Caleb tűzoltóparancsnok egy kisvárosban életét mások életének megmentésére tette fel. Hősnek tekintik, de úgy érzi, a saját otthonában a tisztelet minimumát sem kapja meg, mostanában pedig egy sima vacsora sem várja haza. Catherine fontos állást tölt be a kórházban. Maga fizeti a családi számlákat, és beteg édesanyjának is gondját viseli. Úgy látja, a férje viszont csak a munkájának, no meg a szenvedélyeinek él. És ezekben ő mintha már nem is szerepelne – ellentétben a vágyott jachthajóval, amire házastársa kuporgat. Nem csoda, ha idegenként laknak egymás mellett a kezdeti tűznek a kihűlt szürke hamuján. Egy otthagyott tejesdoboz, néhány hirtelen jelző és a vörös rózsacsokros kezdeti romantika utáni hetedik évben a feleségnél végképp betelik a pohár: válni akar.
Harc a romlással szemben
Egészen átlagos és realista eddig a történet. A napi robot, az örökös időhiány, a másik fél egykor oly vonzó személyiségének idegenné, majd közömbössé válása, a fokozatosan éleződő súrlódópontok, melyek egyikén aztán majd végképp „ki lehet akadni”, és a kemény döntést meghozni. Ráadásul azzal az illúzióval, mintha a szakítás egy nagyszerű új kezdet lenne… Nos mindez pontos receptje a házasságok mai tömeges tönkremenetelének. A film pár viharos párbeszédbe sűríti e hosszabb folyamatot, a két egykori szerelmes mélyülő értetlenségét, az elhidegülés minden szindrómáját. Jellemzően ilyenkor mindkét fél a külvilágban keres támaszt: a feleség egyszerre szomjazni kezdi a munkatársak elismerését, legyen szó a hajáról vagy a kosztümjéről, és hát egy férfiember is akad előbb-utóbb, a gáláns munkatárs, aki kedves és megértő, és mézes-mázos szavakkal adja meg számára épp azt, ami őt újra vonzóvá és egyedivé – azaz nővé – teszi. Ugyanez fordított (férfi főnök – behódoló fiatal beosztott) viszonylatban is megesik. Még gyakoribb, hogy az elhidegült férfi titkos függőségekben, tipikusan (ahogy a film is erre utal) az internetes pornográfiában éli ki hiányait. Mindez átcsúszhat a házasság megtörésébe külső fizikai kapcsolat nélkül is: a feleség érzelmi, a férj érzéki kárpótlást keres a „megértőbb” külvilágban.
A film viszont innentől lesz érdekes. Caleb szülei szintén átmentek egy házassági válságon, és apja (jó az ilyen szülő a háznál!) egy naplót nyújt át neki. Nem más ez, mint a saját házasságuk megmentésének egyszer már bevált vészforgatókönyve. Napi egy valóságos tett – a másikért, negyven napon át. A tűzoltó kétkedve kezdi a „napi egy feladat” végrehajtását. Máris az első: nem szólni vissza keményen, ha igazunk van is. Majd a többit is nap nap után teszi meg (váratlan gesztus, apró ajándék, napközbeni telefonhívás stb.) látszólag minden eredmény nélkül. Hiszen Catherine már meghozta a döntést, naponta táplálkozik a jóképű új doktor udvarló szavaiból, öntudata új erőt kap. Így aztán nem esik nehezére a Caleb készítette otthoni gyertyafényes vacsora mellé az asztalra a válókereset papírját elhelyezni.
Caleb nem adja fel. Rájön, hogy a napi tűzoltó munkában való helytállás alapelvét, „Soha ne hagyd cserben a társad!”, most egy új területen is alkalmaznia kell. És közben alapjaiban cserélődik ki az egész élete. Hitre jut, és egyre többet ad magából a továbbra is látványos eredménytelenséggel mit sem törődve. Lemond végül nagy egyszemélyes álmáról, a hajóról is, és a teljes megtakarított pénzt felesége anyjának orvosi segédeszközeire utalja át – úgy, hogy az adakozó személye titokban maradjon. Egykori önző énjének teljes feladása hozza meg végül az áttörést. Véletlenül derül ki ugyanis, hogy nem a gálánsnak tűnő „dr. Don Juan”, hanem a megvetett társ, az életre szóló, ám jelenleg idegesítő szövetséges az anonim jótevő. Aki már rég túl van a negyvennapi „bátorságpróbán”, de ezután sem adta fel a nagy küzdelmet a házasságukért.
A végkifejlet természetesen romantikus, azonban nem az olcsóbbik fajtából. Helyreállítás, védelmezés, megújítás, tehát Isten munkája feletti örömben részesül valamiképp a nézők mindkét nagy csoportja a történet végén. Aki házasságban él, a film őszinte, hullámvölgyeket nem kerülő realizmusát értékeli – aki még nem, talán előre edződik, hogy az első erőpróbáknál ne dobja be a törölközőt…
2010. 12. 23. (XIV/51)
