelyteremtésnek. És az ebből befolyó jövedelmek adóiból kellett volna szépíteni, de tagadhatatlanul a közérzetjavításnak rövid távon pozitívabb politikai hatása volt.
Az uniós pénzeken kívül…
– És tudok mondani egy másik forrást is.
Hallgatom.
– Számomra egyáltalán nem világos, hogy a kormány hogyan dönt majd a magánnyugdíjpénztárak kérdésében. Ugye Lengyelország és Magyarország is nehezményezi, hogy 300-400 milliárdot át kell pakolni a magánnyugdíjpénztárakhoz, mégsem számolhatja be a költségvetésbe, pedig ez az összeg mintegy 1,5 százalékkal javítaná a hiánypozíciónkat.
Ez a módszer az uniónak nem nagyon tetszik.
– Ha nem járul hozzá, és szűkül a mozgástér, akkor felmerülhet, hogy érdemes-e a magánnyugdíjpénztárakat államosítani. De nem hinném, hogy ez jó üzenet a befektetők számára, hogy egy olyan országban újra államosítanak, ahol hosszú ideig szocializmus volt. Sokkal inkább arra lenne szükség, hogy egyrészt tegye lehetővé a kormány, hogy aki akar, az lépjen vissza, és válassza  az állami nyugdíjpénztárat. Ez azonnal némi költségvetési mozgásteret jelentene. Másrészt ahogy ma arra kötelezik a magánnyugdíjpénztárakat, hogy vásároljanak állampapírt, azt is elő lehetne írni, hogy egy adott értékpapír vásárlásával támogassák a kis- és középvállalkozásokat. Ez megint egy újabb forrás.
Azért a gazdaság tőkeigényének  biztosítása nem csak az állam dolga, legalább ugyanakkora szerepet kellene játszania benne a jegybanknak is…
– Nagyon fontos lenne felülvizsgálni a monetáris szabályozást. Az alapvető kérdés az, hogy a szinte kizárólag az infláció féken tartására és az erős árfolyamra koncentráló politika mennyire működhet hatékonyan olyan kis és nyitott államok esetében, mint Magyarország. Nagyon úgy látszik, hogy nálunk nem működik „a kamatlábon keresztül szabályozzuk az egész folyamatot” elv. Mert amikor devizában adósodik el egy ország, akkor a reálgazdaság szempontjából majdnem mindegy, hogy a jegybank milyen kamatlábat állít be. A beruházásokat nem a kamatcsökkenés, hanem a profitkilátás pörgeti. Az pedig most nincs. Ráadásul az inflációra úgy sem tud hatni a jegybank, hisz az utóbbi évek azt bizonyítják, hogy ha akarja, az állam a hatósági árakon és az adókon keresztül felviszi. Az árfolyamot pedig hiába próbálja erősen tartani, amikor a fél világ svájci frankot vásárol. De ez nem csak magyar kérdés, összességében a jegybank nem végzi rosszul a dolgát. Az MNB eszközállománya egyszerűen nem elég arra, hogy kezelje a válság problémáit.
Ekkor szokták igénybe venni az IMF segítségét, de Orbán Viktor deklarálta, hogy Magyarország szabadságharcot folytat. Mennyi eséllyel áll meg egyedül a saját lábán az ország?
– Az IMF és a Világbank egyensúlyteremtésre és a piacérvényesülésre építő úgynevezett washing­tonikonszenzus-politikája megbukott – a sikeres modernizációt végrehajtó államok zöme önerejéből állt lábra. A legjobb példa erre Oroszország és Kína. Az előbbi beengedte a nyugati tanácsadókat, és tönkrement, az utóbbi elzavarta a szakembereket, és szépen megy fölfele. Mára érezhetően átalakultak az erőviszonyok. Pár éve ha Magyarország nem akart volna egyezséget kötni a valutaalappal, két hónap múlva megbukott volna, most viszont adott a lehetőség, hogy ha az IMF azt mondja, hogy leveszi rólunk a kezét, a nagy hitelminősítők pedig emiatt lehúznak, akkor Magyarország a feltörekvő távol-keleti országokhoz s így akár Kínához is fordulhat. Kína pedig szívesen vesz államkötvényt, mert hatalmas megtakarításai vannak, és befolyást akar szerezni.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!