„Furcsa időkben, furcsán éltem. Elrohanhattak volna mellettem a nagy események, de engem valami űzött-hajtott részt venni bennük, és ha kis szerepekben is, de teljes lélekkel játszottam őket végig… Sokáig éreztem valami misztikus hivatástudatot magamban” – írta 1952 novemberében akkori szerelmének Kováts József. Húga, a ma Sződligeten élő Kováts Erzsébet szerint a fiatalembert mindig tűzbe hozta a közélet: a második világháború idején például fennhangon éltette a demokráciát, és nem rejtette véka alá angolszász szimpátiáját sem. „Szegény apánk, aki rendőrtiszt volt, alig tudta elsimítani ezt az ügyet a németeknél” – emlékezett vissza.
A Kováts család 1944-ben elmenekült Bajorországba, ahonnan csak a háborút követően tértek haza. A döntésben a honvágy mellett az játszotta a fő szerepet, hogy úgy gondolták, az ország demokratikus berendezkedésre fog átállni. Mint Erzsike elmondta, bátyja beiratkozott az orvosi egyetemre, majd belépett a „Sulyok-pártba” (Sulyok Dezső egykori kisgazda politikus 1946-ban alapította meg a Magyar Szabadság Pártot). Az egyik politikai rendezvényen társaival helybenhagytak néhány R-gárdistát, amiért két évre lecsukták.
„Vele együtt engem is előállítottak. A kihallgatáson azt mondták, hogy a bátyám a szomszéd szobában már mindent bevallott, ezért én is nyugodtan beszélhetek az összeesküvésről. Azt feleltem nekik, hogy nehogy már egy rendőrlánynak akarják ezt a trükköt beadni. Erre szabadon engedtek” – mesélte Erzsike. József megjárta az Andrássy út 60.-at is, és szabadulása után csak a mezőgazdaságban vállalhatott munkát. 1956-ban egy téeszben volt főkönyvelő. Apját szintén lecsukták két évre mint másodrendű háborús bűnöst.
„Jóska egy zseni volt, szuggesztív hatással volt a környezetére. Mint sok hasonló jellem, ő is kissé egzaltált volt, igazi forradalmi egyéniség. Jól írt, prózát is, verset is, de sajnos egyetlen írása sem maradt fenn” – folytatta a szegedi mártír húga, aki a forradalom és szabadságharc szegedi eseményeire nem igazán emlékszik – „félelem volt, meg rettegés” –, de arra igen, hogy bátyja kiválóan tudta irányítani az embereket és a közösségeket. Ennek tudható be, hogy az 1926-ban született, vagyis 1956-ban mindössze 30 éves fiatalembert bízta meg a Szegedi Forradalmi Tanács a nemzetőrség vezetésével és egyúttal a fegyveres szervek felügyeletével.
Kováts forradalmi tevékenységéről – mint ahogy egész életéről – viszonylag kevés részlet ismert. Az egyik forrás érdekes módon éppen Szeged akkori rendőrkapitányának, Mogyorósi Istvánnak 1957 áprilisában kelt jelentése, amelyben a megyei parancsnoknak számol be az 1956. október végi és november eleji eseményekről. A tizenegy oldalas dokumentumban egyebek mellett arról ír, hogy Szegeden a diákság kezdeményezte a demonstrációkat, és az egyetem vezetőit hiába kérték, hogy fékezzék meg a fiatalokat, azok „nagylelkű ígéreteik ellenére fokozták a tüntetéseket”. Az iratból kiderül továbbá, hogy a rendőrség állománya sem volt egységes a forradalom megítélésében, voltak „deviáns” elemek a testületben, akiket a parancsnok név szerint is fontosnak tart megemlíteni; illetve arról is beszámol, hogy az ÁVH emberei ellen valóságos vadászat folyt a városban, ahol 15 ezres tömeg is összegyűlt egy-egy tüntetés alkalmával. A nemzetőrség fiatal vezetőjeként Kováts őrizetbe vetette az államvédelmiseket azzal a céllal, hogy a lincselés helyett a bíróság előtt feleljenek majd tetteikért. Feljegyzésében Mogyorósi István erről így ír (a jelentésből vett idézeteket betűhíven közöljük, a számtalan helyesírási hibával együtt – a szerk.):
„31-én Kováts »főfelügyelő úr« utasításba adta, hogy minden Av. [államvédelmi] beosztottat őrizetbe kell venni. Én kijelentettem, hogy ezt nem csinálja a rendőrség, erre azt mondta, »én felakasztatom magát«, ha egy ávost az utcán agyonvernek, én felelek az életükért. Tudtam hogy Kováts nem az ávosok életéért aggódik csak nyíltan nem meri csinálni, abba bízott hogy majd stabilabb lesz a hatalma és akkor. (…) A 30-án délelőtt és éjjel történt események azt mutatták hogy megkezdik Szegeden is a progromokat, ezért 10 vagy 12 ÁV elvtársat saját érdekében őrizetbe vettem, azt kikőtőttem hogy börtönbe lehet csak elhelyezni, mert a mi fogdánk nem nyújtott kellő védelmet. Kováts úr nem bízott a bv. elvtársakban ezért 16 »nemzetőrt« küldöt őriztetni, viszont én is küldtem 2 rendőr elvtársat, hogy tudjam mit akar Kováts és bandája” – írta az egykori rendőrparancsnok.
Mogyorósi arra is visszaemlékezett, hogy Kováts saját apját – aki korábban rendőrtisztként szolgált – beajánlotta tanácsadónak. (November) „2-án délután az összehívott elvtársak előtt megjelent a Két Kovács először az id.Kovács fejtette ki, hogy ő olyan rendőrséget akar aki a politikán felül áll, jobb fizetést, kőnyeb szolgálatot ígért felszólalása rövid volt. Utána fia szólalt fel a múlt »bűnös« politikájáról beszélt és új egyenruhát ígért. Majd mikor beszédjüket befejezték Kovács ki akart menni, hogy vitassák meg elfogadják e, hogy tanácsadó legyen erre korusban felállva kijelentették, hogy elfogadják nem kell kimenni. Sajnos itt mutatkozott meg hogy a rendőrség nagy százaléka tév úton jár és még azok sem mertek szólni akik másként éreztek” – jegyzi meg Mogyorósi, aki név szerint megemlíti, hogy kik gratuláltak elsőként az idősebb Kovátsnak. Sőt, olyan részleteket sem mulaszt el megemlíteni, mint hogy „Dunai Pál r.szds elvtárs még 5-én reggel is azt mondta azért ez a Kovács jó ember volt és megérdemli, hogy segítsük”.
Persze a mindenekfelett rendszerhű Mogyorósi mindent akart, csak nem Kovátsot segíteni. „Farkas József és Balogh Pál elvtársakkal megegyezetünk, hogy adott esetben Kovácsot agyonlőjük. Harsányi József r.törm. vállalkozott arra, hogy ha if.Kovács szökni akar lelövi /Harsányi törm. volt kirendelve ahhoz a kocsihoz melyet Kovács igénybe vett./” Az nem derül ki a feljegyzésből, hogy a merényletre miért nem került sor, az viszont érthetővé válik, hogy Kováts József miért járt mindig két gépfegyveres testőrrel (legalábbis nővére így emlékszik rá vissza).
Ami nem sikerült a rendőrkapitánynak, azt a szabadságharc leverése után megtette a kádári „igazságszolgáltatás”. Kovátsot letartóztatták, majd hosszas tárgyalássorozatot követően halálra ítélték. Kivégzésére 1958. október 6-án került sor a Csillag börtönben.
2011. 10. 21. (XV/42)
