Véget vetett életének New York egyik vezető orvosa
Nem bírta feldolgozni a járvány során tapasztalt emberi tragédiákat
Véget vetett életének New York egyik vezető orvosa

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 04. 28.
A mannhattan-i Prespyterian Allen Hospital Sürgősségi Osztály igazgatója Dr. Lorna Breen a koronavírus elleni harc frontvonalában dolgozott.
 
Dr. Breen 3 héttel ezelőtt kapta el a vírust és másfél hét után fel is épült belőle, amiután egyből vissza is ment dolgozni. Kollegái unszolására két nap után mégis a pihenést választotta, de ezúttal szüleihez utazott Charlottesville-be.
 
Erről az időszakról mesélt édesapja, aki szerint ekkor már nem volt régi önmaga a lánya.
 
„Korábban sose volt mentális problémája, most pedig megtörve mesélt a koronavírusos betegekről, arról, hogy sokan a sürgősségi előtt már összeestek és a karjai között haltak meg, többüket még kivizsgálni se tudta. Huszonöt éves orvosi szolgálata során sokan haltak már meg, de az sose viselte őt meg ennyire. Szeretett élni, szeretett síelni, táncolni, mélyen hívő ember volt, aki a szabadnapjain önkéntesként segített idős embereken is” - fogalmazott.  
 
„Szeretném, hogyha hősként tekintenének a lányomra, ő tényleg a vírus elleni küzdelem frontvonalának lövészárkában harcolt. Ő ugyanúgy áldozata ennek, mint minden más halott” - tette hozzá.
 
A 48 éves hölgyet április 28-án szállították kórházba, ahol sajnos nem tudták megmenteni az életét.  
 
Dr. Lorna Breen egykori barátja, Dr. Debbie Yi Madhok azt mondta: „Most már nem csak szomorú, hanem elkeseredett is vagyok. Azok az emberek, akik most a korlátozások feloldását kérik, gondoltok ránk?” Breen kórháza hősként tartja nyilván elhunyt orvosát, az intézmény az alábbi nyilatkozatot tette közzé:
 
“ Szavak nem tudják elmondani mekkora veszteség ért minket a mai napon. Dr. Breen egy hős, aki a legmagasabb szintű orvosi ellátást biztosította a sürgősségi ellátások forntvonalában. A mai napon támogatásunkról szeretnénk biztosítani a közeli hozzátartozóit, kollegáit és barátait ,akiknek ezekben az amúgy is nehéz időkben kell ezt a szörnyű eseményt feldolgozniuk.”  
 
A charlottesville-i rendőrség is hősként tekint Dr. Breen-re. “A vírus elleni küzdelem frontján harcoló egészségügyi személyzet nincsen felkészülve lelkileg és szellemileg. Napi szinten kell óriási nyomás alatt dolgozniuk.”
 
New York állam kormányzója minap jelentette be, hogy az antitest vizsgálatok szerint New York lakosságának a negyede már megfertőződött a vírussal.
 

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

 

 

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!