Végre jöhet az enyhítés: rendkívül jó eredményeket hoz a tömeges tesztelés
8276 gondosan kiválasztott emberből mindössze kettőnél mutatták ki a fertőzést
Végre jöhet az enyhítés: rendkívül jó eredményeket hoz a tömeges tesztelés

Youtube/SOTE

2020. 05. 12.
Nagyon bíztató eredményekről számolt be a Semmelweis Egyetem rektora, aki az országos tömeges tesztelésnek az egyik koordinátora is, amit négy hazai egyetem végez. Az első adatok arra engednek következtetni, hogy rendkívül alacsony országosan a fertőzések száma, sikerült elkerülni a tömeges fertőzéseket. 

A négy hazai orvosképző egyetem és a KSH összefogásával indított országos színtű reprezentatív kutatás célja az, hogy valós képet kaphassunk a lakosság fertőzöttségével és immunitásával kapcsolatban.

Két féle vizsgálat eredményeit nézik

A kutatás két csoportra bontható, ugyanis a vizsgált személyek egyik csoportját az úgynevezett PCR teszttel szűrik, ami azt mutatja meg, hogy éppen az adott pillanatban ki fertőzött, a vizsgált személyek másik csoportjában pedig a vérvételen alapuló antitest vizsgálatnak vettették alá. A tesztelésre a KSH által kiválasztott 17 787 ember kapott meghívást az ország egész területéről, 14 év felett minden korosztályból, valamennyien magánháztartásban élők.

Az eddigi eredményeket ismertette Dr. Merkely Béla, kiemelve, hogy a vizsgálat lezárultával ezek a számok még természetesen változhatnak. A keddi állás szerint eddig 8276 embert szűrtek PCR módszerrel, ekkor kettő esetben mutatták ki a COVID-19 fertőzést, vagyis, ha ezt a számot a teljes lakosságra kivetítjük 95 százalékos pontosággal azt mutatja, hogy 243-7230 aktív fertőzött lehet az országban. Az eddigi adatok alapján pedig az antitest vizsgálat során 1524 mintavételből 9 lett pozitív. Ha ez lenne a végeredmény, akkor az azt mutatná, hogy a fertőzésen átesettek száma 22339 és 92624 között lenne.

A Hetek pénteken megjelenő lapszámában interjút olvashatnak Jakab Ferenc virológus professzorral a járvány jövőbeni alakulásáról, a hazai járványadatok mögötti tényezőkről és a jövőben várható fordulatokról. 

Az eddigi eredmények több dologra is rámutatnak, nevezetesen, hogy az idejekorán bevezetett korlátozó intézkedések hatásosak voltak, és hogy a nyájimmunitás nem alakult ki a lakosságban. Dr. Merkely Béla szerint az adatok tükrében megfelelő kontroll mellett, megkezdődhet a lazítás.

Egy a neve elhallgatását kérő a szűrésben résztvevő orvos osztotta meg velünk a tapasztalatait

„A közhangulat abszolút pozitív. Akik eljönnek, tisztában vannak vele, hogy ez mennyire fontos, főleg az idősebbek örülnek nagyon nekünk. Szerencsére, akik részt vettek a vizsgálaton, nagy többségben beleegyeznek a jövőbeli megkeresésekbe is, amennyiben az szükséges lesz” - magyarázta forrásunk.

Azonban, vannak olyanok, akik nem élnek a kiválasztással, ami sajnos nem ruházható át másra: „a legnagyobb meglepetés talán az, hogy az emberek nem élnek azzal a lehetőséggel, hogy eljöjjenek és részt vegyenek a vizsgálatban, pedig egy ilyen szűrés amúgy 30-70 ezer forintba is kerülhet. A naponta behívottak száma eddig nem haladta meg az 50 százalékot. Ami azért nagyon rossz, mert nem csak magukat vagy esetleg a családtagjaikat képviselik, hanem legalább 500 másik honfitársunkat is. Sajnos, aki nem jön el, annak a szűrése nem ruházható át másra, pedig sokan szívesen élnének a lehetőséggel. Azok, akik ki lettek választva, nem helyettesíthetők, nem véletlenszerű az ő megkeresésük. Nem lesz reprezentatív a vizsgálat, ha kvázi mindenkit behívunk az utcáról.”

A szűrés során alkalmazott óvintézkedésekre vonatkozó kérdésünkre azt mondta: „Sok előírásnak kell megfelelnünk a szűrés közben, a higiéniai szempontok az elsők, mind ránk mind a páciensre nézve, mint például, hogy a várakozók megtartsák a másfél méteres távot, a kilincseket, tollakat, asztalokat fertőtlenítjük szinte mindenki után. Általában mindenki kesztyűben és maszkban érkezik, azokat nem veszik le, csak ha kérjük. Arról nem is beszélve, hogy mi is tetőtől-talpig be vagyunk öltözve. Szerencsére nem tartozik magas kockázatba maga a szűrés lebonyolítása.”

 

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook oldalunkon megteheti:

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Vegye meg az aktuális lapszámot a digitalstand.hu/hetek oldalon, vagy fizessen elő akciósan a nyomtatott hetilapra vagy a digitális formátumra a hetek.hu/elofizetes oldalon.

 

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!