Miután hét évig a nyugati utat követte, Oroszország valami hagyományosabbra és kényelmesebbre vágyik – olyan valamire, ami jobban hasonlít a papi öltözethez. Viktor Csernomirgyin miniszterelnök új kormányt alakít, amely sokak véleménye szerint a kommunista és nacionalista ellenzék egészségtelen vörösbarna vagy nemzetiszocialista színében fog pompázni. Hogy ez a kettő – a nacionalista tábornok, Alekszander Lebegy, és a kommunista Gennagyij Zjuganov vezetésével – hogyan képes együttműködni, annak titka az orosz értékek letéteményesének, az ortodox egyháznak a kezében van. II. Miklós cár júliusi temetése volt az első jel. Semmi különös nem volt abban, hogy II. Alekszij orosz pátriárka nem akart hivatalosan megjelenni Jelcin elnök oldalán a temetési szertartáson. Ahogy a moszkvai pátriárka szóvivője, Vszevolod Csaplin atya mondta, II. Alekszij egyszerűen "a nép és a klérus hangulatának szeretett volna megfelelni". Csaplin atya így írja le ezt a hangulatot: "A Nyugat iránti túlzottan naiv lelkesedésünket felváltotta egy negatív hozzáállás, mivel a kormány ígéretet tett arra, hogy egyik napról a másikra foganatosítja a reformokat, és úgy tűnik, ez a kormány a Nyugat felhatalmazásával és engedélyével cselekszik." Ez a hangulat a keser? felháborodás hangja minden ellen, ami Jelcin elnökkel kapcsolatos, legyen az a bérkifizetések elmaradása, a rubel összeomlásának megengedése, vagy az, hogy az elnök hagyja a NATO-t Oroszország határai felé terjeszkedni. Az egyház által táplált régi bizalmatlanság az eretnek, lélektelen és pénzbolond nyugat iránt, a régi messianisztikus hit Oroszország különleges missziójában, és egy Istentől irányított vezető iránti nosztalgia közös platformra helyezi a kommunistákat, a nacionalistákat, a szélsőjobbot és a monarchistákat. Mindannyian azt szeretnék, ha Oroszország levetné nyugati divatruháját. Minél több orosz egyházi személlyel beszél az ember, annál világosabbá válik számára, hogy az egyház szerint a zsidók szándékosan okozzák a bajokat. Abbot Tikhon, a moszkvai Szretyenszkovo Kolostor feje és egy vallásos tévéműsor talk show-jának vezetője kihúzott egy dollárt a reverendája alól, hogy megmutassa egyik oldalán a zsidó kabbalisztikus jelképet. Tikhon ezt bizonyítéknak tekinti, hogy a Nyugatot, és Oroszországot is egyre inkább a zsidók uralják. Szergej Kirijenkó, a Jelcin által elbocsátott reformista miniszterelnök ereiben zsidó vér folyik. Ugyanez mondható Borisz Nyemcov volt miniszterelnök-helyettesről és rendíthetetlen reformerről. Soros György, a pénzügyi "mágus", aki először javasolta a rubel leértékelését, szintén magyar zsidó. Egy ilyen hagyományosan antiszemita és mindenhol a konspirációt kereső társadalomban egy fiatal és nem eléggé képzett klérus a régi rögeszméket eleveníti fel, és a nemzetiszocializmus veszélye még nem elég szembeszökő az átlagpolgár számára. Sőt. Tikhon atya boldogan fedezi fel újranyomott cikkeit a növekvő félkatonai fasiszta "Barkasovci" mozgalom lapjában, amelynek jelvénye egy alig álcázott horogkereszt. Az egykori másként gondolkodó Dimitrij Dudko atya, aki nyolc évet töltött kommunista büntetőtáborokban, ma Sztálin védelmezője. "Amikor látom ezt a romlást és pusztulást magam körül, jobban szeretném, ha jól elvernének a börtönben" – mondja. Az olyanoknak, mint ő, nem jelent problémát, hogyan békítsék ki az erőskez? vezetés iránti nosztalgiájukat azzal a ténnyel, hogy a kommunisták ateisták voltak, akik megölték az "Istentől rendelt" cárt. A mai kommunisták közel kerültek az ortodox egyházhoz. Mi több, egyházi emberek szerint a bolsevikok nem voltak "igazi oroszok", hanem zsidók. Ha hinni lehet az egyháznak, Oroszország addig nem fog virágozni, míg a befolyásos zsidókat Jelcin elnökkel együtt ki nem szorítják a hatalomból. (A londoni Sunday Times cím? lap cikkét Szabó Ibolya Anna fordította)